Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Az olimpián most debütáló sportág egyetlen magyar indulója a Nippon Budokan sportcsarnokban – ahol korábban a cselgáncs küzdelmeit rendezték – két győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel megnyerte a csoportját. Az elődöntőben azzal az azeri Rafael Agajevvel került szembe, akit a sportág egyik legendájának tartanak, és akit még nem sikerült legyőznie.

A 36 éves Agajev 70 kg-ban, majd 75 kg-ban is kétszer nyert világbajnokságot, vb-kről és Eb-kről összesen 30 érme van. A csoportmeccsek során biztosan nyerte első három meccsét, az utolsón azonban kikapott az olasz Luigi Busától, így a második helyen jutott a négy közé.

Hárspataki kisebb sérüléssel küzdött, mivel az amerikai Thomas Scott elleni harcban, a második meccsén eltört az orra.

Az elődöntő kölcsönös ijesztgetéssel kezdőtött, majd Hársfalvi próbált testre rúgni, de ezt Agajev védte, sőt egy lábsöpréssel földre vitte a magyar karatést és meg is ütötte. Videózás után ezért három pontot kapott. Közben a bíró ápolni küldte az Eb-ezüstérmes Hársfalvit orrvérzése miatt. Innentől az MTK sportolója ment előre, de fejre ütéssel Agajev szerzett megint pontot. Egy perccel a vége előtt mindketten testre próbáltak rúgni, a visszajátszás után ezért is az azerinek járt pont, aki így 7-0-ra győzött.

A 25 éves Hárspataki sporttörténelmi sikert ért el, a sportág első magyar olimpiai érmét szerezte.

Korábban írtuk

Hárspataki Gábor

Született: 1996. február 27., Budapest

Klubja: MTK Budapest

Súlycsoportja: 75 kg

Olimpiai eredménye: bronzérmes (2021)

További kiemelkedő eredményei: felnőtt Eb-2. (2018), felnőtt Eb-3. (2017), Európa Játékok-3. (2019), U21-es világbajnok (2015), U21-es Európa-bajnok (2015)