A MÚSZ szerdai közleményében kiemelte, sportágtörténeti esemény előtt áll a magyar főváros, mivel Budapest lesz az első város, amely a hat szakágat felvonultató vizes vb-t, rövidpályás úszó vb-t és junior úszó világbajnokságot is rendezett. A 2010 óta rendre az év végére időzített hatnapos rendezvény a WA második legfontosabb viadala a „nagy” vb után.

Hirdetés

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke kijelentette, noha övék az egyik legtapasztaltabb szervezőcsapat, ugyanolyan alapossággal fogják előkészíteni ezt az eseményt is, mint bármelyik korábbi világbajnokságot.

„Magasra állítottuk a mércét, de mindannyian azon vagyunk, hogy az úszók és a szurkolók újabb feledhetetlen élményekkel gazdagodjanak a csodálatos Duna Arénában, ahol a világ egyik leggyorsabb medencéje várja a világ leggyorsabbjait. Ez garancia arra, hogy fantasztikus versenyben lesz részünk” – tette hozzá a magyar sportvezető.

Huszain al-Muszallam, a WA elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar főváros rendszeresen a legmagasabb színvonalon rendezte meg az úszóviadalokat, azaz tökéletes záróakkordja lesz a világbajnokság a 2024-es esztendőnek, amely „oly sok nagyszerű élményt ígér”.

„Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy Budapestre és a magyar rendezőkre mindig számíthatunk, az úszás iránti szenvedélyünk ugyanaz, akárcsak a Duna Arénát megtöltő közönségé. Nem véletlen, hogy úszóink, szövetségeink és a sportág rajongói oly nagy lelkesedéssel fogadták ezt a bejelentést” – vélekedett a kuvaiti sportdiplomata.

A világbajnok Kós Hubert ugyan idén Amerikában versenyez, jövőre az olimpia után alighanem lesz rá alkalma, hogy hazatérjen és megméresse magát.

„Pályafutásom egyik legcsodásabb emléke, amikor ezrek előtt úszhattam a Duna Arénában. Igaz, a 2022-es világbajnokságon még nem tudtam igazán meglepni a szurkolóinkat, egy évvel később már változott a helyzet Fukuokában, amikor is valóra vált gyermekkori álmom, és világbajnok lettem. Épp ezért bízom abban, hogy jövő decemberben sokkal jobban megy majd nekem is a rövidpályás vb-n, amelyet kedvenc uszodámban, a Duna Arénában rendeznek” – fogalmazott Kós.

A 200 méter hát vb-aranyérmese felidézte: 2017-ben fiatal fiúként, majd később csapattársként testközelből figyelhette, mit jelent a magyar világklasszisoknak a közönség biztatása. Jelenleg minden idegszálával az olimpiai felkészülésre koncentrál, azonban elég sokat versenyzik rövidpályán az arizonai egyetem csapatával, így ez jó felkészülés számára a jövő decemberi, budapesti vb-re is.

Korábban írtuk