A világ legelegánsabb teniszezője felmérhetetlen űrt hagyott maga után
Federer legendája
„Tökéletes utazás volt. Pontosan ugyanígy végigcsinálnám még egyszer. Boldog vagyok, nem szomorú” – mondta elcsukló hangon Roger Federer, a svájciak teniszlegendája, miután profi pályafutása utolsó mérkőzésén Rafael Nadallal az oldalán kikapott a londoni Laver Kupán. Mindörökké emlékezetes marad a búcsúmérkőzés utáni pillanat, ahogyan Federer és Nadal, a két rivális és jóbarát egymás kezét szorítja könnyes szemekkel. Aki látta, együtt könnyezett velük, hiszen lezárult egy 24 éve tartó, nem mindennapi pályafutás, amit soha nem akartunk, hogy véget érjen.
Roger Federer visszavonulásának lehetséges időpontjáról már a 2010-es évek elejétől elkezdett cikkezni a sajtó. Harmincéves kora felett, amikor még bőven a csúcson volt, egyre többször kérdezték tőle, meddig játszik még. Erre ő mindig azt válaszolta, hogy amíg a teste bírja, és élvezi a játékot, addig biztosan. Csak 2020 végén osztotta meg a világgal, hogy a visszavonulás gondolatata már 2015 óta foglalkoztatta. Az elmúlt három év számára a műtétekről és a rehabilitációkról szólt. A 2020-as Australian Open után két térdoperáción esett át, majd ki is hagyta a koronavírus-járvány miatti csonka versenyszezont. Tavalyelőtt márciusban, több mint egy év kihagyás után megkísérelte a visszatérést, de sérülései miatt csak öt tornán tudott elindulni és összesen csak tizenhárom mérkőzést tudott játszani. A Roland Garroson három győztes meccs után már nem állt ki a nyolcaddöntőre, míg Wimbledonban a negyeddöntő jelentette számára a végállomást, ahol a lengyel Hubert Hurkacz három-nullára győzte le az utolsó szettben játékot sem nyerő svájcit.
Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez lesz profi pályafutásának utolsó egyéni mérkőzése, és a nyolcszoros wimbledoni bajnok utoljára tette a lábát a londoni teniszszentély gyepére. Visszalépett a tokiói olimpiától, majd amikor térdét harmadjára is megműtötték, a folytatás egyre távolabb került. Tavaly júniusban még úgy nyilatkozott, hogy 2023-ban mindenképpen szeretne visszatérni a legjobbak közé, de szeptemberben mégis kénytelen volt bejelentenie visszavonulását. „Be kellett látnom, hogy vannak a testemnek határai, és az üzenetek egyértelműek voltak. A tenisz nagylelkűbben bánt velem, mint valaha is álmodtam volna, és most rá kellett jönnöm, mikor kell befejeznem a versenyzői pályafutásomat” – mondta a világsztár.
A nagy visszatérő
Pedig Federer a nagy visszatérések és újrakezdések bajnoka is. 2017 januárjában karrierjének addigi leghosszabb szünete – fél éves kihagyás – után tért vissza, akkor a világranglista tizenhetedik helyén állt, tizenhétszeres Grand Slam-győztesként. 2012-es wimbledoni győzelme óta nem nyert GS-tornát, ezért a szakma és a teniszrajongók is egyre csak azt találgatták, meglesz-e neki még valaha a tizennyolcadik. Esélyei az évek előrehaladtával egyre csökkentek. 2013 és 2016 között tizenöt Grand Slam-tornán szenvedett vereséget, sőt, 2013-ban mindössze három verseny döntőjébe sikerült bejutnia, és csak egyet tudott megnyerni. Ebben az évben szakadt meg egy egyedülálló sorozata: miután Wimbledonból már a második fordulóban kiesett, kilenc év – harminchat sikeres alkalom – után először nem jutott be egy GS-torna negyeddöntőjébe. 2014-ben és 2015-ben a szerb Novak Đoković összesen hét torna döntőjében győzte le, kétszer Wimbledonban.
– Már nincs elég energiája egy újabb Grand Slam-győzelemhez. Nemsokára harminckét éves lesz, családja van és tíz, az élen eltöltött év után nem csak a motiváció hagy alább. Ne lepődjenek meg, ha 2014 végén visszavonul – mondta 2013-ban Cédric Pioline francia teniszező. Ezért volt óriási jelentősége tizennyolcadik GS-győzelmének, amelyet Rafael Nadal ellen aratott. Harmincöt évesen is bebizonyította, hogy tud még nyerni nagy tornákat, ráadásul a játékszintjén is képes volt emelni. A statisztikák egyértelműen kimutatták, hogy sokkal gyorsabban üti a labdákat, agresszívabban játszik, mint a sérülése előtt. Ez a győzelem olyan felszabadítóan hatott rá, hogy még két további GS-trófeát nyert (2017-ben Wimbledonban és 2018-ban az Australian Openen), és világelsőségét is visszaszerezte. Győzelmét még értékesebbé tette, hogy azt a Rafael Nadalt tudta legyőzni, aki ellen 2007 óta mind a hat GS-mérkőzését elveszítette.
Federer később azt nyilatkozta, ez a diadal azért volt különleges számára, mert pályafutása alatt ezen a GS-tornán számított a legkevésbé a végső győzelemre. Azt is mondta, hogy a mérkőzés a 2008-as wimbledoni döntőre emlékezteti, azzal a különbséggel, hogy itt most ő nyert. Az a találkozó sokak szerint az évszázad legemlékezetesebb teniszmérkőzése volt. A svájci akkor világelsőként, a spanyol pedig világranglista-másodikként várta az összecsapást. Federer egy évvel korábban, 2007-ben beállította Björn Borg rekordját, amikor ötödik alkalommal nyerte meg Wimbledont, a döntőben legyőzve Rafael Nadalt. 2008-ban is Federer volt az esélyesebb, hiszen füves borításon 2003 óta nem talált legyőzőre, sorozatban 65 meccset nyert meg. Még akkor is a svájci volt az esélyesebb, ha egy hónappal előtte súlyos vereséget (6:1, 6:3, 6:0) szenvedett a spanyoltól a Roland Garros döntőjében. Nadal megnyerte az első két szettet, de Federernek sikerült meccslabdáról fordítania és egyenlítenie. A döntő szett igazi drámai csatát hozott, Federer két labdára is volt a győzelemtől, de végül Nadal diadalmaskodott 9:7-re egy majdnem ötórás küzdelem végén. Szinte hihetetlen, de ez volt az utolsó wimbledoni döntő kettejük között, amelyet Federer pályafutása legfájóbb vereségének nevezett.
Tehetséges győztes
Ez a gyerek különleges, jellemezte profi pályafutásának első edzője, Peter Lundgren, amikor még az első ötvenben sem volt.
– Mintha egy másik bolygóról érkezett volna – mondta.
Egy francia sportlap első profi szezonjának végén, 1999-ben azt írta róla, hogy az a játékos lehet, aki a következő tíz évben meghatározza a teniszt.
Federer későn érő típusnak számít. Szinte hihetetlen, de élete első profi versenyét csak a harmadik profi szezonjában nyerte meg. Erre az időszakra úgy emlékszik vissza, hogy azt hitte, már soha életében nem fog versenyt nyerni, de azt is tudta, hogy majd az első trófea felszabadítólag hat rá. Így is lett, hiszen 2001-ben Wimbledonban az év legnagyobb teniszszenzációját keltette azzal, hogy ötszettes játszmában, a nyolcaddöntőben megverte a hétszeres wimbledoni bajnok amerikai Pete Samprast, aki akkor arra készült, hogy zsinórban ötödjére is bezsebelje a wimbledoni trófeát. Az igazi áttörés azonban még váratott magára. Bár már voltak tornagyőzelmei, és 2002-ben bekerült a top 10-be, sorra veszítette el a mérkőzéseket nálánál sokkal gyengébb játéktudásúak ellen is, főleg a GS-tornákon.
– Hihetetlen repertoárral rendelkezik, ezért hosszabb idő kell ahhoz, hogy minden rész a helyére kerüljön. Ha egyszer eléri majd a legnagyobb repülési magasságot, nagyon nehéz lesz legyőzni – nyilatkozta ekkor edzője.
2003-ban kiesett a Roland Garros első fordulójában, ami után letörten azt mondta, fogalma sincs, mennyi időbe telik, amíg túl tudja magát tenni a vereségen: egy nap, egy hét vagy az egész pályafutása. Ilyen hangulatban, világranglista-ötödikként érkezett Wimbledonba úgy, hogy akkor még pályafutása során a közelében sem járt a GS-trófeának, de még ezres tornát sem nyert. Wimbledont azonban úgy nyeri meg, hogy mindössze egyetlen játszmát veszít. Elérte a legnagyobb repülési magasságot, ahonnan már nem lehetett letaszítani.
Tehetségesből legyőzhetetlenné vált. Karrierje során minden elképzelhető rekordot megdöntött, és ha azokból csak egyet emelhetnénk ki, akkor az a zsinórban megnyert hét GS-döntője volna. Ez a rekord egészen egyedülálló és megdönthetetlennek tűnik, ugyanis a férfiak közül senki nem jutott tovább három győzelemnél. Sok bajnok már élete első döntőjét elveszítette, mint például Đoković, és csak öten vannak, akik az első hármat meg tudták nyerni: Jimmy Connors, Björn Borg, Stefan Edberg, Gustavo Kuerten és Stan Wawrinka, de a negyediket már ők is elveszítették. Nadal csak az első kettő döntőjét tudta megnyerni, miután a svájci a harmadikban megállította.
A mozgás költészete
Szerénységét jól jellemzi, hogy első wimbledoni győzelme után azt nyilatkozta, elégedett lenne, ha a karrierje most véget érne, hiszen gyermekkori álmát valósította meg azzal, hogy wimbledoni bajnok lett. Kevesen tudják, de jellemfejlődésben hatalmas utat járt be. „Minden elvesztett pontot szitkozódással és mérgelődéssel fogad” – jellemezték játékát még junior korában. A fiatal Federer fegyelmezetlen volt és elragadták az érzelmei, amelyeket nem tudott uralni, gyakran dobálta az ütőjét. Életrajzírója szerint pályafutása elején ötven ütőt tört össze. Hamar felismerte, hogy ezzel a viselkedéssel nem tudja valóra váltani álmait, és képes volt változni. A tenisz nyugodt, kiegyensúlyozott, minden körülmények között elegáns férfivá érlelte. Nemcsak játékstílusa volt elegáns, hanem a megjelenése is, amely határtalan sportszerűséggel és példás magánélettel párosult.
– Egy olyan sportban, amelyet az önös érdekek, az arrogancia és az óriási pénzek határoznak meg, Federer klasszisokkal a sportág tisztátalan elemei fölött mozog – mondta róla Sam Groth ausztrál teniszező.
Egy teljesen új játékstílus is fűződik a nevéhez, az úgynevezett Sneak Attack by Roger, amit úgy lehetne fordítani, hogy „Roger meglepetésszerű támadása”. Ennek lényege, hogy ellenfele második szervája közben beljebb szalad a pályán, és a labdát rögtön megtámadja. Az eleganciát úgy kombinálta az agresszivitással, ahogy senki más korábban. Legnagyobb öröksége, hogy magát a sportágat emelte magasabb szintre annál, mint amilyen előtte volt. Ahogy tette Puskás Ferenc a labdarúgással, Michael Jordan a kosárlabdával, Tiger Woods a golffal, Muhammad Ali az ökölvívással.
Boris Becker szerint Federer „a mozgásba öltött költészet. Egyszerűen nincs gyenge pontja. Ő a teljesség.” Federer olyan felmérhetetlen űrt hagyott maga után, mint amilyen felmérhetetlen a hatása a teniszre és az egész sportvilágra.