A szakmai igazgató a most kezdődő fedettpályás idény kapcsán felhívta a figyelmet, hogy ezekből az eredményekből nem szabad „messzemenő következtetéseket” levonni.

Hirdetés

„Számtalanszor előfordul az, hogy utána szabadtéren sokkal jobb, vagy kevésbé jó forma is követheti a fedettpályás teljesítményeket. Idén olimpia lesz, természetesen csaknem minden fókuszt a párizsi játékok kapnak majd. Azt megelőzi az Eb, amely szintén fontos versenynek számít. Jelen számítások szerint a római Európa-bajnokságon körülbelül 40-45 fős lehet a magyar csapat, míg az olimpiára akár 20-25 magyar atléta is indulási jogot szerezhet” – vélekedett Scheidler Géza. Hozzátette, a márciusi fedettpályás vb-n Kozák Luca és a többpróbázó Krizsán Xénia részvétele mondható biztosnak.

A fedett vb-re március 1-3-án kerül sor Glasgow-ban, az Európa-bajnokság pedig június 6-12-én lesz Rómában. A párizsi olimpia július 26-án kezdődik, az atlétika versenyeit augusztus 1-jétől bonyolítják le.

Korábban írtuk