Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

– Ez a kiállítás azoknak az embereknek szól, akik úgy kezdik minden gondolatukat, úgy kezdik minden reggelüket, hogy úgyse fog menni. És azoknak az embereknek szól, akik azt gondolták, hogy az elmúlt tíz esztendő sportba fektetett energiája teljesen teljesen fölösleges volt – mondta nyitóbeszédében a meghívott vendégek, többek között a klub korábbi sportolói, illetve újságírók előtt Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke. – Ezek az emberek, azt hiszem, úgy gondolkodnak róla, hogy ez csak hatezer négyzetméternyi fű, 22 játékos, aztán ennyi. Ezek az emberek azt gondolják, hogy ez csak néhányszor 90 perc. Ezek az emberek szerintem azt gondolják, hogy a mögöttünk hagyott egyéves időszak összesen csak 24 gól, 10 gólszerző, 16 meccs és 336 ezer néző. De szerintem sokkal többet ér. A győzelmünkben benne van a mi csodálatos hazánk. Benne van ez a fantasztikus város, Budapest. Benne van az összes zseniális stadionunk, és benne van a válogatott, illetve a Fradi szereplése is – tette hozzá a klubvezető.

Magyarázatként azt mondta: amikor például a bolgárok eljönnek a gyönyörű Budapestre, itt belépnek Európa egyik legmodernebb stadionjába, a Puskás Arénába, ahol a kontinens egyik legjobb gyepszőnyege van, és több mint hatvanezer hazai drukker előtt kell játszaniuk, akkor a meccsnek már „egy jelentős része el van intézve”.

– A mérkőzéseink kapcsán nem szeretnék statisztikákat mondani, inkább egyetlen egy meccset emelnék ki. Az első hazai meccsünkön a török bajnokkal játszottunk. A török bajnok költségvetése négyszerese a Fradiénak. Csak az utolsó héten, vásároltak, azt hiszem, 7 millió euróért játékos. A meccsen aztán, a 16. percben, Civicet, szerintem jogos pirossal, kiállították tőlünk. És a mérkőzést megnyertük. Egy mondás jutott erről eszembe, talán Kínából származik. Úgy hangzik, hogy egy harcban nem a kutya mérete a fontos, hanem a harc mérete a kutyában. Ez a Ferencváros.

galéria

A klubelnök után felszólaló Tobak Csaba, a Fradi Múzeum vezetője azt mondta, a Ferencváros egykori krónikása, Nagy Béla nélkül nem létezne a múzeum. Hozzátette, a 2014-es nyitás óta ez a tizedik időszaki tárlat, amelyet most elsőként Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző és a Fradi csapatkapitánya, Dibusz Dénes nézhetett meg.

Korábban írtuk

– Sajnos a Leverkusen elleni nyolcaddöntő nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, nem tudtunk újabb bravúrt végrehajtani – nyilatkozta a tárlat megtekintése után Dibusz Dénes – A mérkőzés után is elmondtam: azért el kell ismerni, hogy a jobb csapat jutott tovább, nem tudtuk borítani a papírformát. Ennek ellenére, ahogy itt körbenézünk, szerintem nagyon sok szép emléket és olyan élményt szereztünk a Fradi-szurkolóknak, a magyar sportrajongóknak, ami miatt büszkén tekinthetünk vissza erre az Európa Liga-menetelésre. 

A csapatkapitány azt is elárulta: a török bajnok elleni hazai meccs sikerének meghatározó szerepe volt abban, hogy később ilyen jól szerepeltek.

– Én mindig a Trabzonspor elleni mérkőzést emelem ki, mint ami megadta az alaphangot ehhez a csoportgyőzelemhez. Szerintem ott fordult át valami a csapatban: az, hogy szinte az egész mérkőzést emberhátrányban játszva meg tudtunk verni egy török bajnokot, elhitette mindenkivel, hogy itt merészebb célokat is kitűzhetünk magunk elé, mint csak egy sima, csoportból való továbbjutást – mondta Dibusz Dénes.

A válogatott kapustól megkérdezték azt is, van-e realitása annak, hogy jövőre már a Bajnokok Ligájában meneteljenek.

– Először nyerjük meg a bajnokságot. Ez mindennek az alapja. Az elmúlt hetekben ugyanis azért nem jöttek úgy az eredmények, ahogyan jönniük kellett volna. Úgyhogy én azt mondom, hogy első körben koncentráljunk nagyon a bajnokságra, kezdjük el újra gyűjteni a három pontokat, aztán ha ez így lesz, akkor nyáron neki tudunk veselkedni a Bajnokok Ligája-selejtezőnek. Persze, egyértelmű: ahogy minden évben, úgy most is egy kicsit magasabbra szeretnénk emelni a lécet – mondta Dibusz Dénes.

Az EL-HŐSÖK elnevezésű kiállításon, amely október elejéig lesz látható, a kupamenetelés legemlékezetesebb pillanatait fotók, idézetek és számos ereklye – például a Gera Zoltán által a sorsolásnál kihúzott golyó – segítségével élhetjük át újra.

Mint ismert, a Ferencváros a nyolcaddöntőig jutott a második számú európai kupasorozatban. A klub történetében 48 évvel ezelőtt volt példa utoljára arra, hogy tavasszal is érdekelt legyen a nemzetközi porondon. A zöld-fehérek a csoportkörben a török és a szerb bajnokot, vagyis a Trabzonsport és a Crvena zvezdát, valamint a francia bronzérmes Monacót maguk mögé utasítva végeztek az élen és jutottak közvetlenül a legjobb 16 közé. A márciusi nyolcaddöntőben végül a német Bayer Leverkusennel szemben búcsúztak.