Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Kun Anna a francia Marie-Florence Candassamy elleni küzdelemben a döntőbe jutásért a WestEnd női párbajtőr Grand Prix Sákovics József emléktornán a BOK Csarnokban 2023. március 12-én.
Hirdetés

A világranglistán hatodik magyar vívó, aki kiemeltként csak vasárnap kezdett, a 64-es főtáblán könnyedén győzte le Kardos Edinát, majd magabiztosan a kínai Lin Senget, azután pedig a Tokióban csapatban olimpiai bajnok észt Erika Kirput. A negyeddöntőben a nemzetközi rangsorban harmadik Man Wai Vivian Kong volt az ellenfele. Az asszó elején a hongkongi vezetett, előnye három tusra is nőtt, de a magyar párbajtőröző fordított, 9-6-ra ellépett. A fordulatos küzdelemben Kong a végére egyenlített, a ráadásban viszont Kun volt bátrabb és pontosabb.

Az elődöntőből nagy izgalmak közepette jutott tovább. Marie-Florence Candassamy ellen a második harmadban háromtusos hátrányba került, mert nem sikerültek a lerohanásai, nem tudott „pengét kötni”, a francia beleszúrásai pedig pontosak voltak. A harmadik három percben tovább nőtt a különbség, 9-14-nél már kevés esély mutatkozott a fordításra. Kun Anna azonban innentől kezdve jó ütemű akciókkal elkezdett egylámpás tusokat adni, 17 másodperccel a vége előtt egyenlített, és nem hagyta a döntést a ráadásra, a maradék rövid időben a döntő találatot is bevitte.

A fináléban Renata Knapik-Miazgával vívott. Mindketten óvatosan kezdtek, az első három percben kétszer is figyelmeztették őket, majd egyetlen együttes találat esett. Aztán a második szakaszban is együttes tusok születtek, de az újabb szünetig Kun mégis el tudott lépni 7-5-re. A harmadik három percben váratlanul fordított Knapik-Miazga, a magyar párbajtőröző azonban 8-10-ről még tudott egyenlíteni az utolsó pillanatokban. A ráadásban ő volt a kedvezményezett, jól is mozgott, már majdnem letelt az egy perc, de akkor a lengyel pontosan szúrt, ezzel ő győzött.

A 279 fős mezőnyben a szombati selejtezőből öt hazai vívó került a főtáblára a BOK Csarnokban. A 64 között Wimmer Dorina tudott még a magyarok közül mérkőzést nyerni, míg Kardos mellett Nagy Kinga, Tóth Jázmin és Gnám Tamara az első fordulóban vereséget szenvedett.

A női versenyben, amelyet az első magyar párbajtőröző világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány Sákovics József emlékére rendeztek meg, 23 magyar vett részt. A legutóbbi GP-n Dohában bronzérmes Muhari Eszter, aki Kun Annához hasonlóan kiemelt lett volna, nem indult, mert az Egyesült Államokban tanul, és ott ezen a hétvégén rendezik az egyetemi bajnokságot.

Eredmények:

Kun Anna-Kardos Edina 15-4

Wimmer Dorina-Laura Staehli (svájci) 15-10

Federica Isola (olasz)-Gnám Tamara 15-4

Lin Seng (kínai)-Nagy Kinga 15-13

Csu Ming-je (kínai)-Tóth Jázmin 12-11

a 32 között:

Kun-Lin Seng 15-10

Nelli Differt (észt)-Wimmer 15-12

a 16 között:

Kun-Erika Kirpu (észt) 15-11

negyeddöntő:

Marie-Florence Candassamy (francia)-Szong Szera (dél-koreai) 13-12

Kun-Man Wai Vivian Kong (hongkongi) 13-12

Renata Knapik-Miazga (lengyel)-Alexandra Louis Marie (francia) 11-10

Differt-Auriane Mallo (francia) 15-14

elődöntő:

Kun-Candassamy 15-14

Knapik-Miazga – Differt 14-13

döntő:

Knapik-Miazga – Kun 11-10

A végeredmény: 1. Renata Knapik-Miazga, 2. Kun Anna, 3. Marie-Florence Candassamy és Nelli Differt, …24. Wimmer Dorina, …45. Nagy Kinga, …51. Gnám Tamara, …53. Tóth Jázmin, …60. Kardos Edina

Korábban írtuk