Fotó: MTI/Kovács Tamás
Ligeti Dániel, miután gyõzött a függetlenként induló fehérorosz Dzjanisz Hramjankov ellen a férfi szabadfogású birkózók 125 kilogrammos súlycsoportjának vigaszági mérkõzésén a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon 2023. szeptember 17-én.
Hirdetés

A szombathelyiek ötszörös Európa-bajnoki dobogós versenyzője szombaton három mérkőzést vívott és ezeken, a negyeddöntőjének utolsó két percét leszámítva, szinte tökéletesen birkózott. A türkmén Zjamuhammed Szaparovot 5-0-ra, az üzbég Szardorbek Holmatovot pedig technikai tussal, 11-0-ra verte, majd az irániak 2021-es vb-győztese, Amir Hosszein Zare ellen a negyedik perc végén 4-1-es előnybe került. A folytatásra azonban elfogyott az ereje és végül 11-4-re kikapott.

Az iráni aztán az elődöntőben legyőzte a törökök sztárját, a címvédő Taha Akgült, így vigaszágra segítette a magyar nehézsúlyút is, akinek a vasárnap délelőtti programban egy meccset kellett nyernie a helyosztóhoz. Az az egy meccs viszont a lehető legnehezebbnek ígérkezett. Ugyanis Bánkuti Zsolt szövetségi kapitány, és Ligeti edző öccse, Richárd is elmondta szombaton, hogy vasárnap szinte biztosan a fehérorosz Dzjanisz Hramjankov lesz a rivális, akitől a Haladás kiválósága legutóbb kikapott.

Az első menetben sokáig nem mutatták meg valós tudásukat a felek, a meddő állóharcot pedig a fehérorosz figyelmeztetésével törte meg a mérkőzésvezető, ám Hramjanov a következő fél percben sem tudott akciót csinálni, így Ligeti került előnybe (1-0). A szakasz utolsó percében aztán Hramjanov kezdeményezőbbé vált, egy szép indításból levitte a magyar sportolót és mögékerült (1-2), amivel előnnyel mehetett pihenni.

Amilyen rosszul zárult az első három perc, olyan rosszul indult a második, legalábbis annak az első percében Hramjanov egyértelműen meggyőzőbbnek tűnt és egy kiléptetéssel 3-1-re növelte előnyét. Talán a fehérorosz ekkor már nyeregben érezhette magát kissé, Ligeti Dániel viszont még korántsem tekintette lezártnak a csatát, intenzívebb birkózásra váltott és a második perc elején fejlefogásból lábra ment és levitte Hramjanovot (3-3). Ezzel már ő volt kedvezőbb helyzetben, a fehérorosznak pedig menni kellett előre, de indításait Ligeti rendre védte, majd a meccs utolsó percének elején ismét le tudta fogni Hramjanov fejét, onnan pedig újra ki tudta venni a lábát és mögékerült (5-3), szinte lemásolta korábbi akcióját, de ezúttal egy pörgetést is bemutatott (7-3), amivel gyakorlatilag lezárta az összecsapást.

„Előzetesen sokat beszéltünk Bánkuti Zsolttal és öcsémmel, hogyan lehetne megnyerni ezt a meccset, mert nem akartam, hogy ez legyen karrierem utolsó világbajnoki meccse és sikerült. Benne vagyok a világ hat legjobb nehézsúlyú birkózójában, innentől bármi történik, elégedett leszek” – mondta a vegyeszónában néhány perc pihenést követően a 33 éves klasszis, aki a 18 órakor kezdődő helyosztók során a riói olimpiai bajnok Taha Akgüllel csap össze a bronzéremért, és ha kikap, akkor a program legvégén a másik bronzmeccs vesztesével mérkőzik meg a párizsi kvótáért.

A szerb fővárosban kategóriánként öt, összesen pedig 90 olimpiai kvóta talál gazdára. Minden ötkarikás súlycsoportban a négy érmes, illetve a két ötödik különcsatájának győztese szerez indulási jogot hazájának a jövő évi játékokra.

Korábban írtuk