Marco Rossi és Cosimo Inguscio Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében letette a magyar állampolgársági esküt. A két szakember természetesen olasz állampolgárságát is megtartja a magyar mellett, de egyiket sem helyezik a másik elé – ismerteti az m4sport.hu.

Hirdetés

A szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak elmondta, sok olyan pillanatot kapott már Magyarországtól és a magyaroktól, amikor elérzékenyült, pedig nem túlságosan érzelgős típus.

„A mai nap azonban ismét ilyen volt, hiszen az az ország, az a nemzet, amelyet második otthonomnak tekintek, hivatalosan is befogadott”

– nyilatkozta a szakember a szövetség honlapján. Külön köszönetét fejezte ki a köztársasági elnöknek, hogy ilyen különleges körülmények között válhatott magyar állampolgárrá és Csányi Sándornak az MLSZ elnökének, akinek a támogatása nélkül nem tölthetett volna ennyi időt Magyarországon és nem válhatott volna magyar állampolgárrá.

A bajnoki címig vezette a kispestieket

Marco Rossi 2012 nyarán érkezett Magyarországra, amikor a Budapest Honvéd vezetőedzőjévé nevezték ki. Először két éven keresztül, majd egy kilenc hónapos szünet után újabb két évig irányította a kispestieket, akiket a 2016/2017-es szezonban bajnoki címig vezetett.

A Honvédtól a dunaszerdahelyi DAC-hoz távozott, de 2018-ban visszatért Magyarországra, hogy szövetségi kapitányként átvegye a válogatottat.

A nemzeti csapattal kijutott a koronavírus miatt 2021-re halasztott Európa-bajnokságra, ahol Franciaországgal 1–1-et, Németországgal 2–2-t játszottak a magyarok, a Nemzetek Ligájában pedig két év alatt feljutottak a harmadik osztályból az élvonalba.

Cosimo Inguscio együtt érkezett Rossival a Honvédhoz 2012-ben, Dunaszerdahelyen is tagja volt a stábjának, 2018-ban pedig követte őt a magyar válogatotthoz is.

„Azt hiszem, azt nem is kell mondanom, hogy mennyire szeretjük a magyarokat és Magyarországot mindketten, így nagyon bízunk benne, hogy minél több örömöt tudunk még okozni a magyar embereknek” – nyilatkozta Inguscio.

Marco Rossi közösségi oldalán úgy fogalmazott,

„Immáron hivatalosan is magyar állampolgár vagyok! Köszönöm Magyarországnak és a magyar embereknek. Boldog vagyok, hogy tagja lehetek ennek a közösségnek és minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy megfeleljek ennek a megtiszteltetésnek.”

Az m4sport.hu cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk