Hirdetés

Mi más merülne fel első kérdésként egy nyolcezer méter feletti hegyeket ostromló hegymászó kapcsán, mint az, hogy mégis milyen mágnes vonzza az egek, a József Attila-i „távol” közelébe? Varga Csaba nagyváradi hegymászó már öt nyolcezer feletti hegyet hódított meg sikeresen, és kérdésünket inkább filozófiainak tartja, amelyről órákig el lehetne beszélgetni, vitatkozni, mint ahogyan arról is, hogy egy hegyet meghódítanak-e, vagy inkább a hegy engedi meg, hogy megmásszák. Gyakorlatias embernek látszik, a civil életben építészeti irodát vezet, a hegymászás a szenvedélye, de nem ezzel keresi kenyerét, szponzorai csak bizonyos expedícióit támogatják.

– Nem a meghódítani vagy nem meghódítani a kérdés. Azért mászom a magashegyeket, mert szeretem csinálni, és azért harcolok az életemért, mert szeretek élni, egyik hegyért sem kell odahalni. Amikor a hegyekben vagyok, egyszerűen jól akarom érezni magamat, akarom érezni a jelenvalólétet, hisz évekig, hónapokig azért „edzettem”, hogy ott lehessek. Boldogságos érzés, amikor felérsz a csúcsra, és látod a lábaid alatt elterülő szépséget, átérzed a hegy szellemét, és akkor még jobban megdobog a szívem, amikor előveszem a Nagyvárad feliratú magyar zászlót. Hogy kiért, miért mászok? Nyilván magamért, mert ebben a sportban van önzés és hiúság, de a magyar nemzetért is mászok, mindannyiunkért. Meg a kalandért és az életformáért, amelyet megszoktam. Hegymászás közben érzem igazán, hogy kitisztul az elmém, érzem a flow-t, és utána jólesik hazajönni és újra átélni a megszokott, hétköznapi dolgokat, elmenni meginni egy kávét vagy egy sört. Szóval ezt a komplex csomagot cipelem magammal fel a hegytetőre – mondta kérdésünkön elmélkedve Varga Csaba.

2021-ig összesen öt nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs tetején állt, valamennyire kisegítő oxigén használata nélkül jutott fel. Jelenleg ő a legtöbb nyolcezres csúcsot megjárt élő magyar hegymászó. Azért is kerestük meg, mert Magyarország az utóbbi időben a 15 millió hegymászó országává vált, boldog-boldogtalan kinyilvánította véleményét, kritikáját, észrevételét Suhajda Szilárd hegymászó tragikus haláláról, amely csúcstámadás közben érte az Everesten. Suhajda oxigén nélkül próbált feljutni a hegyre; ha sikerrel jár, akkor ebben a kategóriában ő lett volna az első magyar. Varga Csaba korábban járt közös expedíción Suhajda Szilárddal, 2014-ben megmászták a himalájai 8051 méteres Broad Peaket. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha technikai értelemben az Everest nem a világ legnehezebb hegye, akkor mégis miért vágyik mindenki éppen ide. Az ok nagyon is prózai.

– Nem számít a világ csúcsteljesítményének, ha oxigén nélkül mászod meg az Everestet. A hegymászók Oscar-díját, az Aranycsákányt ilyesmiért nem kapod meg, ez senkit sem érdekel, hisz 1978-ban már megcsinálták. Nekünk, magyaroknak ez talán azért lenne fontos, mert magyar még nem teljesítette oxigén nélkül az Everestet, de hegymászás szempontjából hozzáadott értéke nincs egy ilyen vállalkozásnak, lényegében csak bírnod kell a strapát, inkább jó hosszútávfutónak kell lenned, mint nagyon jó hegymászónak. Nyilván a médiában hírértéke van az ilyen sikereknek, hisz ezt a hegyet mindenki ismeri, de szerintem relatív, hogy „első magyarként” akarsz feljutni bárhová, ahol már többen is jártak. Úgy gondolom, sokkal lényegesebb valami újat csinálni, amit még senki sem csinált, például egy új útvonalat találni, és kiépítetlen vonalon megmászni egy hegyet – mondta Varga Csaba.

A nagyváradi hegymászó tavaly a Cso-Oju (8188) hegycsúcs nepáli oldalát próbálta bevenni, amit az idők során öt csapat mászott meg arról az oldalról. Vargáék új útvonalat igyekeztek találni, és elég magasra feljutottak, még egy hatalmas falszakaszt is leküzdöttek, de az orkánerejű szél miatt abba kellett hagyniuk a kísérletet. A világon 14 nyolcezer méter feletti hegycsúcs van, Varga Csaba pedig felének járt is az alaptáborában. Mindenhol kevesen vannak, az Everestét kivéve, amely inkább egy faluhoz hasonlít: boldog-boldogtalan ott tartózkodik, fiatalok, öregek egyaránt oxigénnel és serpákkal vágnak neki a hegynek, és szinte „összkomfortos”, hisz a világháló is be van vezetve. A csúcshoz vezető „standard” útvonalat a hegymászásra szakosodott cégek építették ki kötelekkel és létrákkal, hogy könnyen felvihessék a klienseiket, ezeket mások is használhatják, de a nagyváradi hegymászó szerint mindez annyira nem érdekes.

– Az Everestnek vannak olyan hegyoldalai, amelyeket régóta senki sem mászott meg. Az pedig a legkevesebb, hogy oxigén és teherhordozók nélkül mész; ha nehezebb útvonalat is választasz, na, az már igazi kihívás. Erre még én sem adtam a fejemet, egyszer fel akartam jutni oxigénpalack nélkül a standard útvonalon, mint Suhajda Szilárd, hiszen, mint mondtam, ennek van hírértéke, csakhogy a tibeti oldalról szerettem volna megmászni a hegyet, mert onnan esélyesebb. De Kína már három éve lezárta a határt, úgyhogy most csak Nepálból lehet megpróbálni. Az Everest különben is drága mulatság, sok pénzbe kerül egy oda tervezett expedíció – fejtette ki a hegymászó.

Amikor arról érdeklődtünk, hogy belevágna-e még egyszer, azt felelte, hogy „talán még egyszer megpróbálnám, de nem az Everest az álomhegyem”. Az „álomhegy” pedig nem feltétlenül a legmagasabb, hanem az, melynek szépsége rabul ejti a hegymászót. Varga Csaba szerint a veszélyesség leginkább az Everestre érvényes, mert ha nem akklimatizálódik rendesen a hegymászó, akkor kevésbé bírja a szervezete, és ha nem fordul vissza idejekorán, akkor elhagyja az ereje és „elfogy, mint a gyertya”.

– Nagy különbség van egy kisebb nyolcezres és egy nagyobb nyolcezres hegycsúcs között. Az Everest technikailag nem nehéz; a magassága a legnagyobb kihívás. Levegő van, csak nincsen benne sok oxigén, ugyanúgy lélegzel, mint itt lent. Ám az akklimatizáció során ahhoz próbálod szoktatni a szervezetedet, hogy több vörösvértestet termeljen, mert ezek szállítják az oxigént az izmokhoz. Ha kevesebb az oxigén, fáradékonyabb vagy, és ha már jártál párszor ilyen magason, a szervezeted valamilyen formában emlékezik. Akklimatizáció, edzettség, de legfőképpen genetika, ez a hegymászás titka – mondta Varga Csaba, aki az utóbbi években kétszer is visszafordult nyolcezer méteres hegyek ostromlásakor, mert úgy ítélte meg, hogy nincs elég ereje, és inkább nem kockáztatja az életét.

Legutóbb a Kancsendzönga 8586 méteres csúcsát próbálta megmászni, ám kiutazása előtt elkapta a Covidot. Könnyen átesett a betegségen, csakhogy nem számolt a poszt-Covid-tünetekkel, márpedig abban a magasságban minden apró részlet számít, a helyszínen pedig egy bakteriális fertőzést is elkapott. A próbálkozások során egy bizonyos magasság felett érezte, elfogyott az ereje. A „halálzónában” fontos jól megérezni a test határait, mert egy pontig feszíteni kell a húrt, de azon túl már nem érdemes.

– Megpróbáltam kétszer, de olyan lassan haladtam, hogy esélytelennek éreztem. Amikor hazatértem, elmentem egy tüdőgyógyászhoz, és kiderült, hogy a tüdőm csak 75 százalékosan működött. Egy nepáli expedíción, hétezer méter felett pedig olyan erős futóáramlatba kerültünk, hogy nem tudtunk 7200 méter fölé menni. Ha úgy érzed, hogy meg tudod csinálni, akkor meg kell erőltetned magadat, mert ha nem erőltettem volna a csúcstámadásokat, akkor sohasem jutok fel. Ez leginkább akkor igaz, amikor már közel vagy a csúcshoz. Nem tudom, hogy Szilárd hogyan akklimatizálódott, de feltételezem, hogy jól sikerült az akklimatizációja, jó időt fogott ki és jó formában volt, ám mivel ez nagyobb hegy – ő pedig előtte legfeljebb 8611 méter magasan járt – , hiszen az Everest 240 méterrel magasabb, ez igen sokat nyomott a latban! 8700 méter felett már minden lépés számít, besötétedett, hidegebb lett, egyszerűen elfogyhatott az ereje. Talán túlságosan akarta, azért nem fordult vissza – mondta Varga Csaba.

Korábban írtuk

A nagyváradi hegymászó beszélgetésünk végén elárulta, hogy a jövőben inkább érdekesebb, agyafúrtabb technikai tudást igénylő hegyeket szeretne megmászni, semmint nyolcezer felettieket, bár ezekről sem mondana le hosszú távon. És hogy melyik a hegymászás legnehezebb része?

– A csúcstámadás! Az a legmegterhelőbb, de olyan szép, hogyha sikerül. Értem már úgy fel a csúcsra, hogy borzasztó fáradtságot vagy hatalmas boldogságot éreztem. Meg hát egy életre szóló élmény, hogy kitűzöl egy célt magadnak, keményen megdolgozol érte, és végül sikerül elérned.