Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics
Hirdetés

Két sportágban, férfi ökölvívásban és cselgáncsban az EJ egyben Európa-bajnokság is, nyolc sportág esetében pedig – íjászatban, tollaslabdában, atlétikában, sportlövészetben, karatéban, kerékpárban, cselgáncsban és asztaliteniszben – a versenyek részei a jövő évi, tokiói olimpia kvalifikációs sorozatának. A magyarok egyedül strandlabdarúgásban nem érdekeltek a fehérorosz fővárosban.

A szervezők közlése szerint az eseményről közel ezer újságíró, fotós, televíziós és rádiós szakember tudósít, a legnagyobb létszámban az AFP francia, a Reuters brit és a TASZSZ orosz hírügynökség van jelen, de a BBC is népes csapattal érkezett Minszkbe.

A multisport-eseményen 106 ország képviseletében 8700 önkéntes dolgozik, közel háromszoros volt a túljelentkezés, 24 168-an szerettek volna segítőként részesei lenni a történéseknek. Még Argentínából is érkezett önkéntes, a csapat legidősebb tagja pedig egy 81 éves brit hölgy, aki korábban újságíróként dolgozott, így nem csoda, hogy a Dinamo Stadionban működő fő médiaközpontban kapott feladatot.

A jegyértékesítés egyébként tavaly decemberben kezdődött, a versenyekre 2 és 20 euró közötti áron, a megnyitóra és a záróünnepségre pedig 30 és 123 eurónak megfelelő fehérorosz rubelért lehet, illetve lehetett bejutni. A péntek esti megnyitón telt ház volt, a versenyhelyszínekről ez egyelőre nem mondható el, de azért vannak nézők szép számmal, s a hangulatra sem lehet panasz.