Az együttes hivatalos honlapján Lijnders elmondta, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya hétfőn már a társakkal edzett, remekül szerepelt az egymás elleni játékban és jól érezte magát.

Hirdetés

„Ezután végzett egy kis pluszmunkát a sporttudományos csapatunk tagjaival. Készen áll, de a holnap esti bevetés még korai lenne neki, úgyhogy a hétvégén léphet pályára, ha semmi nem jön közbe” – idézte a liverpoolfc.com a másodedzőt, aki kitért Szalah állapotára is. A házi góllövőlistát 14 találattal vezető támadó múlt csütörtökön, a Ghána elleni Afrika Kupa-meccsen sérült meg, és az első hírek még arról szóltak, hogy két találkozót kell kihagynia a kontinenstornán, aztán viszont visszatért Angliába, hogy a Liverpoolnál kezeljék combizomproblémáját.

„A részletes vizsgálat során kiderült, hogy komolyabb szakadásról van szó, ez pedig azt jelenti, hogy három-négy hét múlva játszhat újra, ha rendben halad a felépülése. Ugyanakkor ki kell emelnem, hogy az egyiptomi és a liverpooli orvosi stáb remekül dolgozott együtt és mindketten erre a döntésre jutottak. Ez egy jó példa arra, hogy hogyan kellene a válogatottaknak és a kluboknak együttműködniük” – nyilatkozta Lijnders.

A Liverpool szerda este a Fulham vendége lesz a Ligakupa-elődöntő visszavágóján, melyet 2-1-es előnyből vár, vasárnap pedig a Norwich Cityt fogadja az Anfielden az FA Kupában.

Korábban írtuk