Történelmet írtak
Négy meccsen hét szerzett pont, a két győztes meccsből az egyik ráadásul sporttörténelmi jelentőségű, kiütéses siker idegenben Anglia ellen. Ha csak úgy fogalmazunk, hogy nagyszerűen kezdte a szereplést a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában, az nem tükrözi hűen nemzeti együttesünk fantasztikus teljesítményét.
Kezdődött azzal, hogy a magyar válogatott – 1962, vagyis hatvan év óta először – legyőzte az angolokat a Nemzetek Ligája A divíziójának nyitó fordulójában. A Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával aratott 1-0-s siker ráadásul egészen különleges hangulatú mérkőzésen született, hiszen egy zárt kapus büntetés miatt harmincezer 14 éven aluli gyerek ült a Puskás Aréna lelátóján, és szurkolta végig az összecsapást.
A második forduló kevésbé sikerült jól, hiszen az olaszok ellen – főként az első félidőben – nem ment annyira a játék, így ezúttal nem sikerült borítani a papírformát: kikaptunk idegenben, Cesenában, ám így is csak minimális különbséggel, 2-1-re.
Marco Rossi csapata a harmadik körben, a németek ellen újabb bravúrt ért el. Nagy Zsolt góljával úgy játszottunk 1-1-es döntetlent, hogy nekünk volt több kaput eltaláló lövésünk és igazán veszélyes helyzetünk, vagyis a németek örülhettek jobban az iksznek. Hansi Flick, a németek szövetségi kapitánya például így fogalmazott a lefújás után:
– Neuer abszolút világklasszis kapus. Ma megmentett minket.
És aztán jött 2022. június 14-e, ami hasonlóan fontos helyet tölt majd be a magyar sport „történelemkönyvében”, mint 1953. november 25-e. Közel hetven évvel ezelőtt az Aranycsapat aratott 6:3-as sikert az angolok ellen, most pedig Marco Rossi együttese mért megalázó verést a Háromoroszlánosokra. Az első félidőben Sallai góljával „még csak” 1-0-ra vezettünk, majd 70. percben jött újra Sallai, aztán Nagy Zsolt, végül Gazdag Dániel. Nem csoda, hogy a hazai szurkolók, akik a meccs előtt rasszista szemeteknek nevezve a magyarokat, végigénekelték, kiabálták és fütyülték a Himnuszt, az utolsó húsz percben már saját csapatukat szidták.
Hisznek Rossiban
Sallai Sándor, a Debrecen és a Bp. Honvéd korábbi 55-szörös válogatott játékosa, az angolok ellen duplázó Sallai Roland nagybátyja
– A válogatott elmúlt hónapokban mutatott teljesítményét látva mennyire volt benne a levegőben, hogy ilyen jól szerepelhetünk ezen a négy meccsen?
– A tudatosság abszolút látható volt a csapat játékában. Amivel kapcsolatban nekem volt egy kis hiányérzetem, az az, hogy inkább a védekezésre koncentráltunk a papíron erősebb ellenfelekkel szemben, és csak elvétve támadtunk. Úgy éreztem, azzal, hogy sokszor hátul próbáljuk megtartani a labdát, nagyon magunkra húzzuk az ellenfelet. Aztán amikor egyre többször játszottunk olyan meccseket, amiken a világ legjobbjaival szemben kellett pályára lépni, így nem volt elvárás a győzelem, kisebb volt a nyomás és – persze Marco Rossi taktikai utasításait betartva – örömfocit lehetett játszani, már gyakrabban láttunk a csapattól szellemes megoldásokat, feljebb toltunk a védekezést, letámadtuk a saját térfelükön azokat az ellenfeleket is, amelyek ehhez a játékstílushoz nem voltak hozzászokva tőlünk. Ezzel meg is zavartuk őket, többször szereztünk úgy labdát, hogy rögtön helyzetbe is kerültünk. Az lesz a legfontosabb, hogy ezt a szellemiséget a továbbiakban is meg tudjuk őrizni.
– Az ehhez szükséges önbizalom a jelek szerint megvan.
– Így van, ami érthető, hiszen aki sportolt, az tudja, hogy az önbizalom a jó eredménytől, a jó játéktól jön meg. Ezt a fajta kohéziót, vibrálást, egészséges önbizalmat kell megtartani a csapatnál, ha sikerül, akkor továbbra is igaz lesz, hogy bárkivel pariban tudunk lenni.
– Mik ennek a válogatottnak a legnagyobb erényei?
– Nagyon lényeges, hogy sok játékos kerül ki fiatalon külföldre, olyan képességű futballistákkal edzhet, játszhat, találkozhat hétről hétre a pályán, akikhez hasonlókat a mi generációnk szinte csak a tévében látott. Megszokják a profizmust, a megfelelő edzésmorált, megtanulják, hogyan kell fejben is felkészülni, koncentrálni a mérkőzésre. Jó látni azt is, hogy úgy tűnik, egységes a csapat, nincsenek klikkek, nézeteltérések mondjuk, külföldön és itthon játszók vagy a fiatalabbak és idősebbek között. És persze ott van Marco Rossi, akiben hisznek, bíznak, csapattá tudta formálni ezeket a játékosokat, és nagyon jól tudja motiválni őket. Az elmúlt mérkőzések sikereit nyilván helyükön kell kezelni, szem előtt tartani, hogy ezek olyan meccsek voltak, amelyeken nekünk nem volt veszítenivalónk. A csapat igazi erejét majd akkor láthatjuk meg, amikor jönnek azok az összecsapások, amelyeken kötelező hozni a győzelmet, és nagyobb nyomás nehezedik a futballistákra. Bízom benne, hogy ez az egységes csapattá kovácsolódott gárda addigra még masszívabb lesz, és játékban is még tovább fejlődik.
– Egy 2016-os beszélgetésben azt mondta az akkor 19 éves unokaöccséről, hogy fontos játékosa lehet a jövő válogatottjának. Mik azok azok az adottságai, képességei Rolandnak, amelyek alapján már akkor így gondolta?
– Roli nagyon tehetséges játékos, az átlagnál gyorsabban lát meg szituációkat, gyorsabban reagál, technikailag nagyon képzett, jó helyen van nála a labda. A magam részéről azt gondolom, hogy sokkal hatékonyabb, ha nem szélsőként játszatják, hanem szabadabban futballozhat, sokszor érhet labdához, hiszen a játékintelligenciája átlagon felüli. Már 2016-ban is elmondtam, hogy amennyiben töretlen lesz a fejlődése, akkor bármelyik csapatnak erőssége lehet. Ehhez megvan a játéktudása, megvan benne az akarat, az alázat. Úgy látom, azt a görcsösséget, ami a sérülések, a talán nem mindig indokolt lecserélések miatt érzékelhető volt nála, kezdi magáról ledobni, és egyre többször fogjuk látni címeres mezben is gólt, gólokat rúgni.
– Egymás után két Eb-n is ott lehettünk, a Nemzetek Ligájában nagyon sikeresek vagyunk, világbajnokságra azonban 1986 óta, mióta az önök csapata kijutott, nem sikerült kvalifikálni magunkat. Ennek a válogatottnak összejöhet a vb-szereplés?
– Ez egy jó korösszetételű csapat, vannak rutinos játékosok, fiatal tehetségek, és ott egy olyan stabil, 24–28, 29 éves futballistákból álló mag, akiknek már jócskán van tapasztalatuk, de koruk alapján még évekig a legmagasabb szinten játszhatnak. Ha tovább tudják vinni azt a fajta izzást, hozzáállást, ami a legutóbbi mérkőzéseken is megfigyelhető volt, akkor igen, úgy gondolom, ez a csapat hosszú idő után végre kijuthat a világbajnokságra.
Hogy mennyire nem túlzó a sporttörténelmi jelző és az Aranycsapat győzelmével való párhuzam, arra álljon itt néhány adat. Az angolok négygólos különbséggel ezelőtt 1928-ban kaptak ki hazai pályán, amikor 5:1-re verte meg őket Skócia. Négygólos vagy annál nagyobb vereséget azonban sohasem szenvedtek hazai pályán úgy, hogy legalább egy gólt ne szereztek volna. Ráadásul négy gólt sem kapnak túl gyakran a saját pályájukon: erre legutóbb éppen 1953-ban, a Puskásék elleni 6:3-as meccsen volt példa. Egyébként az „évszázad mérkőzése” volt eddig az egyetlen, amikor a magyar nemzeti együttes győzni tudott Anglia ellen idegenben.
A duplázó Sallai Roland is különleges társaságba került: a 6:3 óta ő az első magyar játékos, aki kétszer is betalált egy Anglia elleni idegenbeli mérkőzésen – mint köztudott, az évszázad mérkőzésén Puskás Ferenc kettő, Hidegkuti Nándor pedig három gólt szerzett. Sallainak ráadásul ez már a második és harmadik gólja volt válogatott-pályafutása során az angolok ellen: nála többször – négyszer – éppen Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor volt eredményes Anglia ellen, míg Sallaihoz hasonlóan háromszor csupán egyetlen magyar futballista, az aranylabdás Albert Flórián.
De nem csupán Sallai szempontjából volt különleges ez a találkozó. Említhetnénk a harmadik gólt szerző – és a németek ellen is betaláló – Nagy Zsoltot, aki csak 25 éves kora után lett stabil NB I.-es játékos, a 2017/18-as bajnokságot például még a másodosztályú Csákvárnál töltötte kölcsönben. Most meg azt mondhatjuk, hogy a magyar válogatott első számú balhátvédje… Vagy itt van Ádám Martin, aki a 2019/20-as szezonban, az NB I.-ből kieső Kaposvár színeiben harminc meccsen mindössze öt gólt szerzett, egy évvel később, Pakson 28 mérkőzésen nyolcat, hogy aztán a legutóbbi pontvadászatban berobbanjon 32 meccsen szerzett 31 góllal – és persze gólkirályi címmel –, amihez hasonló mutatóra négy évtized óta nem volt példa a magyar élvonalban. Közben idén tavasszal, 27 évesen bemutatkozhatott a válogatottban is, hogy az angolok ellen csereként beállva két gólpasszal vegye ki a részét a történelmi sikerből. És persze nem feledkezhetünk meg Callum Stylesról sem: a 22 esztendős, Buryben született, Angliában felnőtt, több poszton bevethető játékos két éve tudta meg, hogy egyik nagymamája magyar. Azóta megkapta a magyar állampolgárságot, márciusban bemutatkozhatott a magyar válogatottban, és most játszhatott mindkét meccsen, amelyen a mieink megverték Angliát.
Beértek az akadémisták
Tóth Balázs korábbi 34-szeres válogatott labdarúgó, a Puskás Akadémia klubigazgatója
– Hol követte a meccset?
– Itthon, a családommal együtt néztem a mérkőzést, és nagyon szurkoltam. Már az első perctől éreztem, hogy nagyon élesek a srácok. Alig hittem a szememnek, amikor sorra lőttük a gólokat a második félidőben. Még a televízió képernyőjén keresztül is hatalmas élményt jelentett a történelmi győzelem, az pedig külön öröm, hogy a Puskás Akadémia nevelései ilyen hangsúlyosan kivették a részüket ebből a sikerből.
– Ez különösen fontos visszajelzés lehet egy akadémiának.
– Önmagában már az is hatalmas siker, ha tudunk a válogatottnak játékost adni, az pedig különösen, ha ők meghatározó teljesítményt nyújtanak ilyen mérkőzéseken. Nagyon megérdemelték, mert rengeteget dolgoztak azért, hogy eddig eljussanak. Láthatjuk, hogy a kemény munka mindig kifizetődik, akár saját nevelésű játékosunkról, Nagy Zsoltról, akár a Puskás-növendék Sallai Rolandról beszélünk. Nagyon nagy súlyt fektetünk a megfelelő tudású fiatal játékosok nevelésére, felkészítésére, arra, hogy a legjobbakból aztán, mint Sallai Roland, Nagy Zsolt, de idesorolom Gyurcsó Ádámot és Kleinheisler Lászlót is, válogatott legyen. A megkezdett úton haladunk tovább.
– Nagy Zsolt első válogatottgólját a németek ellen szerezte, a mérkőzés utáni interjúnál elérzékenyülve mondta, hogy lepergett előtte szinte az egész élete. Talán ez mutatja meg leginkább, mit jelent mostanában válogatottnak lenni.
– Valóban így van. Hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak Zsolt pályafutásában, akár a válogatott kapcsán is, pár éve például a másodosztályban szerepelt kölcsönben, de hihetetlen kitartás és elszántság jellemzi a pályán és azon kívül is. Óriási dolog, hogy idáig jutott és ilyen gólokat szerzett. Ezek olyan pillanatok egy játékos életében, amiket soha nem fog elfelejteni.
– A Puskás Akadémia színeiben Nagy Zsolttal és Sallai Rolanddal is együtt játszott, milyennek ismerte meg őket a pályán?
– Rolival még akkor játszottam együtt, amikor nagyon fiatalon felkerült az első csapathoz. 2015-ös visszavonulásom után még egy szezont szerepelt nálunk. Ők ketten hasonló karakterek abból a szempontból, hogy nagyon eltökéltek, alázatosak, akik rengeteg munkát fektetnek az edzésbe, a mérkőzésekbe, és csak azzal foglalkoznak, hogy egyre jobbak legyenek, ezért mindent meg is tesznek. Ilyen magas szintre máshogyan nem lehet már eljutni.
– Az angolok elleni siker után a játékosok is megemlítették, milyen nagy utat járt be a válogatott pár év alatt. Miben látja a fejlődést?
– Marco Rossi érdemei elévülhetetlenek, nagyon jól válogatta össze a keretet, kiváló mentalitású játékosok alkotják a nemzeti csapatot, akik tudnak küzdeni egymásért és a nemzetért. Ezenkívül a kapitány megtalálta azt a rendszert is, ami leginkább illik a játékosainkhoz: a három, illetve öt védő a felfutó szélső védőkkel – akár Fiolával, Nagy Zsolttal – igen hatékonyan működik. Szerintem a legnagyobb ereje a válogatottnak a védekezésünk. Nagyon nehéz áttörni, mögénk kerülni és gólt rúgni nekünk. A nagy csapatok is elbizonytalanodnak, amikor kilencven percen keresztül nem találnak fogást rajtunk. A kontráinkat pedig nagyon gyorsan visszük végig, így minden mérkőzésen akadnak helyzeteink, amiket nagyon jó százalékban értékesítünk. Rendkívül jól szervezett csapat benyomását keltjük, ilyen magas szinten ez az egyik legfontosabb dolog.
– Klubvezetőként és játékosmegfigyelőként a tehetségek felfedezése és kinevelése is feladata. Mikor derül ki egy fiatalról, hogy mekkora lehetőség rejlik benne?
– A tehetséget hamar észre lehet venni, de inkább a lelki és mentális tényező meghatározó, ami viszont később derül ki. Évek kellenek ahhoz, hogy meglássuk, ki mennyire képes átlépni a saját határait akár edzésen, akár mérkőzésen, hogyan jut túl a nehézségeken, hogyan dolgozza fel a sikereket és a kudarcokat. Rengeteg tehetséges játékos van, aki nem tudja megugrani ezeket a szinteket, mert ahhoz, hogy valaki eljusson egy topbajnokságig vagy a válogatottig, önmagában a tehetség nem elég, a megfelelő mentális képességek nélkül nem lehet nemzetközi szinten érvényesülni.
És egészen különleges Marco Rossi története is. Az olasz szakember tíz évvel ezelőtt, 2012 nyarán vállalt először munkát Magyarországon – akkor a Honvéd vezetőedzője lett. Azé a Honvédé, amellyel először bronzérmes lett, majd második kispesti szerepvállalása idején – borítva a papírformát – bajnoki címig vezette a csapatot. Már hazánkba érkezésekor mesélt arról, hogy édesapja és nagyapja a magyar futball és Puskás Öcsi rajongói voltak. Amikor szövetségi kapitány lett, érzelmes Facebook-posztot írt ezzel kapcsolat.
„Szia, Nagypapa! Remélem, jól vagy. Hány éve is mentél el? Túl sok. ’94-ben volt, de az emléked most is itt él bennem. Ki tudja, milyen boldog leszel és büszke az unokádra, aki most a magyar válogatott szövetségi kapitánya… Igen, azé a Magyarországé… Az Aranycsapaté, melyben Puskás, Hidegkuti és a többiek játszottak és amiről annyit meséltél nekem. Emlékszel? Ma, szombaton elkezdődik ez az új kaland, és ha a lehető legjobban kezdődik, akkor pontosan tudom, kinek ajánljam a győzelmet! Ha így lesz, akkor tudni fogom, hogy szurkoltál nekem, nekünk! Szeretlek! És mindezt Neked ajánlom!” – írta.
De sokat elárul a hazánkhoz fűződő viszonyáról az is, amit a Mandinernek nyilatkozott a közelmúltban.
„A [magyar] himnusz éneklése számomra azt fejezi ki, hogy erősen kötődöm Magyarországhoz, hogy megtisztelem az országot, amely megadta nekem ezt a lehetőséget. Mert Magyarország rengeteget adott nekem! […] Nagyon hálás vagyok Magyarországnak és a magyaroknak!”
Rossi Kispesten és a válogatottnál is bizonyította, hogy játékosait remekül motiválja és igazi csapattá kovácsolja őket, olyan gárdává, amely képes arra, hogy akár jóval erősebb ellenfelekkel szemben is borítsa a papírformát.
Nemzeti együttesünkre szeptemberben még két Nemzetek Ligája-meccs vár – Németországba megyünk, majd Olaszországot fogadjuk –, ekkor még bármi történhet, akár meg is nyerhetjük a csoportot, de akár az utolsó helyre is csúszhatunk. Jó leírni: most előbbire látszik nagyobb esély. Ahogyan még azt is szoknunk kell, hogy a magyar válogatott a jó szereplésnek köszönhetően 21. a FIFA-világranglistán.
A fordulópontot jelentő taktika
Hertelendy Gábor
„Mindenkinek be kell látnia, hogy jelen pillanatban képességbeli hiányosságaink vannak, ezt egyértelműen ki kell jelenteni, és mindenkinek ez alapján kell megítélnie a válogatott teljesítményét” – mondta Marco Rossi szövetségi kapitány három évvel ezelőtt, miután idegenben 2-0-s vereséget szenvedett Magyarország Walestől, ami miatt pótselejtezőt kellett játszania a 2020-as Európa-bajnoki részvételért. Elemzők úgy tartják, ez a mérkőzés hozta el a fordulópontot a 2018-ban kinevezett olasz mester taktikájának újragondolására: az addigi négyvédős rendszert felváltotta a három belső- plusz két szárnyvédős felállás.
– Ez a rendszer egyértelműen olasz trend, hiszen nemcsak a válogatott, hanem az ottani klubcsapatok alkalmazzák. Nagy hatással volt Rossira Antonio Conte, az angol Tottenham Hotspur vezetőedzője, aki honfitársához hasonlóan rendre a 3-4-2-1-es felállással küldi pályára kezdő tizenegyét. Az új rendszert nem volt nehéz megszokniuk a magyar játékosoknak, hiszen a válogatott gerincét adó Gulácsi Péter, Willi Orbán vagy Szoboszlai Dominik klubjában, a német RB Leipzigban ebben a formációban futballozik, mint ahogyan a hazai csapatokban pályára lépő játékosaink egy része is – mutat rá kérdésünkre Marosi Gergő, a Sport24 szakírója.
A taktikán kívül sokat javult a mentális felkészültség is, amelyben az olasz mester és stábja mellett a csapatkapitánynak, Szalai Ádámnak is óriási szerepe van. A 2009-ben bemutatkozó rutinos csatárnak az Izland elleni pótselejtező előtt elmondott lelkesítő beszéde széles körben elterjedt. Emlékezetes az is, hogy 2013-ban, a hollandok elleni csúfos vereség (1-8) után arról beszélt, „húsz éve át vannak verve a szurkolók”, valamint kritizálta az akkori hazai edzővilágot és a játékosok képességeit is. Hasonlóan nyilvánult meg a 2019-es, szlovákok elleni idegenbeli 2-0-s vereség után, annak okaként a védekezés hiányát és az egész csapat dekoncentráltságát emlegette.
Azóta a válogatott megjárta a 2020-as Eb-t is, amelynek halálcsoportjában kiválóan helytállt, és bár a világbajnokságra való kijutás nem sikerült, a Nemzetek Ligájában vezeti a tabellát a németek, az olaszok és az angolok előtt.