Verrasztó Evelyn: A gyerekkori álmom kötelez

– Az olimpia után szinte alig lehetett uszodai posztokat látni a közösségi felületeden. Kevesebb szerep jut már az úszásra és a civil életedet építed? Esetleg időközben visszavonultál, csak nem közölted a nyilvánossággal?

– Szó sincs róla, hogy otthagytam az uszoda világát, de egy ötéves olimpiai ciklus után szükségem volt nagyobb pihenőre, ahogy a legtöbb idősebb sportolónak. Egyébként sem gondoltam soha, hogy edzésekről kéne posztolnom, tudatosan nem nagyon fotózom magam az uszodában, nekem ott más feladataim vannak. Az uszodában mindenkit egy dolog hajt, hogy nyerjen és minél jobb legyen. Nagyon sok sportolót követek a közösségi médiában, figyelem, milyen tartalmakat tesznek közzé a versenyzésen kívüli életükről. Érdekel, ki mennyit tesz meg az eredményért az edzésen kívül, mivel foglalkozik még. Így derült ki, hogy mennyien választják a jógát kiegészítő sportnak. Talán ezért is mutatom meg én is több oldalamat ezeken a felületeken. Hosszú idő után visszatértem a medencébe és elkezdtem újra edzeni, annyi változás viszont történt, hogy időközben klubot váltottam.

– Az ötödik olimpiádon szerepeltél Tokióban, évtizedek óta az élsport jelenti az életedet, ennyi idő után mi jelent még motivációt? A 2024-es párizsi olimpia ott lebeg esetleg a szemed előtt, belevágsz egy újabb olimpiai felkészülésbe? Újabb három év kemény edzés…

– Gyorsan eltelnek ezek az évek, jelen állapotomban azt mondom, a három év nem is olyan sok, de ez később, a felkészülés alatt kiderül. Az igaz, hogy a célom a tokiói olimpiára való kijutás volt és gondoltam arra, hogy ott fejeződik be a profi pályafutásom, de az igazság az, hogy iszonyú nehéz leállni. A sportág szeretete is hajt. Akik annyira kötődnek az úszáshoz és olyan szenvedéllyel űzik, mint Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, a testvérem, Verrasztó Dávid vagy én, azoknak nehéz kimondani a végét. Lelkileg késznek kell lenni rá. Hosszú távra már nem tudok tervezni, most azt mondom, megpróbálom az idei évet és utána hozok döntést.

---

– Épp a napokban derült ki, hogy Fukuoka helyett Budapest rendezheti meg idén a vizes világbajnokságot. Mennyire változtatta meg ez a hír a felkészülésed menetét és mekkora plusz motivációd jelent így a pályafutásod vége felé?

– Mindenképpen motiváló, hogy újra hazai vb lesz. Őszintén szólva, a hír hallatán egy kicsit nagyobb lendülettel mentem le edzésre! (nevet) Mindenképpen tartom a tervet, hogy megpróbálom a csapatba kerülést.

– A sportág szeretetén túl azért is döntöttél a folytatás mellett, mert maradt még hiányérzeted a pályafutásoddal kapcsolatban?

– Nem titok, hogy maradt bennem hiányérzet és ezt iszonyatosan nehéz lesz kiváltani. A saját elvárásomat nyolc évvel ezelőtt lett volna esélyem teljesíteni, azóta az egyéni számokban nem tudtam megközelíteni a legjobb időmet. A váltókkal sem lehetek maradéktalanul elégedett, Tokió után is hiányérzetem volt. Úgy gondolom, hogy amilyen kemény munkát beletettem a felkészülésbe, úszhattam volna a döntőben is. Nagyon sajnálom, hogy nem volt rá lehetőségem…

– Mennyire változott a fókusz az életedben? Még mindig az úszás a legfontosabb, vagy a civil életed építése nagyobb hangsúlyt kapott?

– Idővel muszáj, hogy változzon a fókusz. A testvéremmel mindig törekedtünk arra, hogy az úszás mellett építsük a civil életünket és legyen másik szakmánk is. A Kálvin téri kávézónkat már negyedik éve vezetjük közösen Dáviddal. Mivel voltak olyan gondolataim, hogy az olimpia után visszavonulok, tudatosan szenteltem nagyobb figyelmet a többi területre is. Ugyanakkor nem sikerült az elvárásaimnak megfelelni Tokióban, ezért nem hagytam abba, nem szálltam ki, rájöttem, hogy érdemes még energiát fektetni az úszásba, így a fókusz továbbra sem mozdult el, de lépésről lépésre haladok a civil életem útján is. Amióta Dávid Ausztriában úszik, azért sokkal többet vállalok a kávézó vezetéséből.

– A kávézó egy jó befektetési lehetőség számotokra, vagy inkább szenvedély?

– A szakács végzettsége okán Dávid mindig is orientált a vendéglátás felé és sokszor mondogatta: Evelyn, egyszer nekünk is lesz saját kávézónk. Hosszú folyamat volt, amíg eljutottunk idáig, végigjártuk Budapest kávézóit és kávéházait. Elvégeztem egy baristatanfolyamot is, mert azt gondolom, az ember legyen tisztában azzal, amibe belevág, képezze magát hozzá. Amikor adódott egy lehetőség, megragadtuk és beszálltunk a kávézó üzemeltetésébe.

– Régóta ismerlek és eddig főleg az uszodai közegből. Most figyeltelek itt a kávézódban, és mintha teljesen más ember lennél, sokkal nyitottabb, jókedvűbb, kedvesebb, mint amit eddig mutattál magadból.

– Igen, ez igaz. (nevet) Versenyzőként a céljaimat, a feladatomat, az elvégzendő munkát tartom szem előtt, nem gondolom, hogy ki kéne mutatnom az érzéseimet. Eredménycentrikus közegben nőttem fel, soha senkinek nem akartam megfelelni, csak az számított, amit leteszek az asztalra, mindig is azt akartam, hogy ez alapján ítéljenek meg. A kávézónk viszont egy teljesen más közeg. A pandémia alatt, amikor a bezárások után át lehetett állni elvitelre, Dávid beállított a pultba. Nem volt más választása, az alkalmazottakat nem volt lehetőségünk még visszahívni, ő pedig nem dolgozhatott hat napot folyamatosan. Még a bátyámat is megleptem, mennyire kedvesen szolgálom ki az embereket. Számomra is furcsa felismerés, hogy ennyire könnyen ment.

– Dávid a főnök?

– Ő az idősebb, ezért ő a főnök, de nem mindig élmény „bizniszelni” vele. Mondjuk, én keményebb dió vagyok. (nevet)

– A pandémia duplán is érintett benneteket. Egy ideig az úszást és az olimpiai felkészülést is fel kellett függeszteni és ugyanakkor – az üzleti oldalról – a másik stabil pont is megszűnt, a kávézót is be kellett zárnotok. Nehéz időszakként élted meg?

– Élsportolóként sok mindent megél az ember, megtanul alkalmazkodni a körülményekhez és a legnehezebb helyzetben is talpra állni és küzdeni tovább. Az uszoda világában nőttem fel, a küzdőszellem a személyiségem részévé vált. Dáviddal egyébként is jellemző ránk, hogy mindig a megoldásra törekszünk. Nehéz időszakot éltünk át nemcsak versenyzőként, hanem az üzleti életben is, de nem adtuk fel. Ha kellett, egész nap itt voltunk és mindent együtt csináltunk. Az elsők között reagáltunk és álltunk át az elviteles megoldásra.

– Érdemes követni téged a közösségi médiában, mert gyönyörű hazai helyeket és csodás éttermeket, kávézókat mutatsz be, több jó tippet is adtál, saját magam teszteltem. Egyfajta küldetéstudat vezérel?

– Inkább az vezérel, hogy vegyük észre, itthon mennyi csodálatos hely vesz körbe minket. A saját szemszögemből és élményeim alapján mutatom be a különféle helyeket, és szeretném jobban megismertetni a hazai kávézói és a gasztrokultúrát. Szeretek mindent felfedezni és kipróbálni, ami itthon megtalálható. A Balaton környékén például egyre több a lehetőség, ha meg akarsz inni egy jó speciality kávét. Szerencsére egyre többen fedezik fel a vendéglátásban is, hogy a Balaton már nem szezonális, érdemes egész évre tervezni, hogy az embereket ne csak pár hónapra vonzza a nyári időszakban.

– Ha a Balaton felé veszed az irányt, most már üzleti szempontok is vezérelnek?

– Vannak terveink Dáviddal, de most csak ennyit mondanék… Kétlaki életet élek, mert édesanyám másfél éve többnyire a Balatonnál él. A gyerekkorom nyarait Balatonfenyvesen töltöttem nagyszüleimmel. Szeretek átjárni az északi partra, de én ízig-vérig déli partos vagyok. Azt gondolom, felnőttként visszatérünk a boldog gyerekkori helyszíneinkhez. Fonyód és környéke a szívem csücske, lassan már egy évtizede sikerült anyukámmal és Dáviddal közösen saját helyet is szereznünk. Ha az ember nyugalomra vágyik, nincs jobb hely, mint a Balaton. A Badacsony látványára ébredni, vagy nézni a naplementét csodálatos, soha nem mutatja kétszer ugyanazt az arcát, minden nap más és más.

– Előfordult, hogy egy rosszabb periódusban ott találtál megnyugvást, esetleg megoldást?

– Nyilván, ha az embernek gondja és problémája adódik a szülei jelentik a biztonságot, a mentsvárat, mivel anyukám már a Balatonnál él, ezért is megyek oda. Sokszor előfordul azért, ha itt Pesten már mindenből elegem van, beülök az autóba és irány Fonyód. Kipiheni magát az ember, feltöltődik és folytatja tovább, a Balaton mindig segít.

– A civil életedben a kávézó mellett a divat a másik terület, ami foglalkoztat. A divatbemutatók állandó látogatója lettél. Milyen szinten érdekel ez a terület és hova vezethető vissza az érdeklődésed?

– Anyukámnak húsz éven keresztül volt ruhakereskedése, ami gyerekkoromban nekem a Kánaánt jelentette. Már kislányként is érdekelt a divat világa, olyannyira, hogy szerettem volna modell lenni. Az úszás azért mégis vonzóbbá vált, hiszen az egész családom az uszodában nőtt fel, meg elég versenyző típus vagyok, viszont mindig is úgy gondoltam, a divat világában nekem valamilyen szinten helyem lesz. Ezen az úton is haladok előre, alakulnak a terveim is.

– A fekete lett a védjegyed? Mert szinte mindig ebben az árnyalatban látlak, de a sportos mellett egyre gyakrabban jelensz meg elegáns szettekben. 

– A fekete a kedvenc árnyalatom, mindig tökéletes választás. Azt hiszem, ez is anyukámtól ragadhatott rám. Hétköznapokon a farmer és póló szettet preferálom, de szeretek kilépni komfortzónából és kiöltözni. Féltve őrzöm otthon az elegáns kollekciómat.

– Az évek alatt mennyire színesedett a kollekciód?

– Semennyire. (nevet) De fotózásokon bármit felveszek, meggyőzhető vagyok, ezért szeretnek velem együtt dolgozni.

– Vannak kedvenc tervezőid, akiket követsz, hatással vannak rád?

– Inkább a magyar tervezőket preferálom. A The Fourral kifejezettem jó kapcsolatot ápolok, Miovác Márton fantasztikus tervező, nagyon jól megértjük egymást. Képes meggyőzni, hogy színes ruhákat válasszak és mindezt úgy, hogy „evelynes” maradjak. Nagyon kedvelem Szegedi Kata, Nanushka munkáit is, hosszan lehetne még sorolni a zseniális magyar tervezőket. Szinte az összes nagyobb hazai divatbemutatóra ellátogatok. A hétvégi Budapest Central European Fashion Weeken szintén lehetett velem találkozni.

– Az úszás, a kávézó vezetése, a divatkarrier építés mellett, úgy látom, a jóga is fontos szerepet kapott az életedben. Inkább kikapcsolódást jelent vagy a sportágad kiegészítését szolgálja?

– Megtaláltam a saját irányomat, utamat és kifejezetten hasznosnak érzem az úszás mellett. Huszonöt év után már annyira egy síkon mozogsz az uszodában, nagyon sokat tud segíteni másik sportág, teljesen más izomzatot mozgat meg. A vizes sportágból sokan választják a jógát, mert a nyújtás, lazítás nálunk kiemelten fontos, de napi hat óra edzés után magadtól nem csinálod már végig. Nekem nagyon sok pluszt adott, dolgozom magamon, kikapcsol és az is számít, hogy teljesen más közegben vagyok. Jógaoktató-képzést is elvégeztem.

– Esetleg tervezed majd az oktatását is?

– Ahhoz még szükségem lenne pár szintre és nem szerepel most a terveim között. Egyébként gyerekeket oktatok, csak éppen úszásra, apukám egyesületében.

– Megleptél, soha nem mondtad, hogy edzőnek készülsz.

– Nem is szeretnék úszóedző lenni, de valójában az úszáshoz értek legjobban, nem vetem el teljesen. Apukám megkért, hogy ugorjak be és segítsek neki. Azt kell mondanom, jobban tetszik, mint gondoltam. Aranyosak a gyerekek, öröm látni a fejlődésüket.

– Kemény edző vagy?

– Nagyon szigorú vagyok, de szeretnek. Azért kemény meló a hat-hét évesek figyelmét folyamatosan fenntartani.

– Apukád azért ügyesen próbál az uszodában tartani.

– Igen, mert nem akarja, hogy abbahagyjam az úszást. Többet látott bennem, mint amit eddig elértem. Tavaly kezdtünk el újra együtt dolgozni, jó minőségű munkát végeztünk, rengeteget fektettünk a felkészülésbe, de nem jött ki, ami bennem volt. Mindkettőnkben maradt hiányérzet, ezért bíztat, hogy folytassam. Minden nap ott vagyok az uszodában, ha végzem a kicsikkel, kezdődik az én edzésem. 

– Pontosan mit jelent ez a hiányérzet, mit határoztál meg célnak, amit eddig még nem értél el?

– Nem olimpiai aranyakban gondolkodtam, kislányként elhatároztam, hogy olyan úszó akarok lenni, aki az Európa-bajnokságon, világbajnokságon és olimpián is egyéniben döntőt úszik. Egy századon múlott, hogy valóra váljon az álmom, kétszer is lemaradtam az olimpiai döntőről. Váltóban ugyan sikerült, de én a gyerekkori álmomat szeretném megvalósítani.

– Az olimpia alatt azért így is sikerült ám könnyet csalnod az ember szemébe, amikor Dávid döntője után – 400 méter vegyes negyedik lett – azt írtad ki: „Sohasem ismertem ekkora küzdőt, mint Te és anya, Te vagy nekem a legjobb úszó a világon.”  Szívbemarkoló mondat.

– Mert tudom mennyi munka áll mögötte… Nem is tudok erről beszélni…(elérzékenyül). Az emberek nem látják, mennyit kellett küzdenie, mivel kellett szembemenni, hogy elérje ezt a helyezést.

– Talán meglepő a kérdés, de szerinted létezik Verrasztó-átok?

– Ha megnézem az olimpiai szerepléseinket, értem, miért merül fel, de a válaszom határozottan: nem! Nem hiszek ebben. Tény, hogy különböző okok miatt mindig mindenben sokkal jobban meg kellett küzdenünk, de nem bántuk, csak szívósabbá tett bennünket. A szüleink arra tanítottak, hogy a becsületes úton menjünk el, ameddig tudunk. Nekem fontosabb, hogy tükörbe tudjak nézni minden nap, hogy ezt mind saját erőmből értem el. Még akkor is, ha olimpiai kilencedig lettem és egy század választott el az álmomtól… Dávidnál hasonló a helyzet. Egy tizedre volt az éremtől, de elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Harmadjára is nekivágott az olimpiának, leküzdötte a démonját, hogy bejusson a döntőbe. Megcsinálta. Azt az utat, amit ő bejárt, a magyar sport világában senki nem csinálta végig.

– Számtalanszor talpra kellett állnotok a pályafutásotok alatt, ez egy nagyon erős csomag lesz a civil életre.

– A mi családunk már csak ilyen. A szüleink mindig azt mondták, ha bármi rossz történik, másnap akkor is felkelek, folytatom és megcsinálom, mert soha nem lehet feladni.

– A beszélgetés elején abban maradtunk, hogy továbbra is az úszáson van a fókusz. Eddig könnyen be lehetett kategorizálni: Verrasztó Evelyn úszó. Mire változhat ez a titulus a jövőben?

– Nem szeretném, ha megváltozna, örülök, hogy a mai napig ez a fő „státuszom”. Persze itt a kávézó, a divat, a jógaoktatás, de jelenleg nem tudom magam más szerepben elképzeli, nem tudok még kilépni az uszoda világából.