Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: stockcreations
Hirdetés

Az egyetem csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a laboratórium szerdai megnyitóján Győri Zoltán, az egyetem táplálkozástudományi intézetének tanára azt mondta, hogy a kutatók a mádi laborban cukortartalom-mérést, mikrobiológiai vizsgálatokat is végeznek majd, hogy megismerjék a borhibákat.

Az új laboratóriumban olyan műszerek állnak rendelkezésre, amelyek képesek a borösszetevők minőségi szétválasztására, vegyületek azonosítására és mennyiségi meghatározására – tájékoztatott a professzor.

Tatárka József, Mád polgármestere arról beszélt, hogy a tudományos háttér jelentős fejlődést generálhat a településen és a borvidéken, mintegy százezer ember profitálhat belőle.

Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora azt hangoztatta, hogy évszázadokkal ezelőtt Nagy Katalin cárnő is már orvosságként használta a tokaji borokat, de az egészségügyi hatásaikat klinikai vizsgálatokkal máig nem igazolták.

A most átadott 250 millió forint értékű, nagy teljesítményű eszközök beszerzését állami támogatással finanszírozta a Debreceni Egyetem – olvasható a közleményben.