A UniSpace Magyarország Konzorcium koordinálásáért felelős Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kedden az MTI-vel közölte: a kormány által elfogadott űrstratégia céljaival összhangban 17 magyar egyetem konzorciumi megállapodást kötött, hogy a UniSpace programban négy önálló, ugyanakkor összehangolt űrtudományi szakirányú továbbképzést indítson.

Hirdetés

Az űrtechnológiai szakemberek képzését a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem 11 egyetemmel együttműködésben, az innovatív táplálkozási és űregészség-tudományi szakemberek képzését a Debreceni Egyetem 9 egyetemmel együttműködésben, az űrtudományi szakemberek képzését az Eötvös Loránd Tudományegyetem 7 egyetemmel együttműködésben, míg a világűr-politikai tanácsadók képzését az NKE 10 egyetemmel együttműködésben indítja.

A UniSpace program képzései három félévesek. Az első szemeszterben a hallgatók az érintett tudományterületek alapismereteit – az űrtudomány és -technológia alapjai, űrélettan és -táplálkozás, nemzetközi jog és űrgazdasági alapok – sajátíthatják el. A második és harmadik szemeszter képzésenként, tudományterületenként mélyíti el a világűr felhasználásával kapcsolatos ismereteket – írták.

Az NKE-n szeptemberben induló világűrpolitikaitanácsadó-képzésről közölték: célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a világűr emberi felhasználásának jogi, politikai és gazdasági aspektusaival. A közös modulra épülő két félévben levelező munkarendben, magyar nyelven tanulhatnak a hallgatók űrjogot, űrgazdaságtant, továbbá sajátíthatnak el biztonság- és védelempolitikai ismereteket.

Korábban írtuk

A tájékoztatás szerint a képzésre BA vagy BSC diplomával szeptember 2-áig lehet jelentkezni, a felvételi beszélgetéseket várhatóan 2022. szeptember 7-9. között tartják.

Kitértek arra: a UniSpace Konzorcium szakmai partnerei a UniSpace programot felügyelő és irányító Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, továbbá a konzorciumvezető NKE fenntartójaként a Miniszterelnökség.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt (archív)
Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára (b7), Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztosa (b12), Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora (b14) és Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára (második sor, j4) a dokumentumot aláíró egyetemek képviselőivel a UniSpace konzorciumi megállapodás aláírásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2022. március 16-án. Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 egyetem vállalta az együttműködést