A valóság olyan, mint a friss levegő. Csak akkor ismered meg, ha fölkelsz, kikapcsolod a televíziót és kilépsz az utcára.Rosszkedvű, étvágytalan vagy éppenséggel túlsúlyos, reménytelen vagy csalódott pesti polgárok, menjetek ki a Felvonulási térre! Keressétek meg a gazdákat! Álljatok meg és beszélgessetek, mert a gazdák többsége nyílt és barátságos és szívesen elmondja, mi nyomja a lelkét. És meglátjátok majd, hogy amint telik az idő, egy-két óra múlva érezni fogjátok azt a semmihez sem hasonlítható, természetes és nyugodt erőt, amelyről olyan sokan és olyan régóta szerették volna hinni, hogy létezik, de csalódtak mindig, pedig, lám, itt van.

Sokat kellett várni rá. Olyan nagy a baj, hogy már káromkodni sincs kedve a gazdaembernek. De valami hallatlan elszántság fogalmazódik meg benne, valami soha nem látott eltökéltség. Hogy kik ezek az emberek? Hősök. Ha van még tiszta jelentése ennek a sokszor és sokak által megalázott fogalomnak, akkor hősök ők. Úgy ránézésre ez nem látszik rajtuk. Csendesek, szerények, rendesek és gondosak, bár amikor gyűléseznek és a szónok nem úgy formálja a szavakat, ahogy ők azt várnák, akkor közbeszólnak hangosan és erőteljesen, de mégis a leginkább az jellemző rájuk, hogy bár tökéletesen tisztában vannak az erejükkel, ok nélkül és nemtelen célra nem kívánják azt használni. Be sem vetik ezt a hatalmas erőt, csak ha nagyon muszáj. De akkor nem állnak meg, s nem olvadnak szét zeneszóra, mint az illemtudó polgárok egy ügyesen levezényelt tüntetés után.

Igaz, a gazdák nem politizálni jöttek. Ők az életükért küzdenek és az sokkal több, mint politika. Vagyis legyünk pontosak. Ez is politika, de merőben más, mint amit e fogalom alatt a legtöbben értünk.

Mert hát miről is van szó? A Gyurcsány-kormány, amely éppen olyan korrupt és alávaló, mint elődje, a Medgyessy-kormány volt, nemcsak abban bűnös, hogy ostoba és dilettáns vezetésével gazdasági romlásba taszította a polgári évek alatt lassan magára találó országot, hanem abban is, hogy ami pénzt még talált, azt különféle trükkel ellopta. Hol drágán vett és olcsón adott, hol őrült költséges beruházásra adott – jókora baksisért, sikerdíjért – megbízást, hol egyszerűen ellopta vagy ellopatta a pénzt. Olykor zsákban, taxival.

Vitt, amit csak látott. És most nincs pénz. Ha bevallja, megbukik. Ezért az időt húzza. Hideg van. Most ebben reménykedik. Majd csak elgémberednek a gazdák. Aztán meg majd megenyhül az idő és menni kell a földekre szántani, akkor meg majd abban reménykedik. Húzza az időt.

A gazdák azonban türelmesek. És kitartanak. Tizenöt éve, a taxisblokád óta ez az első tüntetés, ahol az egyszerű ember szembeszállt a hatalommal és nem adta fel. Csakhogy amíg az egy törvénytelen blokád volt, melyet homályos erők szerveztek, ez nyílt és törvényes, de legalább olyan erős.

Ezért végezetül vessünk egy rövid pillantást arra az erőre, amelyik most a budapesti Felvonulási téren megjelent. Ha az ott állomásozó ezer traktor – megunván a kormány packázásait – megindulna a Parlament felé, nincs az a rendőrség, nincs az a harckocsidandár, amelyik meg tudná állítani. És nemcsak azért, mert azt az ezer traktort tízezer másik követné, melyek ugyancsak elindulnának az ország minden pontjáról, ahogy már ott masírozik egyre több az országutakon, hanem azért is, mert a csodára váró, a "mikor csinálunk már végre valamit?" tehetetlensége mögé búvó pesti polgár örömmel melléjük állna.

Ha jönnének a pesti gyalogosok, meg a fuvarosok, meg a rossz lelkiismeretükkel küzdő taxisok, és mindenki más, akit ez a sátáni hatalom becsapott, akkor ugyan miért szállnának szembe velük a rendőrök és a katonák? Katonák? Hiszen azok már nincsenek is.

A gazdák ereje a türelmükben és az állhatatosságukban rejlik. A béke hadserege az övék, és olyanok is ezek a gyönyörűséges traktorok, mint a béke harckocsijai. Hatalmasak, iszonyú erősek, de semmi másra nem jók, csak arra, hogy szántsanak, vessenek, hogy élni segítsék az életet. Nem is ölni jöttek, hanem élni.