Hirdetés

Géza régimódi ember volt. Az ebédlőasztalnál nyaka köré tekerte az abroszt, és járatta a jobboldali sajtót. Nem a neten nézte, megvette a hírlapárusnál vagy a postán, bár meg is rendelhette volna, de élvezte, hogy az a nyikhaj a pult mögött ideges lesz, ha azt mondja: „Egy Demokratát kérek!”

Márk – Géza szomszédja –, ki nem állhatta ezért, ő a korlátok eltörlésének volt híve, s mindig Géza postaládájára ragasztotta a kutyapárt matricáját. Anikó néni ellenben nem politizált, de nem kedvelte Márkot, aki a bejárati ajtót mindig durván csapta be a lépcsőházban, ellenben Gézát sem szerette, aki bömbölve hallgatta a Karády-lemezét az erkélyen. Ha a liftnél ácsorgott, és felbukkant Márk vagy Géza, Anikó néni nem tudta eldönteni, kinek ne köszönjön előbb, kitől fordítsa el duzzogva a fejét, így aztán álltak ott ilyenkor hárman, és senki nem szólt senkihez. Így ment ez egész addig, amíg Mackó a házba nem költözött.

Mackó – akit nem így hívtak, csak ez ráragadt a megjelenése okán – igazi mai fiatal volt (ahogy Géza nevezte), valamelyik betűs generáció tagja, de ezeket már sem Géza, sem Márk, sem jelen sorok írója nem tudja követni.

Mackó a rágógumiját a falra nyomta a liftben, és tízezer forinttal két hónapja tartozott Aranka néninek, aki a közös költséget gyűjtötte a házban.

Korábban írtuk

Ezen a napon is ott álltak hárman, némán, nem köszönve, amikor felbukkant Mackó. Elviharzott, ő sem köszönt – nem ideológiai, neveltetési alapon –, és rágóját odaköpte a földre, pontosan Márk orra elé. Márk felhördült.

– Ezt a kölyköt utálom!

Géza nyelt, majd furcsán baráti hangon hozzátette:

– Hát még én! A múltkor is nekem jött vállal.

Aranka néni elmosolyodott – ezt először látta a két férfi – és így szólt:

– Fel kéne pofozni! A kutyájával együtt.

Melegség költözött a lépcsőházba. A béke és egyetértés meghittsége. Géza kinyújtotta kezét és parolázott: Adjon az Isten!

– Magának is – csapott bele Márk, majd hozzátette: – Kisztihand, Aranka néni. Milyen szép ez a blúz. Kifejezetten csinos!