Hirdetés

A Baranyi Krisztina vezette ferencvárosi önkormányzat megváltoztatta hivatalos Facebook-oldalának fejlécét, és egy olyan videót töltött fel, amelyen az Operatív Törzs közismert három pulpitusa mögül az önkormányzat tagjainak feje ugrál fel és le.

Feltehetően azt akarta ezzel kifejezni a polgármester asszony, hogy ő és csapata, ellentétben az Operatív Törzs unalmas tagjaival, fürge, ugribugri idióták. Azaz hülyék. Szegény ferencvárosi nép…

Ennél kissé messzebb ment a hangzatos nevet viselő, de talán éppen ezért olyan ádáz Szarvas Koppány Ben­degúz, aki szintén unja már a járvány elleni küzdelmet. A türelmetlenség nála eléggé durván fogalmazódott meg: „Járványkezelés Fidesz-módra. Nehéz erre szalonképesen reagálni, inkább csak úgy fogalmazok: megdolgoznak a fiúk a lámpavasért…”

A korábban a DK-ból a Momentumhoz csatlakozott Lenin-fiú azon akadt ki, hogy a kórházakból azon betegeket, akik állapotában ez nem okoz súlyos gondot, haza kell vinni, hogy ágyak szabadulhassanak fel a járvány esetleges robbanásszerű elterjedésére. Mivel a kedves mamát is haza kellett fuvarozni, Szarvas elvtárs feldühödött. A betegek egy részének hazaküldése valóban nem jó dolog, de még mindig jobb némi kényelmetlenség és aggodalom, mint emberek százainak nem kívánt halála. Ez a momentán momentumos bolsevik idióta azonban megértés helyett inkább akasztana, méghozzá lincselés formájában: lámpavasra, mint szellemi elődei, a Szamuely-féle gyilkosok.

És akkor vessünk egy pillantást egy másik primitív baromra. Ennek nem tetszik a magyar kormány döntése, amely ingyenessé tette a parkolást az ország egész területén annak érdekében, hogy az emberek inkább a saját és biztonságos járműveikkel közlekedjenek, és ne a tömegközlekedéssel. Ez sem örvendetes döntés, mert megnőhet a nagyvárosok forgalma (nem nőtt meg!), de lényegesen csökken ezáltal a fertőzésveszély.

A DK-s Szabó Zoltánból azonnal kirobban az állat, amikor nehezen talált parkolót. Ekképpen: „Hát baszódjál meg magyar kormány, S külön Óegygé. Kora délután negyedóra hosszat nem találtam parkolóhelyet a Dob utcában…”

Elnézést kérek a Tisztelt Olvasótól a trágárságért, és még inkább a helyesírási hibáért, de a szöveg így hiteles. Negyedóráig nem talált szabad parkolót az istenadta a zsúfolt Dob utcában, ahol általában soha nincsen szabad parkoló. Nyilatkozatát egy közösségi portálon tette nyilvánossá, hadd műve­lőd­jenek az emberek.

Szabó ugyanis korábban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium po­litikai államtitkára volt még az MSZP tagjaként. 1998 és 2002 között a budapesti VII. kerület polgármestere. Most a Gyurcsány-párt budapesti erős embere, ezért kapott is Karácsony Gergelytől egy jól fizető állást: a Fővárosi Csatornázási Művek felügyelőbizottságának tagja lett.

A kommunisták mindenhez értenek, vagy legalábbis ezt gondolják. Azért olyan nagy a pofájuk… Elnézést kérek a stílusért, de ezek nem érdemelnek mást. Miközben a magyar kormány elképesztő erőfeszítéseket tesz, hogy féken tartsa a járványt, minek következtében a magyarországi halálozási arány az egyik legjobb az egész világon, és miközben az egészségügyben orvosok, ápolók, mentősök és mindenki más erejét megfeszítve dolgozik azon, hogy minél többen túléljük ezt a járványt, és aztán újraindíthassuk az életet, a gazdaságot, újra széppé és lakályossá tegyük Magyarországot, ezek a szörnyetegek egyre hevesebben gyűlölködnek.