Hogy a Belső-Ázsiában élő kunokkal (qunokkal) vagy az 1243-ban és 1246-ban a Kárpát-medencébe telepedett kunokkal hozzák kapcsolatba, azt nem tudjuk. A legtöbb szerző szerint (Raisits Emil, Anghy Csaba stb.) a honfoglaló magyarokkal került a Kárpát-medencébe. Szőrzete arra képesíti, hogy az ősi nagyállattartó pásztorok rideg életmódját és az azzal járó viszontagságokat elviselje. Nyelvemlékeinkben már 1454-ben előkerül, a Debreceni Kódex 1519-ben már kutyanévként említi a kamondort. 1544-ben Kákonyi Péter hercegszőlősi lelkész és zeneszerző az Astiagész király történetét feldolgozó művében is előfordul neve, amint az uralkodót „a komondor addig ugatva követé…” Cemnius Ákos 1673-ban leírja, hogy „komondoroc oerzik a csordát…”

Heltai Gárpár és Pápai Páriz Ferenc (1767) a komondort már minden más magyar kutyától megkülönbözteti, Klein Mihály pedig 1778-ban „fehér gubancos szőrű kutyaként” említi, amelyek a legkitűnőbb védelmet szolgáltatják a Rába környéki farkasok ellen. Pethe Ferenc 1815-ben „A Természet História és Mesterségtudomány” című munkájában olvassuk: „Ha a komondort a maga valódi köntösében esmernék, ezt tennék a pásztorkutyák lajstromában vezérnek, mely tisztes nevét nálunk érdemesen viseli…”

A komondor mai megjelenési formáját az évezredes szelekció alakította ki. Bundájának szigetelő hatása ugyanis képes 70-80 Celsius-fokos évi ingadozást és csapadékszegényes éghajlatot is elviselni; márpedig őshazánkban az időjárás ilyen szélsőséges volt. Így a pásztorok célszerű tenyésztőtevékenységén kívül az ázsiai puszták klimatikus és földrajzi adottságai domináltak. A komondor nappal kényelmes testhelyzetben (fekve) szemmel tartja a rábízott területet, márpedig ez a tulajdonsága kizárja a hegyes vidéket. Éjszaka igen aktív, folyamatos mozgásban van. A komondor a nyáj körül helyezkedett el, és vártáján idegen lény nem közelíthette meg a nyájat. Minden mozgó idegenre szemből támadt. A betolakodót szembe támadja le, és nem a megsemmisítés, hanem a hatástalanítás a célja. Amíg a gazdája meg nem érkezik, az idegen nem moccanhat. Mint hűséges társ évezredeken át segítette a nagyállattartó magyarokat.

A klíma zordsága ellen védelmet csak saját szőrköntöse nyújtott. A jól szigetelő bunda nyáron hűvöset, télen meleget tartott, de hosszú, tömött szőre védte a farkasharapás ellen is. A pásztorok csak a fehér színű komondort kedvelték, mert a sötétségben meg tudták különböztetni a farkasoktól. Dús szőrzete a gázspray-vel való lefújás ellen is védi, ezért is tiltották ki Németországból, ahol az őrző-védő szakszervezet fellázadt ellene, mert az ékszerboltok tulajdonosai inkább alkalmaztak komondort, mint őrző-védő embert.

A komondor (kamondor) őrizte és védte a magyarok és a kunok nyájait és a ménest a farkastól és a futóbetyároktól. Őseink gulyáinak és méneseinek őrzésében oroszlánrész a komondornak jutott, mert megjelenése, félelmet keltő bátorsága példaszerű, és küzdőképessége rendíthetetlen.

A komondor a XIX. század végén „feleslegessé” vált, mivel a nyájak ellenségeit felszámolták. Legnagyobb tenyészete Üllőn volt, ahonnan a Hortobágyra és a Kiskunságra került. Elszántságára és bátorságára jellemző, hogy a második világháborúban fosztogató német, majd orosz katonák csaknem kiirtották ezt a fajtát, mivel kérlelhetetlenül őrizte a magyar lakhelyeket.

Napjainkban ez a kitűnő kutya a magyar házak, majorok és gyártelepek őrzője lett, jelenleg Magyarországon évente mintegy 600-800 komondorkölyök születik; a magyar kutyafajták között népszerűségét illetően a harmadik helyen áll.

A komondor a világ legintelligensebb kutyái közé tartozik, ezek közül is kiemelkedő egyedülálló empátiás készsége. Múltunk egy részét mentette át a mába.