A mi jelöltünk
Ebből soha az életben nem lesz normális Magyarország. És itt most nem a balra táncot lejtő kalapkollekció-tulajdonos pártelnök asszony ultrademagóg szlogenjére gondolunk, hanem a szó szoros értelmében vett normális Magyarországra. Ahol fel sem merül egy Bárándy Péter, egy Szili Katalin és hasonló figurák neve.
Gusztustalan, kisstílű színjáték az egész. Mert mi másnak foghatnánk fel azt, amikor egy nyilvánvalóan illegitim államforma megtestesítőjének személyén marakodnak a hazánkat megszállva tartó magyarellenes erők?
A Szent Korona alattvalóiként nem vehetjük komolyan ezt a köztársaságosdit. Zsákutca ez, amiből csak akkor keveredhetünk ki, ha visszatérünk arra a pontra, ahol még tudtuk az útirányt. A történelmi folyamatosság 1945-ben megszakadt. Minden, ami azóta történt, interregnumban történt. Érvénytelen és komolytalan. A köztársasági elnöki tisztség ettől függetlenül is lejárattatott. Ha egy Károlyi Mihály, egy Dobi István, egy Tildy Zoltán, egy Göncz Árpád köztársasági elnök lehetett, akkor nyilvánvaló, hogy ez a közjogi keret, vagy amit annak neveznek, nem felel meg a magyar érdeknek. Minden tiszteletünk szegény Mádl Ferencé, aki türelmes méltósággal viselte a terhet, s akinek tevékenysége magasan kiemelkedett a köztársaságosdi színvonaltalanságából, de ő sem váltotta meg a világot.
A köztársaság nem létezik, a köztársaság halott. Csak az emberek elméjében létezik, mert ezt a szót manapság előszeretettel hajtogatja a bolsevik terroristákat és degenerált országvesztőket zászlajára tűző nemzetellenes baloldal. Köztársaságot ordítanak, és közben Károlyira és az 1918-19-es csőcseléklázadásra gondolnak, és a halálos ítéleteket számolatlanul aláíró palástos hóhérra, Tildyre. Köztársaságot ordítanak, és azt maguknak képzelik el, lehetőleg magyar érdek nélkül. Köztársaságot ordítanak, és nem tizenötmillió magyar elidegeníthetetlen hazájára gondolnak, hanem egy tízmilliós kiszolgáló személyzetet is tartalmazó vadászterületre. Köztársaságot ordítanak, és nem tántoríthatatlanul magyar, szociálisan méltányos politikára gondolnak, hanem lenyúlható nemzeti vagyonra, elsíbolható EU-s pénzekre. Köztársaságot ordítanak, és azt hiszik, ez elég ahhoz, hogy mindenki elfelejtse a Kádár-kor elviselhetetlen szellemi posványát, a kisstílűséget, a szánalmas szellemi életet, a kulákveréseket, a kitelepítéseket, a megkínzottak, felakasztottak százezreit. Köztársaságot ordítanak, letegezik az elődpárt által felakasztott Nagy Imre szobrát, s közben suhog a készenléti rendőrség gumibotja. Köztársaságot ordítanak, amiben csak a brancson kívüliek mindennapos gondja közös, a haszon azonban csak az övék. Köztársaságot ordítanak a söjtöri lakomaasztal mellől, a harmincötezer forintos gyurcsányos reggelik mellől, a fincsi whiskeyk mellől, Mallorcáról, az Apró-birodalomból, az Altus-birodalomból, miközben magyarok tömegét teszik utcára a külföldi multicégek. Köztársaságot ordítanak, és hajbókolnak Moszkvában, megköszönve a „felszabadítást”, hajbókolnak Brüsszelben, Bukarestben, Pozsonyban és mindenütt, és csendre intik a nemzeti érdekről beszélőket. Köztársaságot ordítanak, és hevülten gyalázzák a földből élőket, akik mindennapi kenyeret adnak az ő asztalukra is.
Ez a köztársaság. A silányság, az irigység, az önzés, a szűklátókörűség, a napról napra gondolkodás köztársasága.
A Szent Korona nemzetének ehhez semmi köze nincs. Mi történelmi hivatásban, tizenötmilliós nemzetben, örök hazában gondolkodunk. Mi nem vitatjuk, hogy egyes esetekben az idegen szép, de állítjuk, hogy a magyar sokkal szebb. Mi szeretjük a földet, annak művelőjét és gyümölcsét, mert tudjuk, hogy egymásra vagyunk utalva. Mi tudjuk, mi a különbség jó és rossz, egészséges és beteg, igaz és hamis között, és erre fel is hívjuk a figyelmet. Nekünk nincs köztársaságunk. Nekünk hazánk van, amely fölött őrködik a rend és a Szent Korona. „S nem vész magja a nemes gabonának.”
Épp ezért előrukkolunk egy jelölttel. Azt javasoljuk, ő legyen a köztársasági elnök. Méltó erre a posztra. Szerényen, rokonszenvesen teszi a dolgát, minden este fogat mos, gargarizál és nagyot köp az egészre. Ez a legszimpatikusabb a Tévémaciban. Legyen ő az elnök.