Hirdetés

Kezdjük a legfontosabbal. Áder János köztársasági elnök nyilatkozatban indokolta, miért írta alá a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Ami miatt a balliberális ellenzék és Brüsszel hörög:

„A koronavírus elleni védekezésről, a járvány megfékezéséről alapos vitát folytatott az Országgyűlés ma és egy héttel ezelőtt is. A vita részben az eddig megtett intézkedésekről, másrészt a demokráciára leselkedő vélelmezett veszélyről szólt.

A két ülésnapot figyelemmel kísérve megnyugtató, hogy egyetlen képviselő sem tartotta indokolatlannak az eddig megtett intézkedéseket, és senki nem állította a már meghozott döntésekről, hogy azok veszélybe sodornák a demokráciát. Ugyanakkor az ellenzéki képviselők a magyar demokráciára veszélyesnek tartották a kormány jövőbeli »korlátlan« felhatalmazását. Ezért két kérdést kiemelten vizsgáltam.

Az első: korlátlan-e a kormány felhatalmazása időben?

A kormány felhatalmazása nem határ­idő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér.

A második kérdés: korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően? Egyszerűbben, mindent megtehet-e?

Nem. A kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad. A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról.

Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje.”

Tiszta helyzet, ami tiszta beszédet követel. Háborúban állunk, emberek élete a tét, nem mindegy, milyen gyorsan lehet megszervezni a védekezést a láthatatlan ellenséggel szemben. Mert egyre több hír támasztja alá, hogy aki időt nyer, életet nyer. Lehet, hogy már őszre megjelennek az első gyógyszerek, amelyek révén gyengíthető, talán megállítható a járvány. Lehet, hogy nem kell örök időkre a lakásukba zárkózniuk azoknak, akik idősek és krónikus betegségeik vannak, amelyekkel az orvostudománynak hála, még hosszú évekig elélhetnének, de akiket a rettenetes vírus megölhet.

A védekezés emberek életét menti meg. Ez tény. Amint az is, hogy Budapest nem Magyarország. Nagy város, szép város, sokan laknak benne, ez az ország fővárosa, de nem Magyarország. Ez azért fontos, mert amikor emberek életéről van szó, akkor méltatlan dolog a hiányzó bevétel miatt sipítozni.

Ez történt ugyanis: Hétfőtől díjmentes a közterületi parkolás Magyarországon, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. „A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy csak korlátozottan lehetséges, fontos, hogy aki tudja, használhassa a saját autóját” – mondta a kormányfő. Logikus.

Mégis elkezdtek jajgatni a fővárosi kerületi polgármesterek, hogy ez nekik eddig milyen jó kis bevételt hozott, jaj, most mi lesz velük. „Ez már része annak a politikai játszmának, ahogy a 2022-es választásra Orbán ellenséget gyárt az ellenzékből és az önkormányzatokból” – huhogta egyikük. Pedig csak arról van szó, hogy fizetni, azt nem akarnak. Köpnek a járványra. „A pénz a fontos, nem a baj.” Lapzártáig a vidéki polgármesterek azonban nem jajgattak.