Magánvéleményem természetesen az, hogy senkit a nézeteiért nem lenne szabad börtönbe zárni. Ha valaki azt mondja, hogy nincs Isten, és ezért nem ítélik el, s ha valaki azt mondja, hogy nincs anyag, mert minden, ami él, létezik, száguld és rozsdásodik, egy számítógép álma csupán… és így tovább, annak éppen úgy ne történhessen semmi baja, mint annak, aki szerint Petőfi verseit Jókai Mór írta, a mohácsi csatavesztés hadgyakorlat volt csupán, a magyar pedig egy széthúzó nép, de Kádár gatyába rázta… és így tovább. Szerintem a világnézeti hülyéket nem kéne börtönbe zárni.

Ugye, tetszenek érteni. Ámde viszont, ha a törvény azt mondja, hogy Istent és az általa teremtett univerzum minden zegét és zugát lehet tagadni – két dolog kivételével –, akkor meg ez a törvény. A kékszakállú herceg is azt mondta Juditnak, a várban van egy csomó ajtó, nyithatja-csukhatja kedvére, de hetet nem nyithat ki. Judit persze kinyitotta mind a hetet. És mi lett belőle? Bús opera. Aki tehát elmulasztott háborogni David Irving elítélésekor, sőt hallgatott mélyen, az hallgasson most is. És ne jöjjön elő a szólásszabadságra való hivatkozással.

Következetesnek kell lenni, mert jogállamban csak egyféle mérce van. A mérce momentán – mondjuk meg őszintén – kicsit stikkes, de hát ez van, ezt kell használni.

Derűsebb vizekre evezve jelentjük örömmel, hogy a magyar néplélek gyógyulásának egy szép fejezetéhez érkeztünk. Az öntudatára ébredező nemzet jobb lelkiállapotát nemcsak az óvatosan pozitív gazdasági hírek jelzik: a forint is némi kókadozás után lám, feléledt, mint egy átültetett szobanövény; hanem a tömeges (bár a balliberális parancsnoklás alól kiszabadulni még nem tudó kereskedelmi média makacsul hallgat róla) részvétel az öntudatot erősítő nemzeti fesztiválokon. Mivel most volt a Sziget Fesztivál is, azt mondhatnánk, Európa még utat sem kereső, hanem csak úgy jókedvében kalandozó nemzetközi ifjúsága a budapesti Hajógyári-szigeten, az otthont megtalálni és megerősíteni akaró magyarsága pedig Bugacon és Bösztörpusztán gyűlt össze. Nekünk persze az utóbbiak a kedvesebbek, de azt mondjuk, ha itthon minden rendben lesz, miért ne látnánk szívesen a hozzánk látogató külföldi vendégeket is. Ha a dolgok a helyükre kerülnek és jó lesz megint a Kárpát-medencében magyarként élni, miért ne ölelnénk keblünkre a békés világot? Elvégre Lőcsétől Tusnádfürdőn át Palicsig mindenhol barátokra találunk, akik értik a szavunkat… Ugye.