Hát nem. Ami eddig történt, az a magyar történelem legnagyobb szélhámossága. Át lettünk verve barátaim, én is, te is, ő is, mindnyájan. Nekiálltunk 1988-ban, 89-ben egy hatalmas munkának, sokan közülünk súlyos személyes kockázatokat is vállalva nekigyürkőzött a hazug rendszer megbuktatásának, és 1990 tavaszán azt hittük, sikerült végbevinni a történelmi feladatot. Háromszázezer ember azonban átvert kilencmillió-hétszázezret, elhitette velünk, hogy ez már nem szocializmus, hogy Magyarországon győzött a demokrácia. Nézzünk szembe a tényekkel: nem győzött. Még mindig a szocializmus romjai között lakunk. A televízió már lapos, a mobiltelefon már korszerű, de a csapból rozsdás víz folyik, és a tetőn beesik az eső.

Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, ahol a volt titkosszolgálat – kétszázezer beszervezett, százezer beszervező – gyakorlatilag sértetlenül átmentette magát. A hálózat ma is akkora hatalommal rendelkezik, hogy képes törvénytervezeteket megbuktatni, nemzetközi szerződéseket kikényszeríteni vagy megakadályozni, privatizációs döntéseket kikényszeríteni vagy megtorpedózni, karriereket felfuttatni vagy derékba törni. Ha kell, megfélemlít, ha kell, megtéveszt, ha kell, letagadja a tényeket, ha kell, információt szivárogtat. És közben újratermeli önmagát.

Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, ahol a volt állampárt jogutóda számottevő tényező – mit számottevő, az elmúlt tizenkilenc évből tizenegyben ők kormányoztak! Minden más országban törpepárttá zsugorodtak, de még ezek a törpepártok is kivetették magukból a régi rendszer prominenseit – Magyarország pedig még Brüsszelbe is kommunista aparatcsikot küld.

Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, amely szinte teljes egészében kiárusította a nemzeti vagyont, legalábbis azt a részét, amelyet nem privatizáltak az egykori párttitkárok. A hatalom a nyitott gazdaság jelszava alatt végletesen kiszolgáltatta az országot a külföldi tőkének, az ország mozgásterét a minimumra szorította.

Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, amely képtelennek bizonyult arra, hogy elviselhető szintre szorítsa le az előző rendszerből örökölt hatalmas államapparátust, amely egyre növekvő költségeivel lassan agyonnyomja az adón kívüli bevételeit már régen elkótyavetyélő államot. Nincs még egy ország Európában, ahol ilyen kevés aktív dolgozó ennyi állami forrásból élő járadékost tartana el. Mintha minden úszni tudóba öt fuldokló kapaszkodna, míg végül elsüllyednek mindahányan.

Magyarország az egyetlen a volt szocialista országok közül, amelynek sokmilliós polgára még mindig az előző rendszerbe kapaszkodik, onnan vár megoldást sokasodó problémáira. Karinthy Ferenc egyik novellájában írja le a drámai szituációt: az asszony nekivadult dühvel ütlegeli hatéves forma gyerekét, aki bőgve kapaszkodik belé, legyőzhetetlenül erős ösztönöktől hajtva mentséget keres annál, akitől a verést kapja.

A magyar lakosság számottevő hányada a lelke mélyén még mindig nem fogadta el a rendszerváltást, az őt körülvevő zűrzavar láttán tíz körömmel kapaszkodik a Kádár-rendszer vélt biztonságába, és vezetőjéül választ bárkit, akiről azt feltételezi, hogy megadja neki ezt a biztonságot. A zavarba ejtő ebben a jelenségben az, hogy nem az előző rendszer haszonélvezői, nem a volt nomenklatúra tagjai és leszármazottaik éreznek így (ők csupán haszonélvezői a jelenségnek), hanem az akkor is, most is vesztesek, akik éppen azért vesztesek, mert Magyarország mindmáig képtelen volt végleg megszabadulni a Kádár-rendszertől. Azok tartják hatalomban a rossz mechanizmusokat, akiknek legtöbbe kerül azok fenntartása.

Az őszödi beszéd kipattanásakor, 2006 októberében több tízezer ember tódult az utcára azzal az egyértelmű szándékkal, hogy kikényszerítse a hazug miniszterelnök távozását, a hazugsággal megszerzett hatalomról való lemondást, magyarán az előrehozott választásokat. Elemi erővel tört ki a népharag – és a csatározások elültével több tízezer ember nem értette, hogy a tüntetéssorozat miért nem vezetett eredményre, miért nem bukott meg a kormány.

Pedig a válasz egyszerű. A történelemben, ha egy fordulatnak eljön az ideje, nincs erő, amely azt feltartóztassa. Ha viszont még nem érkezett el ez az idő, a forradalmat tízezrek sem tudják kikényszeríteni. Ami a konkrét eseményeket illeti, jóllehet nem szabad lebecsülnünk a baloldali kormány részben titkosszolgálati eszközökkel véghezvitt manipulációit, az áradatot mégsem ez tartóztatta fel. Hanem a többség passzivitása, vagy még inkább megrettenése a kiszámíthatatlantól.

Téved, aki azt mondja: birka nép, úgy kell neki, megérdemli azokat a vezetőket, akiket megválaszt. A nép téves következtetéseket von ugyan le mindabból, amit tapasztal, de a tévedésen belül logikusan gondolkodik. Azt mondja: a Kádár-rendszer kisszerű volt és hazug, de kiszámítható, ez a mostani világ ugyanolyan hazug, viszont kiszámíthatatlan. Akkor vártuk a holnapot, hittünk benne, hogy minden nap egy kicsit jobb lesz, ma félünk tőle, mert tudjuk, hogy minden nap rosszabb lesz. És valóban, minden nap rosszabb lesz, minden mélységnél van még lejjebb, és nincs ember, aki megmondaná, hol van a vége.

Mindez nem véletlenül van így. Oka van annak, hogy Kádár János húsz évvel a halála után még mindig velünk van, még mindig meghatározza Magyarország sorsának alakulását. Nagyon sok embernek pontosan az az érdeke, hogy ez így maradjon. Nem csupán pártokról van szó. Hanem sok ezer vezető értelmiségiről, újságírókról, pénzemberekről. Akiket a változástól való félelem tart meg a helyükön, akik nem tudnak és nem is akarnak más logikai rendben gondolkodni, mint amit Kádár kijelölt 1957. május elsején.

Húsz év alatt megtanulták, hogy az elvekből már semmit sem kell megtartani, csupán egy a lényeg: az emberek őket tekintsék a biztonság letéteményeseinek, a kádári kiszámíthatóság folytatóinak. Nem baj, hogy mára az összes szocialista vezető nagytőkéssé lett, nem baj, hogy ultraliberális gazdaságpolitikát folytatnak, elég, ha magukat a biztonság, ellenfelüket a bizonytalanság pártjának festik le. A változástól való félelem tartja meg őket a hatalomban, és ők fenn is tartják ezt a félelmet.

Magyarország roskadozik. És az emberek egy jelentős hányada még mindig azoktól remél segítséget, akik miatt ez bekövetkezett. 1998-ban egy percre elbizonytalanodtak, de csak egy percre, aztán visszatértek Kádár kebelébe. Nem akartak minden elemében végigvitt rendszerváltást sem akkor, sem később, még 2006-ban sem.

Ha 2006-ban győz a polgári oldal, talán túl korán lett volna. Talán megint csak egy ciklusra sikerült volna megszerezni a hatalmat, aztán az ország újra visszatért volna azokhoz, akik a kádári biztonságot ígérik nekik. A jobboldal nem győzött, mert a szocialista párt élére került egy különös szemfényvesztő, aki egy történelmi pillanatra elhitette az országgal, hogy képes a tüzet és a vizet eggyé olvasztani, képes a kádári illúzióknak is megfelelni, és korszerű piacgazdaságot is építeni.

A feladat nyilvánvalóan lehetetlen, a bűvészmutatvány ideig-óráig is csak súlyos hazugságok és az ország szörnyű eladósodása árán volt lehetséges. A világgazdasági válság fehéren-feketén megmutatta, hogy Magyarország tragikusan legyengült állam, amely külső segítség nélkül már csődöt mondott volna. Már-már hihetetlen, mégis igaz, hogy az országos szemfényvesztő, Gyurcsány Ferenc még mindig hisz a baloldal föltámasztásában, a műsor folytathatóságában. Ehhez van egy csodaszere: szavait tökéletesen függetleníteni tudja a valóságtól. Többek között saját korábbi szavai valóságától is.

Ez csakis úgy lehetséges, hogy amikor mondja, hiszi is, amit mond. Nagy meggyőző erővel, jól fogalmazott mondatokkal, széles gesztusokkal bármikor bármit és annak az ellenkezőjét is képes képviselni azzal a belső meggyőződéssel, hogy mindig is ezt mondta. És közben a trükkök százai, teljesen függetlenül a deklarált elvektől.

Ez az elképesztő mutatvány sok tekintetben hasonlít Hitleréhez. Nem az ideológiáról van szó természetesen, hanem a vakká tévő siker csapdájáról. Hitler szuggesztív erejű szónok volt, aki mélyről érkezvén, politikusi pályája elején olyan akciókat vitt végig sikeresen, amely akciókról bármely józan politikus azt mondta volna, hogy lehetetlen. A világméretű sikerek sora azonban vakká tette a realitások iránt. Amikor már mindenki tudta, hogy Németország elveszítette a háborút, ő még mindig hitt a győzelemben. Gyurcsány Ferenc is hisz benne. Ezzel a hittel rombolja majd le végleg a baloldal hadállásait.

Kijózanító időszak következik Magyarországra. Elszegényedés lesz, sztrájkok, munkanélküliség, vad indulatok. De talán ez az ára annak, hogy az emberek döntő többsége végleg leszámoljon az illúzióival, végleg eltemesse a múltat, és szemébe nézzen a jövőnek. Hogy most végre befejeződjék a még csak elkezdett rendszerváltás. Hogy a biztonság hamis illúziója helyébe a kockázatokat is vállaló tenni akarás lépjen.

Magyarország a mostaninál súlyosabb válságokból is kilábalt már. De ehhez mindig a jövő felé fordulás kellett. Ha ez most ismét sikerül, akkor még a borzasztó ár is megéri. Mert akkor a parlament feloszlatásáról a következő javaslatot a nép nyújtja be. És azt nem lehet majd leszavazni.