„Álprobléma”, „a jobboldali populizmus zászlóshajója”, „jól használható kampányfogás”, „szükségtelen hisztériakeltés”. Hozzávetőleg így lehet összefoglalni a balliberális véleményklíma lényegét két kormányzati ciklussal korábbról, amikor a modern kori népvándorlás berobbant a kontinensen. A magyar jobboldal a kezdetektől a népességcsere veszélyeire, míg baloldali kihívói annak szükségességére hívták fel a figyelmet, miközben történelmi léptékű hibát követtek el szövetségeseik szerte Európában.

2015-ben az európai politikai közösség jelentős része – Orbán Viktor miniszterelnök analógiájával élve – hibát követett el egy különösen fontos politikai döntés meghozatalakor.

Hirdetés

Nem stratégiai, hanem taktikai időbe sorolta a bevándorlás kérdését, aminek azóta is isszuk a levét. Most, az első jelentős migrációs válság után nyolc évvel minden korábbinál jobban látható, hogy mi lett ennek a következménye: Európa biztonságpolitikai szuverenitását – vagyis az önvédelem és a rendfenntartás képességét – elvesztette. Mi más magyarázata lehet annak, hogy a közel-keleti konfliktus kitörésével párhuzamosan Nyugat-Európa nagyvárosai­ban egyik napról a másikra olyan szörnyű merényleteket, embertelen tetteket követnek el, mint ami Párizsban vagy Brüsszelben történt? Ez a következménye a nyitott ajtók politikájának és a felelőtlen, baloldali migrációpárti pozíciónak, ami egyszerre ered a civilnek nevezett, a nyílt társadalom politikáját dogmaszerűen terjesztő Soros-birodalom tagjaitól, annak magyarországi fiókszervezeteitől, médiakonglomerátumaitól és politikusaitól. 2015 novemberében több mint száz embert öltek meg a terroristák Párizsban. Akkoriban a „Pray for Paris” – „Imádkozzatok Párizsért” jelmondatra egy pillanatra mindenki észbe kapott. Ma viszont már „Pray for Europe” kinyilatkoztatásra volna szükségünk. A kijózanító valóság azonban nem zavarja továbbra sem az európai döntéshozókat abban, hogy újabb remek ötlettel álljanak elő: kvótarendszerről, kötelező szétosztási mechanizmusról kezdtek el szakpolitikai szintű javaslatokat kidolgozni, ismét csak.

„…ilyen helyzetben az ajtónak nyitva vagy zárva kell-e lennie?” – teszi fel a kérdést Jean Raspail A szentek tábora című, ikonikussá vált művében Calgues professzor. Mi, európaiak már tudjuk, hogy zárva kellett volna tartani kezdetektől fogva. A terrorcselekmények növekvő száma és az ellenőrizetlen migráció ugyanis kéz a kézben járnak. Emlékeznek még Salah Abdeslam nevére? Ő az a terrorista, aki a brutális kegyetlenséggel végrehajtott franciaországi terrortámadásokat a szervezők közül egyedüliként túlélte. Ő ugyan már Brüsszelben született, mégis, a titkosszolgálati szervek által közzétett információk szerint nem az Európai Unió területén létrehozott terroristasejtekből, hanem az illegálisan érkező emberek ezreiből verbuvált merénylőket. Abdeslam a 2015-ös migránshullámmal hazánkba érkező Iszlám Állam-terroristák közül tizenhármat bizonyítottan Nyugat-Európába szállított. Ez volt az egyik első figyelmeztetés, amit sajnos nem vett kellően komolyan a döntéshozó brüsszeli elit. Ahelyett ugyanis, hogy elismerték volna a terrorcselekmény és az elhibázott brüsszeli bevándorláspolitika közötti égbekiáltó összefüggést, nem tettek mást, mint a tagállamok között létrejövő szétosztási rendszerről kezdtek el tárgyalni. Ennek a fejleménynek a biztonságpolitikai kockázatát alig, míg a közös európai szolidaritást unalomig hangsúlyozták.

Magyarország ekkortól szálka a brüsszeli vezetés szemében: a britek távozásával egyértelművé vált, hogy a közép-európai térség kvótaellenes pozíciója hiányában bármikor bevezethették volna az elosztási mechanizmusokat. A 2016-os kvótanépszavazással hosszú időre eldőlt – a magyarországi baloldal migrációt pártoló politikája ellenére is –, hogy hazánkban nemzeti egyetértés övezi a bevándorlás ellenőrizhetetlen, kvótákon alapuló támogatásának elutasítását.

A probléma azonban az, hogy a nyílt társadalom hálózatának hajbókoló balliberális elit nem tett le a szétosztás fantazmagóriájának megvalósításáról. A migrációs paktum néven futó, a korábbiaknál merészebb és veszélyesebb bevándorláspolitikai mesterterv figyelmen kívül hagy minden józan érvet. Nem elég, hogy 22 ezer eurós büntetést és kötelezően végrehajtandó, felül nyitott kvótákat tartalmaz, de a nyugati világban már szinte megszokott migránsgettók létrehozását is kilátásba helyezi. Újra- és szétosztást irányoz elő azért, mert Európa bajban van, de büntet is, mert azok a tagállamok, amelyek nem fogadnák be a számukra előírt mennyiségű bevándorlót, minden elutasítás után nyolcmillió forintnak megfelelő bírságot is fizethetnének.

Miért van erre szükség? A politikai nagykép kellően összetett, de a nemzeti szintű problémák azért jól láthatók. Példaként szerepeljen itt, hogy Németországban a társadalom minimum 8 százaléka már muszlim hátterű szavazó, Franciaországban ez az arány 10 százalék fölé emelkedett. Sem a német, sem a francia illetékes hivatal nem tudja pontosan megmondani, hogy mennyi bevándorló érkezett az országba, sőt, sokszor az is problémát okoz, hogy lokalizálják őket. Ilyen helyzetben a terrorszervezetek – mint például az Iszlám Állam – könnyen tudnak szervezkedni, merényleteket végrehajtani. Felmerül a kérdés: látva a Közel-Keleten uralkodó instabil állapotokat, mennyire jó ötlet újabb és újabb meghívóleveleket küldeni a migránsoknak? A válasz – figyelve az elmúlt évek tendenciáit – világos: szigorúbb határvédelemre, a harmadik világból érkezők vándorlási kedvének csökkentésére volna szükség a befogadás, elosztás jelszavainak sulykolása helyett.

Ezt tanácsolom a magyarországi ellenzék politikusainak is. Gyurcsány Ferenc például képes volt még önmagához képest is messzire menni. Azt állította ugyanis, hogy a terrorveszélyt részben a magyar kormány idézi elő. Mondja ezt az a politikus, aki 2015 után a határvédelmi kerítés lebontásának szándékáról beszélt, minden lehetséges módon megpróbálta elgáncsolni a jogi határzár ötletét, és példamutató szándékkal még egy bevándorló családot is befogadott az otthonába. Éppen ez a baloldali, populista hozzáállás az, ami miatt ma Európa a terroristaszervezetek műveleti területévé válhat.

Mit lehet tenni egy ilyen, első olvasatra is elkeserítőnek tűnő helyzetben? Az első lépés az, hogy ismerje fel minden nemzet: a demográfiai tél megtörésének szükséges, de nem elégséges feltétele az illegális bevándorlás elutasítása. Európa népessége fogy, demográfiai összetétele egyre rosszabb képet mutat. Az elöregedés mellett a multikulturális, párhuzamos társadalmakra hajazó tüneteket produkál. Nemet kell mondani az illegális migrációra, és igent a népesedési fordulat ösztönzésére. A második lépés az identitásharc: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.” A kereszténydemokrácia feltámasztására, európai jobboldali politikai fordulatra kell törekedni. A baloldali, liberális, kozmopolita pártok számára a kontinens zsidó–keresztény hagyománya egy meghaladható, elfeledhető átmeneti állapotot jelöl csupán. Harmadik lépésként pedig arra lenne szükség, hogy az európai intézményekben helyreálljon az erőegyensúly a szuverenisták és a szupranacionális erők között. A 2024-es EP-választások egyik tétje egészen biztosan ez lesz.

Összefoglalva: nem az a baj, hogy továbbmennek az illegális bevándorlók, hanem az, hogy beengedték, beengedik és be fogják őket engedni a brüsszeli elefántcsonttoronyban élők.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.

Korábban írtuk