Hazánk szempontjából mozgalmas év zárult most le az Európai Unióban. Az események alapos áttekintése egyúttal az is bebizonyítja, hogy a brüsszeli politikában minden mindennel összefügg: ha elsőre nem is látszik a kapcsolat, mélyebbre ásva láthatóvá válik.

Február 24-én kitört az orosz–ukrán háború, amely nagyon súlyos következményekkel járt Európa maradéka számára is. A Brüsszel által válaszként elindított szankciós politika – immáron kilenc elfogadott csomaggal február óta – végső soron nemcsak kudarcnak bizonyult, de kifejezetten károsnak is: míg az orosz gazdaságot nem tudta megtörni, hogy ezzel vessen véget a háborúnak, addig az EU-ban felbecsülhetetlen gazdasági károkat, ellátási bizonytalanságot okozott.

Hirdetés

A magyar kormány az európai egység érdekében csak azokat a szankciókat ellenezte, amelyek „vörös vonalat” léptek volna át, vagyis az ország energiaellátását veszélyeztették volna.

Ebben a vonatkozásban elmondhatjuk, hogy a magyar diplomácia végig sikerrel képviselte a magyar érdekeket, hiszen minden olyan szankció alól mentesültünk, amely az ellátásbiztonságot veszélyeztette volna, a külföldről pénzelt magyarországi dollárbaloldal minden erőfeszítése ellenére. Mondani se kell, hogy a magyar érdekek következetes képviselete feltüzelte a hazánkkal szemben ellenséges európai erők bosszúvágyát, főleg a baloldali többségű Európai Parlamentben.

Kiemelkedően fontos, az egész évet meghatározó uniós vonatkozású ügy a nekünk járunk uniós pénzek, így a helyreállítási alap és a 2021–2027-es költségvetési időszak támogatásainak kérdése. A bevezető mondatokra reflektálva megállapíthatjuk: a két ügynek nincs közvetlenül köze egymáshoz, ám az Európai Bizottság úgy döntött, hogy politikai nyomásgyakorlás céljából összekapcsolja őket.

A helyreállítási alapot (RRF) még a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére hozták létre, közös hitelfelvétellel, 2021-ben. A magyar helyreállítási terv elfogadását – mint azt már a dollármédia is elismerte – kizárólag politikai okokból vették le a napirendről 2021 júliusában, a gyermekvédelmi törvény megszavazását követően annak ellenére, hogy a felvett hitel visszafizetésére Magyarország is kötelezettséget vállalt. Arról is olvasni lehet, hogy Von der Leyen elnök asszonynak már jegyet is foglaltak egy budapesti járatra, amikor erre sor került.

A pénzekkel kapcsolatos másik eljárás esetén sem leplezték túlságosan annak politikai motiváltságát. Az idei magyar választások a háború árnyékában teltek; a békepárti üzenetek, a rezsicsökkentés és a családok védelme április 3-án végül kétharmados, elsöprő győzelmet hozott a kormánypártoknak. Alig két nappal később Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt bejelentette: Magyarországgal szemben újabb politikailag motivált eljárást indítanak, amelyet ezúttal jogállamisági kondicionalitási eljárásnak nevezett el a brüsszeli bikkfanyelv. A procedúra Johannes Hahn, a költségvetésért és igazgatásért felelős uniós biztos április 27-i levelével kezdődött meg, amelyben azzal vádolták meg hazánkat, hogy a rendszerszintű korrupció miatt veszélyben van az európai uniós pénzek célszerű felhasználása.

Többkörös levelezést követően aztán szeptember 18-án az Európai Bizottság megtette javaslatát: a nekünk járó uniós források három legfontosabb operatív programjának 65 százalékát javasolta befagyasztani. Hogy ezt hazánk elkerülje, a kormány 17 korrupcióellenes és átláthatósági feltétel teljesítését vállalta november 18-ig. Ekkor már tudni lehetett, hogy a helyreállítási terv elfogadása is ezen feltételek elfogadásától függ majd, és itt a forrásvesztés réme is megjelent, ha év végéig nem sikerül a terv jóváhagyását elérni. A magyarországi baloldal ettől kezdve minden tőle telhetőt megtett, hogy ha már idehaza nem képes értékelhető eredményt produkálni hárommilliárd forintnyi dollárból, akkor legalább az uniós színtéren gáncsolja a megegyezést a bizottság és hazánk között.

A velünk szemben unos-untalan ismételt korrupciós vádak komolyságát illetően érdemes egy rövid kitérőt tennünk az elmúlt hetek fejleményeire. Az Európai Parlament ugyanis történetének egyik legnagyobb válságát éli át éppen, mióta alelnöke, a görög szocialista – aki a DK-val és az MSZP-vel egy európai párthoz tartozott – Eva Kaili korrupciós ügye kirobbant. Az ügyben számos más prominens baloldali politikus, illetve baloldalhoz kötődő civil szereplő is érintett. Hogy ismét rámutassunk arra, mennyire összefügg egymással minden az uniós politikában: az a Katar vesztegette meg a képviselőket, amely – a labdarúgó-világbajnokságon túl – azért vált kiemelkedően fontossá Európa számára, mert alternatívát jelent a földgázellátásban Oroszországgal szemben.

Hiba lenne ugyanakkor Katart megtenni fő felelősnek az ügyben, hiszen a korrupció virágzik az EU-s intézményekben, csak valamiért ez eddig nem tűnt fel az illetékeseknek. Vajon az a német liberális Daniel Freund, aki hazánk örök kritikusa, és egyúttal tagja az EP „uniós pénzügyi érdekeit védő” költségvetési ellen­őrző bizottságának is, miért nem söprögetett korábban soha a saját háza táján? Még csak túl mélyre sem kell ásni, hogy hasonlóan kétes ügyekre bukkanjunk, kezdve Von der Leyen elnök asszony rejtélyesen eltűnt SMS-eivel, amiket a Pfizer vezérigazgatójával váltott.

Visszatérve a hazánkat érintő pénzek ügyére, a magyar kormány megcsinálta a házi feladatát, a megállapodásnak megfelelően lelkiismeretesen, aprólékos munkával átültette a szükséges jogszabályokat. Ekkor egy rövidke időre úgy tűnt, a bizottság elfogadja a magyar teljesítést. Ám a baloldali többségű Európai Parlament nem kívánta hagyni, hogy ez ilyen egyszerűen menjen, hiszen már korábban is övék volt az oroszlánrész a Magyarország elleni politikai boszorkányüldözésben. Ezért a november 18-i döntés előtt tartott ülésnapokon minden lehetséges módon pocskondiázták hazánkat, a legkülönfélébb jelzőket aggatva rá, egyúttal pedig bizalmatlansági indítvánnyal is fenyegették a bizottságot, ha el meri ismerni a magyar erőfeszítéseket és kompromisszumkészséget. Reflektálva a bevezető gondolatra: az ezt követő kompromisszum aligha ment volna ilyen simán, ha az EP nincs elfoglalva saját botrányával.

Ezért a Európai Bizottság végső javaslatában – bár a tizenhétből mindössze három vállalásnál talált hiányosságokat – mégsem javasolta csökkenteni a befagyasztásra szánt összeg mértékét. Ráadásul a politikai nyomásgyakorlás növelése érdekében a tanács soros cseh elnöksége összekötötte a magyar pénzeket két olyan kérdéssel, amelyek nem kötődnek hozzá: a globális minimumadóval és az Ukrajna megsegítésére szánt hitellel. Igazi bravúr, hogy egy ilyen helyzetből is sikerült a legtöbbet kihozni: a két csatolt kérdésben számunkra előnyös kompromisszum született, elfogadták a helyreállítási tervet, a tanács pedig a magyar teljesítésre figyelemmel a befagyasztott összeg mértékét 55 százalékra mérsékelte.

A magyar pénzeket érintő uniós eljárást áttekintve elmondhatjuk: egy nagyon fontos csatában aratott győzelmet ünnepelhettünk év végén. Ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, hiszen a már vállalt igazságügyi reformon túl – amely az összes kifizetés horizontális feltétele – a partnerségi megállapodásban egyes operatív programoknál további feltételeket is meghatároztak: így a gyermekvédelmi törvény felülvizsgálatát, az akadémiai szabadság és a menekültügy kérdését. Mindez azt mutatja, 2023-ban továbbra is komoly harcok várnak még ránk.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Korábban írtuk