Gyerekkoromban tátott szájjal hallgattam a beszámolókat, amiket szűk családi körben meséltek az ötvenes évekről. Eme történetekben kedvenc figurám volt Surkula bácsi, a hajdani napszámos, aki mezítláb jelent meg a hajnalig tartó értekezleteken, és a vége felé mindig felállt, végigmérte a csendben lapító polgári tisztviselőket, majd jött a meglátásaival. „Mert az én meglátásom az, elvtársak, hogy adott nekünk a népi demokrácia egy szociális, kulturális, népi demokráciához hű új mellékhelyiséget.”

Hirdetés

Fura volt nekem a kor, a hajsza a munkaversenyben, pedig az még – ha úgy vesszük – alapjában véve normális, hisz a munka nemesít, csak a forma, a megvalósítás volt beteg. Mennyivel torzabb ma a világ, amikor nem az elvégzett teljesítményre büszke a kor, hanem arra, ha valami vagy valaki eltér az átlagostól, megszokottól. Más.

Baja polgármestere a Magyar Hangban „ijedezik” az orbáni főnév miatt, és tetteti, hogy fél, pedig nyilvánvalóan a kutyát nem érdekli, hogy félvér az unokája. „Önt idézve, »kevert fajú« az unokám. Szégyenkeznünk kellene miatta?” – kérte számon Orbán Viktort tusnádfürdői beszéde miatt Nyirati Klára. Komolyan, ez vicc. A Telex is ezen a gumicsonton rágódik, és Ferenc pápa szavait birizgálja, aki szintén kiejtette a mágikus és tiltott „faj” kifejezést.

Nekem ez amúgy zavaros. Ha fajok nincsenek, hogyan lehet fajokat kiirtani? Ha meg vannak, akkor miért ne lehetne a szót kimondani? De a „fajgyűlölet” szó is érvénytelen, ha nincsenek fajok. Vagy ez egy olyan kifejezés, amit kizárólag szégyenérzet kiváltására, térdepeltetésre és bűntudatkeltésre használnak? Bármi van, előkapják, mint a Lola T-t az autós kártyában, és mindent visz?

Manapság arra kell büszkének lenni, hogy valaki eltér az átlagostól, és vonulva verni a mellünket? Ennél még Pióker Ignác is különb. Hogy mondta Cicero? Az O tempora, o mores. Ó, micsoda idők! Ó, micsoda erkölcsök!

Korábban írtuk