Egy régi karantén emléke
Szinte nem telt úgy el évszázad a történelemben, hogy ne söpört volna végig járványos betegség Magyarországon vagy a világon, és ne hagyott volna maga után áldozatokat.
Sok-sok kápolna és fogadalmi szobor építése, állítása tanúskodik arról, hogy a régiek az orvostudomány mellett az égi pártfogók segítségében is bíztak.
Pestistől, kolerától, kanyarótól, skarláttól, himlőtől és rengeteg más betegségtől reméltek megszabadulást az emberek a Szentháromságtól, Szűz Máriától, Szent Kozma és Damjántól, Szent Rókustól és más gyógyító szentektől. Elég a római Angyalvár nevének eredetére gondolnunk. Egy középkori legenda szerint a pestisjárvány idején Nagy Szent Gergely pápa körmenetet vezetett Róma utcáin Hadrianus császár Tevere-parti mauzóleuma mellett, amikor annak tetején megjelent neki Szent Mihály arkangyal a látomásában, és azzal jelezte a járvány befejezését, hogy visszadugta hüvelyébe a kardját. Azóta Nagy Szent Gergely pápa segítségét is szokás kérni a katolikus hívek körében járvány idején. De szinte mindenki ismeri a budavári Mátyás-templom előtti Szentháromság-szobrot, amely csakúgy, mint sok más városunkban, a XVIII. századi pestisjárvány megszűntét hirdeti. Szentendre egyik főterén a szerb kereskedők azért emeltek szobrot, mert a járvány elkerülte a városukat, Törökbálinton pedig Xavéri Szent Ferenc-kápolnát építettek az 1711-es nagy járvány után.
Van azonban egy település a főváros tőszomszédságában, amely történelem során sokat szenvedett a járványoktól, különösen a pestistől. Zsámbékon 1496-ban maga II. Ulászló király talált menedéket a járvány idején a várban a magával hozott Szent Koronával együtt. A megye határait lezárták, a településeket őrökkel vették körül. 1737 és 1739 között újra dühöngött a ragály az országban és különösen Pest megyében. Ekkortájt az ott élők jelentős része meghalt a gyógyíthatatlannak tartott, dögvésznek is hívott betegségben. A vármegye tisztviselőket és seborvosokat küldött a fertőzött településekre, hogy ellenőrizzék a karantén intézkedéseinek betartását. Sokan a vesztegzár alatt rekedve voltak kénytelenek kitölteni az elrendelt 42 napot. A hatóságok korlátozták vagy megszüntették a nagyobb csoportosulással járó munkákat és társadalmi eseményeket, úgymint az aratást, szüretet és a vásárt, lezáratták és őriztették a pestises házakat. Külön pestises temetőket nyittattak. A karantént és a szabályokat megszegőket szigorúan büntették. A már fertőzésmentes településeken a seborvos végezte el a kötelező fertőtlenítést. Csak ezután engedték meg a szabad közlekedést. Zsámbékon a két év alatt 1500 lakosból 828 halt meg. A járvány elvonulásának emlékére gróf Zichy Miklós fogadalmi Mária-szobrot, Immaculatát állíttatott zsámbéki kastélyával szemben. Egy évre rá felépült a „pestiskápolna” is a grófnak a járvány idején meghalt négyéves leánya, Zichy Mária Jozefa emlékére. A templomocskát Paulai Szent Ferencről nevezték el. Kétszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1740. március 22-én a vármegye hirdetményben tudósított arról, hogy egész Pest megyében megszűnt a járvány miatti zárlat. A korábban pestissel fertőzött helységeket a borbélyok megvizsgálták, a lakosok szabad közlekedését engedélyezték, a szükséges tisztogatást elvégezték. A főszolgabíró így köszöntötte a megyegyűlés résztvevőit: „Hogy az Úr azon dögletes nyavalyábúl kendtek tisztulását megengedte, legyen áldott szent neve.”
A szerző kormánymegbízott