Abban a pillanatban, amikor az utolsó fehér labdarúgót is lecserélte Didier Deschamps kapitány a döntő egy válságos pillanatában egy szurokfeketére, a francia válogatott az eredménytől függetlenül már megbukott. A többit tekintsük isteni igazságszolgáltatásnak. Szívbemarkolóan fogalmazta meg ezt a feje tetejére állított helyzetet egy, a közösségi médiában elhangzó vélemény: „a katolikus Argentína védte meg az elfeketült Franciaországgal szemben Európa becsületét…”

Hirdetés

Elképesztő, de igaz, hogy az európaiak azon része, amelyik még hisz az eredeti európai értékekben, kezdettől fogva az argentinoknak szurkolt, míg azok, akik a multikulti, a woke, a cancel culture stb. mozgalmak hívei, a franciáknak.

Itt álljunk meg egy szóra: franciák? Azok nem játszottak. Leszámítva Llorist, a kapust. Pár név a végére már teljes mértékben fekete bőrű válogatottból: Mbappé, Dembélé, Tchouaméni, Upamecano, Disasi, Koundé, Kolo Muani, Fofana, Konaté, Camavinga, Varane… ezek nem francia nevek, hanem nagyobbrészt afrikaiak. A 65 milliós Franciaország vagy nem volt képes, vagy nem volt hajlandó francia franciákat kiállítani a világbajnokságra, hanem a gyarmatok népéből való gladiátorokat küldte ki a pályára. Ezzel szemben a 45 milliós Argentína saját fiait küldte a küzdelembe. Nem az a kérdés, miért nem játszottak feketék az argentin válogatottban, hanem hogy hová lettek a franciák.

A liberális fősodor persze másképpen látta. A The Washington Postban Erika Edwards, egy texasi egyetem társprofesszora ezzel a címmel rukkolt elő: „Miért nincs Argentínának több fekete játékosa?” Mármint a nullánál több. A provokatív kérdésre hamar megjött a válasz egy jobboldali argentin mozgalomtól: „Azért, mert mi egy ország vagyunk és nem egy Disney-mozi.” Egy Buenos Aires-i blogger, akinek közel 23 millió követője van, előbb megüzente a professzornak, hogy Argentína tíz évvel az USA előtt már eltörölte a rabszolgaságot, majd nyers őszinteséggel kérdezett vissza: „Mondja, Edwards, miért nincs egyetlen fehér játékos sem a szene­gáli válogatottban?”

Bár az argentinok győzelme után roppant kecsegtető poénkodni a franciák és a liberálisok kárára, bölcsebben tesszük, ha a saját portánkon söprögetünk. Európa végzete, egy, a szó minden értelmében sötét végzet rajzolódik ki ebből a sport­eseményből. Ha Európa egyik legnépesebb állama, egyszersmind az egyetemes európai kultúra egyik – volt – fellegvára nem képes egy önmagával azonos csapatot önmaga képviseletében a pályára küldeni, akkor azzal – maradjunk e szónál – végzetes csapást mér saját állampolgáraira, akiknek azzal kell szembenézniük, hogy ők már nem alkalmasak e feladatra, ők már nem számítanak. És számukra kétszeresen fájdalmas és megalázó a vereség, mert még csak nem is harcolhattak érte.

Ami pedig a keresztény Európát illeti, legyen ennek a rettenetes, globális hazugságokkal fertőzött óesztendőnek az igazsággal való szembenézésre az utolsó esélyt kínáló eseménye a katari labdarúgó-világbajnokság döntője. Itt nem lehet mellébeszélni. Európa nem fekete. Franciaország sem fekete, csak elveszítette az öntudatát és így nem ismerte fel, hogy a könnyebbik utat választva, megalázó helyzetbe került. A kis Macron elnök pár napja még a világ (második? harmadik?) urának hihette magát, mostanra azonban csak egy szánalmas bohóc. Látszólag persze majd minden megy tovább. De nem. Minden megváltozott.

Reménykedjünk. Hajrá, Argentína!

Korábban írtuk