Táncolj, Feri! – kiáltották oda neki a választás éjszakáján a szabad demokraták sátránál gyülekező liberális hívek, amikor koalíciós örömlátogatást tett náluk. A híradások szerint ekkor Gyurcsány Ferenc kedélyesen megígérte volt, hogy ha eljön az idő, ő szívesen táncra perdül. Úgy néz ki, hogy eljött az idő. Gyurcsány Ferenc a balatonőszödi nyaralójában várja koalíciós társait egy kis kormányalakító beszélgetésre. Szép, tartalmas, hogy ne mondjuk, markáns jelképe ez annak az újraformálódó népi demokráciának, ami Gyurcsány Ferencet oly sikeressé edzette. Az ember elképzeli, ahogy a megilletődött liberálisok libasorban a mackóléptű Kuncze Gábor mögött beóvakodnak az egykori pártállami kormányüdülőbe, amit Gyurcsány pajtás, akarom mondani, Gyurcsány elvtárs oly szellemesen lízingelt ki magának az államvagyonból, hogy a vételárat is az állammal fizettette meg.

Nem lehetetlen, hogy lesznek a liberális fiúk között, akik kicsiny gyermekkorukban már jártak itt. A papa az ÁVH-nál eltöltött szorgos évek jutalmaképpen elérvén kellően tekintélyes beosztást, engedélyt nyerhetett előszezonban egy félturnusnyi beutalóra ide, és tán elhozhatta magával a csemetét, aki, ahogy most a többiek mögött lopakodik a jóságos Kuncze mackó nyomdokain, ráismer erre-arra. Nini, azt a szép aranykeretes barokk tükröt még a kedves papa verte ki egy bácsiból, a fogaival együtt. Nini, ezért a rokokó vitrinért egy egész budai családot kellett kiirtani. Feri leülteti őket, pördül egyet-kettőt az ő feledhetetlenül kecses mozdulataival, aztán bal kezével könnyedén az empire íróasztalra támaszkodik – egy elvtárs rabolta, valami vérontás is volt, de ki emlékszik mindenre -, fejét kecsesen oldalra hajtja, és úgy néz a liberális fiúkra: nohát, akartok-e a kormányom tagjai lenni? És int barátságosan, hogy itt most érdemi tanácskozás lesz. Munka. Mert mostantól csak az boldoguljon, aki dolgozik. De aki dolgozik, az boldoguljon ám, a kutya mindenit! És néz és hosszú hatásszünetet tart, hogy a függöny mögött dolgozó tévések optikát cserélhessenek.

Bizony, kedves olvasó, így kezdődik a nem is tudom, hányadik Magyar Köztársaság, nem is tudom, hányadik kormányzati ciklusának meséje. Csakhogy ez sajnos nem mese. Mert mindjárt a választások másnapján kiderült, hogy tényleg Orbán Viktornak volt igaza, mert tényleg a hitelezők dörömbölnek az ajtón és tényleg nem a gazdaság dübörög.

De hát most már, ugye, annyi. Választott a nép. Óvatosságból azonban a vészforgatókönyvet, ami az elkerülhetetlen katasztrófából való kilábalást célozza meg, reformcsomagnak kell nevezni, ajánlja Gyurcsány Ferenc. A nép ezt be fogja venni. A Hiller Pisti adja be neki, a Lendvai Ildi meg őszintén pislogjon hozzá.

De nektek, emeli hosszú mutatóujját a liberális fiúkra, nektek nem kell mondanom, hogy miről van szó. Halálhörgés és pokol. A nyugdíjasok egy része éhen hal. Az állami alkalmazottak fele utcára kerül. A kisvállalkozók csődbe mennek, vagy felélik évtizedes tartalékaikat. A ti dolgotok lesz, hogy a média ezt a katasztrófát hatalmas diadalnak állítsa be. Magyarország kell legyen a legvidámabb barakk az unióban…

Csitt, intené le, ha kellene, valamelyik szólni akaró liberális fiút. Én is tudom, hogy ez nem az az unió. De a leckét – és itt körbehordozná súlyos tekintetét – mi mind abban az unióban sajátítottuk el…

Ne szégyelljük ezért elismerni, hogy a 2006-os választásokat az ellenfél az átlagosnál jobb teljesítménnyel nyerte meg. A polgári oldal pedig az átlagosnál rosszabb teljesítménnyel veszítette el. Többek között azért is, mert a proletariátus érzéketlen az olyan hívószavakra, mint munka, otthon és család, mivel éppen az teszi a proletárt proletárrá, hogy ezt a hármat megveti. A XXI. század elejére a polgári demokrácia csapdába került. A média közvetítő szerepből előbb irányító, majd uralkodó szerepbe lépett. A polgári oldal választási vereségét az okozta, hogy ezt a tényt valami különös okból nem volt képes tudomásul venni. Nem az összefogás hiánya okozta a vereséget. A baloldal sem fogott össze senkivel. Azért veszítettünk, mert nem sikerült azonosítani a létállapotot, amiben élünk.

Meg kell tudnunk, kik vagyunk, kik az ellenfeleink, és hogyan kell megküzdenünk velük. Erről a három kérdésről az elkövetkezőkben majd sokat kell beszélni, feltéve, hogy Feri békén hagy bennünket. Addig ajánlott olvasmány a Római Birodalom történetéből a Köztársaság alkonya című fejezet.