„Budapest legyen zöld és szabad”, „Zöld, fenntartható Erzsébetváros.” Ezek voltak Karácsony Gergely főpolgármester és Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester hívószavai az önkormányzati választásokon, lassan egy évvel ezelőtt.

Hogy szabadabb lett-e a város, annak eldöntését mindenkinek a saját megítélésére bízom. De vajon lett-e zöldebb vagy fenntarthatóbb?

Hirdetés

Annyi már biztos, hogy a főváros a mai napig nem képes pályára állítani a Lánchíd felújítását, amelyet Tarlós Istvánék előkészítve adtak át, és sem fővárosi, sem kerületi szinten nem látszik az a nagy ívű zöld fejlesztési program sem, amelyről annyit hallhattunk az önkormányzati választási kampányban a mostani baloldali városvezetőktől.

Mit láthatunk akkor helyette? Szemlesütést, félrenézést, szöszmötölést, kormányra mutogatást. Pedig a választási kampányban azt hallhattuk, hogy ezek a haladó baloldaliak annyira tele vannak ötletekkel azzal kapcsolatban, mit is kellene csinálni a zöldfelületekkel, a közlekedéssel, a parkolással, az autókkal, a közterületeinkkel, hogy az ember már-már azt gondolhatta, hogy október 14-én Budapesten eljön a zöld Kánaán, és azonnal madárfüttyre fogunk ébredni. Kinőnek a fák a földből, eltűnnek azok a csúnya autósok, mindenki biciklivel fog járni, és olyan hegyi levegő lesz a városban, mintha legalábbis a svájci Alpokban sétálnánk. Hát sajnos nem így lett. De mi ennek az igazi oka? Miért nem jutnak a kerületek és Budapest egyről a kettőre? Azért, mert nem egyről a kettőre akarnak jutni, hanem egyről a százra. Ez pedig egyben megmutatja azt a fejlesztési logikát is, amely 2010 és 2019 között jellemezte a fővárost és a kerületeket.

Korábban írtuk


A rendszerváltozástól 2010-ig eltelt évek nem tartoztak a főváros legdicsőségesebb időszakai közé. Az új városvezetések 2010-ben lyukas kasszát vettek át, de köszönhetően az ország jó teljesítőképességének és a kormányzatnak, a kerületek – és minden önkormányzat – adósságát rendezték, így megnyílt a lehetőség arra, hogy a főváros és a kerületek is új fejlődési pályára álljanak. Sok önkormányzat saját forrásokból is beruházásokba kezdhetett. Emellett a kormány felismerte a Budapestben rejlő lehetőségeket, és célzott fejlesztéseket vitt véghez. Egyik építőkockáról a másikra haladva kezdték el összerakni a várost és a kerületeket vezetőik. Így verekedte ki magát végre a Demszky-féle 4-es metró-beruházásból Budapest, újultak meg terek, lett fonódó villamoshálózatunk, lettek új buszok, trolik, épültek kerékpárutak, lett közbringarendszer, épült majd háromezer P+R parkolóhely, és a sort még hosszan folytathatnánk.

De így lett felújítva Erzsébetvárosban is az összes óvoda és bölcsőde, utak, közterületek, így készült el a Madách, újult meg az Almásy tér, lett közpark a Dob és a Wesselényi utca között található életveszélyes, gazos területből, készült el a Százház park, újultak meg iskolák, jöttek létre új lakossági szolgáltatások. Budapest és a kerületek organikusan fejlődtek együtt, minden évben előrébb léptek, mintha a városvezetők is tudták volna, hogy nem lehet egyről egyből százra ugrani.

Fotó: Vermes Tibor/Demokrata

Ezért is érthetetlen számunkra az a fejetlen politika, amit Budapest baloldali vezetői október óta folytatnak a városfejlesztésben, városüzemeltetésben. A fejetlenség és a kapkodás pedig kéz a kézben jár. „Legszebb” példája ennek Budapesten a nagykörúti kerékpársáv esete. Ahelyett, hogy átgondolta, megtervezte volna a főváros, hová helyezi a kerékpársávot, és utána kiviteleztette volna, Karácsony „fogta az ecsetet”, és húzott egy sárga csíkot a Nagykörút közepére, majd elégedetten hátra is dőlt: „Megvagyunk!” Azt most hagyjuk is, hogy pár száz méterrel arrébb volt annyi esze korábban a városvezetésnek, hogy a Bajcsy-Zsilinszky úton a járda szélére építse meg a kerékpársávot, amit a Nagykörúton is meg lehetett volna tenni. Persze akkor nem lehetett volna egyik napról a másikra (látszat)eredményt felmutatni. Akkor fel kellett volna gyűrni az ing ujját, dolgoztatni az agysejteket és kitalálni, hogy lehet a dolgot valóban jól megvalósítani. Láthatjuk tehát, hogy mit jelent, ha a szisztematikus munkát festőpemzlire és közösségimédia-politizálásra cseréljük.

Nem más a helyzet Erzsébetvárosban sem. Néhány hónapja az önkormányzat arra kérte a fővárost, engedélyezzék, hogy a Belső-Erzsébetvárosban parkoló autókra 800 forintos óránkénti parkolási díjat vethessenek ki. Ezzel létrejönne Budapest legdrágább parkolási zónája. Nem nehéz kitalálni, hogy mi történne a belvárosban, ha ezt a módosítást engedélyezné a Fővárosi Önkormányzat. A parkolni vágyók nagy része megjelenne a szomszédos olcsóbb zónákban (V., VI., VIII. kerületekben) és egyetlen nagy P+R parkolóvá változtatná Középső- és Külső-Erzsébetvárost, gátolva a helyieket is a hazajutásban. Persze ne csodálkozzunk ezen, amikor a polgármester kijelentette, hogy egyáltalán nem akar Belső-Erzsébetvárosban parkoló autót látni. Csak az előfeltételeket felejtették el ehhez megteremteni, amin a város előző vezetése dolgozott.

2019-ben még a jobboldal alkotta meg a közcélú parkolási rendeletet, amellyel bevonta volna a beruházókat is a szükséges parkolóhelyek megépítésébe, arra ösztönözve őket, hogy azokat közcélra bocsássák a lakók rendelkezésére kedvezményes áron. További kedvezmény járt volna elektromos parkolóhelyek létesítése esetén. A felszabaduló felszíni helyekkel el lehetett volna dönteni, hogy mit kezd a kerület, parkoltat-e rajta, növényesít, vagy sétálóutcát hoz létre.

A baloldali vezetés a közcélú parkolási rendeletet elemeire szedte, jól láthatóan fel sem fogták, miről szól, majd előálltak Belső-Erzsébetváros teljes forgalomcsillapítási tervével, amit ők „pilot projektnek” kereszteltek el. Nem mintha ne láttuk volna már, hogy mit jelent a baloldalnál az ideiglenes jelző. Mindenfajta parkolási lehetőség biztosítása nélkül felszámoltak 130 parkolóhelyet, és megváltoztatták az utcák forgalmi irányat. Akkor is elmondtuk, hogy olyan fontos utcák forgalmát, mint a Dohány és Wesselényi, egy helyen megfordítani és szembeengedni egymással az autósokat, bicikliseket és a trolit, nem kecsegtet sok jóval. Ahogy szintén világos volt, hogy a Dob utca önmagával történő szembefordítása az egyik legszűkebb részén – a Holló utcánál – sem csökkenteni fogja a forgalmat. A Dohány utca Erzsébet körúton túli részén élők például azonos távolságon másfélszer annyit autóznak az új közlekedési rendszerben, másfélszer annyi megtett út, több káros anyag. Az eddig békés és alacsony forgalmú Klauzál és Kis Diófa utcából sztráda lett, a Klauzálra három irányból ömlenek a járművek, folyamatos dugókat okozva. A Dob és a Holló utca sarkán és magában a Hollóban is tragikomikus eseteknek lehetünk szemtanúi. Torlódnak az autók a körutak és a Rákóczi út felé. Forgalomcsillapítás helyett tehát pontosan az ellenkezőjét érték el haladó-zöld balosaink. Az eddig nagyjából egyenletes közlekedésű Belső-Erzsébetvárosban állandósult a dugó, miközben egyébként Középső- és Külső Erzsébetváros utcáin normálisan lehet haladni.

Jól látható, hogy a Budapesten autóval közlekedőket sarokba akarják szorítani, de egy idő után nem lesz hová hátrálniuk a forgalom résztvevőinek, akiknek a baloldali városvezetők sem fővárosi, sem kerületi szinten nem adnak megfelelő alternatívát, csupán az általuk kitalált „varázsintézkedésektől” várják, hogy egy csapásra megoldódjon minden, és eltűnjenek az autók az utcákról. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem egyről akarnának a százra ugrani.

A szerző erzsébetvárosi önkormányzati képviselő.