A vállalatokká silányított érdekvédelmi szervezetek a kisujjukat sem mozdítják az állampolgárok érdekében. Az embereknek politikamentes, csöndes hitvallást kell tenniük saját érdekükben. Politikamenteset azért, hogy ezt ne tudják ellenük fordítani, csöndeset pedig azért, hogy ne a rendőrség verőalakulataival kerüljenek szembe a védtelen polgárok.

Arra tanítottak bennünket, hogy befogjuk a szánkat akkor is, ha igazunk van, hogy elviseljük a bántást, hogy ne követeljük vissza elcsatolt testvéreinket, akkor sem, ha arra megvan a lehetőség. Minden nemzetellenes butaságot tanítottak, csak egyet nem, hogy összetartsunk. Okkal. Következményeit most láthatjuk egy durva, közönséges, egymásnak nem csak rosszat akaró, hanem rosszat is tevő lakosság képében.

Európaiak is csak akkor vagyunk, ha olcsó munkaerő kell, ha a bóvlit kell megvétetni velünk, ha a földünk vagy a gyárunk kell, mert különben ázsiai hordáknak titulálnak minket. Ezért soha ne feledjük, egyedül álltunk ellen a tatárnak, a töröknek, s egyedül a szovjeteknek is. Azért veszítettünk, mert egyedül maradtunk.

Isten helyett marxizmus-leninizmusban kellett hinnünk, álprófétákat, álpártokat kellett, és még ma is kell imádnunk. Mikor lesz ennek vége? Mikor ébredünk az igazságra? Arra, hogy mi testvérei vagyunk egymásnak, és nem ellenségei. A balsorsból mikor lesz végre elég?

Csak egy megoldás van, a magunk emberi méltóságának a visszaállítása. Különben bekövetkezik a nemzet apátiába süllyedése, elgyengülése, és elveszünk az egyre nagyobbnak tűnő káosz hullámaiban. Egy új politizálás megvalósítását ajánlom.

Harcoljunk a három ördög ellen a három angyalt híva segítségül: győzzük le a durvaságot udvariassággal és tartózkodással, az érzéketlenséget megértéssel, az elmagányosodást törődéssel. Próbáljuk meg, hogy ne agresszív módon akarjuk elérni célunkat, s talán akkor a másik is a szelídebb és mégis gyorsabb megoldás mellett fog dönteni. Az udvariasság intelligens környezetet, megértő hangulatot, jó közérzetet varázsol körénk és embertársaink köré. Ebben a durva, anyagias világban minden ilyen perc aranyat ér, önbecsülésünket erősíti. Egy ilyen környezetben a nehézségek elviselése is könnyebb. Képzeljük el azt az embertársunkat, aki elveszítette állását, vagy hetek óta próbál munkát találni. Azt az idős embert, aki nehezen jön ki a nyugdíjból és azt hiszi, hogy mindez a gond, baj, sikertelenség látszik az arcán. Akivel mégis, varázsütésre úgy beszélnek, mint egy olyan hasznos tagjával a társadalomnak, amilyenné ők maguk is igyekeznek válni. Mekkora önbizalmat adhat egy pár udvarias szó! Reményt, hitet kap általa az ember. Ez a tisztelet a legnagyobb ajándék, aminek ára pénzben kifejezhetetlen.

Az emberek a viselkedés és beszéd alapján ítélik meg leginkább társaikat. Éppen ezért egy udvarias, visszafogottan viselkedő, de pillanatnyilag rosszabb helyzetben lévő ember modoránál fogva oda helyeződik mások szemében, ahonnan egy gazdagabb, divatosabb, magasabb beosztású, de durva személy éppen kihullott ostoba viselkedése miatt. Az emberek szívesebben idézik fel egy udvarias társ személyét, mint egy agresszív, örökké vitatkozást, veszekedést provokáló bohócét.

Legyünk udvariasak tiszteletből, ha van vagyonunk, ha nincs, hiszen ez az emberi méltóságunkat emeli. Legyünk megértők mások gondja, baja iránt. Nem biztos, hogy a sajátunk a legnagyobb tragédia. Szánjunk időt rá, hogy meghallgassunk másokat. Álljunk meg a mindennapi rohanásban, mielőtt teljesen bepörgünk. Érezzük át azt is, ami másokat nyomaszt. Kettős célt érünk majd el ezzel, figyelmünk elterelődik a saját problémánkról és ezzel feszültségünk is oldódik majd. Érdekes módon láthatjuk, hogy a mi gondunk nem is olyan nagy már. Azzal pedig, hogy megbeszéljük a másik szívfájdalmát, nemcsak egy másik embert, hanem egy másik veszélyt is megismerünk, amit szeretnénk elkerülni. Legyünk tehát megértőek, mert ezáltal gyógyító erő lesz a birtokunkban.

Törődjünk egymással akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá: ha valaki bajba kerül. Sokan félnek barátságot vagy csak ismerősi, jószomszédi viszonyt fenntartani, mert jaj, Istenem, mi lesz, ha az illető elveszíti állását, alighanem segítenem kell neki. Sokan azt hiszik, hogy a bajba jutott embereken csak pénzzel vagy egyéb anyagiakkal lehet segíteni. Nem igaz. A gazdasági válság áldozatát sokkal fájóbban érinti az, hogy mindenki elfordul tőle, hogy nem talál egy embert, akinek elmondhatná sérelmét, akivel megbeszélhetné azt a gondját, amit még a családjának sem mer elmondani. Ne forduljunk el bajba jutott társunktól! Érezzük át azt a szorult helyzetet, amiben van. Természetesen kevesen engedhetik meg azt, hogy anyagilag segítsenek. Ezt rögtön az elején a legmegértőbb formában tisztázni kell. De ezen kívül minden változatlan maradhat.

Hívjuk meg egymást egy teára, ha drága, akkor egy málnaszörpre, hogy a közösségi hangulat megmaradjon. Ne csak azokkal törődjünk, akik nálunk jelentkeznek. Hívjuk fel azokat is, akik hetek óta elmaradtak és nem tudunk róluk semmit. Csöngessünk be idős szomszédunkhoz, hogy miért nem látjuk mostanában. A túléléshez mindannyiunkra szükség van.

Egyedül nem megyünk semmire. A magányos farkas hollywoodi legendája épp olyan tévhit, mint a 13. havi nyugdíj. Ne hagyjuk el egymást mások érdekeiért. A mi érdekünk az együtt maradás, a túlélés, és ez csak összefogással lehetséges. Ne hagyjuk, hogy megosszanak minket és uralkodjanak rajtunk, mert a társadalom ereje az összefogásban van. Egyedül gyengék vagyunk ennek a mai durva világnak az elviselésére. Ezért ne a különbségeket keressünk, hanem azokat a közös értékeket, amik összetartanak, mert ilyen szétesettsége a nemzetnek csak a török hódoltság alatt volt, amikor az egyik utazó azt írta: „Ha Magyarországot három forinton meg lehetne menteni, nem volna három magyar, aki azt összeadja.” Mutassuk meg, hogy most van.

Pákh Imre