Miközben főállásban a haza dolgain fáradozik, törvényeket szavaz, politikusokat emel és taszít a mélybe a gombok nyomogatásával, sürög-forog, hogy választókerülete lakóinak minél szebb és boldogabb sorsa legyen, azonközben a rádióban is szerepet vállal.

A média nagy úr: fáradozik a haza sorsának javításán, ellenőrzi és alakítja a politikát, politikusokat emel és taszít a mélybe. Mindezt a tömérdek feladatot össze is lehet kötni, s ha az ember a Parlamentből tudósítja a rádiót, akkor egy helyen elvégzett egyazon munkáért két helyről húzhat fizetést; nem kis örömmel szemlélheti hát a hó végén érkező folyószámla-kivonatot, a válság dacára szaporodó összegekkel. Ilyenkor, ahogyan a költő írta: „Kuncog a Kuncze; ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért.”

A szakmák egyébként tovább bővíthetők, s hősünk nem tétlenkedik. Noha egy óvatlan pillanatban a halálbüntetést eltörölték, azért örömmel jelentkezik ítéletvégrehajtónak. („A hóhérságot majd én folytatom, ha kívülem rá ember nem akad”, amint egy másik költő írta.) De a modern kor vívmányai szerint nem kötéllel vagy bárddal, hanem jól irányzott ciántablettákkal.

Mindenkinek, aki jobban él, mint tizenöt éve. Az akciót rögtön a Parlament folyosóján kezdi, szinte minden képviselőnek kioszt egyet. A miniszterelnök egy tánclépéssel megpróbál kitérni az útjából, de Szókratész sorsát ő sem kerülheti el.

– Hé, Fletó! – int neki barátságosan, s bekapcsolja a diktafont is, hátha még eladja valahol ezt a rövid interjút. – Te is bekaphatsz egyet!

Ungváry Zsolt