– Igaz, amit hallok, Mária? – kiáltotta szemrehányóan. – Várandós vagy?

– Igen – mosolygott büszkén Mária.

– Még örülsz is neki? Elment az eszed? A mai nehéz időkben? Nyakunkon a világgazdasági válság. Zuhan az olajbogyó ára, fügét mutatnak a fügeárusoknak, senki sem mer új hajót lízingelni, mert a pénzváltók nem adnak egy dénár hitelt sem. Nem érdemes a halászoknak kivetniük a hálót, mert az adó- és vámszedők mindent elvesznek a dolgos embertől. A víz poshadt, a szamarak betegek, új vírusok támadnak. A hús dioxinnal szennyezett, a közbiztonság botrányos. Olyan forrók a nyarak, hogy a Holt-tenger ki fog száradni, a Genezáretiből kipusztulnak a halak. Mindenütt csak romlás, recesszió!

Mária csak mosolygott, a fejét csóválta. A szomszédasszony még nem fogyott ki az érvekből. Körülnézett, nem hallják-e avatatlan fülek a szavát, kicsit lehalkította a hangját, úgy folytatta:

– Heródes személyében egy nárcisztikus őrült ül a trónon. Hatalommániás, önző pojáca. Nem tisztel semmilyen értéket, nem ismer se Istent, se embert magán kívül. Mit tett ezzel a szép országgal? No és itt vannak a rómaiak! Még nem szálltak meg bennünket, de bármikor megtehetik. Egyelőre várnak, hiszen Heródes helyettük is porrá zúzza a nép önbecsülését, földbe tiporja hagyományainkat, előkészíti az utat az idegeneknek. És nehogy azt hidd, hogy a szorgalmas József megél a jég hátán is. Ugyan ki a fene akar tetőt csináltatni, asztalt, széket faragtatni, amikor enni sem tud? Mert senki sem lát boldog jövőt, csak ül magába roskadtan, vagy a négy fal között káromolja a fennálló rendet. Száz szónak is egy a vége: el kell vetetni azt a gyereket! Örüljön mindenki, hogy lyuk van a fenekén; hogy a Budapest Airport szóvivőjét idézzem.

Mária csak mosolygott.

– Én megszülöm ezt a babát – mondta. – Az ő születése számunkra ünnep lesz. S egyszer az lesz az egész világnak…

Ungváry Zsolt