Nem szoktunk soha egyeztetni a lap véleményrovatában megjelenő publicista társaimmal, de gondolom, többen kiakadtunk kicsit Baxter legújabb kiszólásán: „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni! Tessék!” – mondta felindultan, majd még gagyogott valamit a neki maradó nyugdíjasokról. Korábban a magyar fiatalokat rótta meg, miért nem próbálnak máshol szerencsét. Gyakorlatilag már csak a nyugdíjasokat küldheti el – a temetőbe. Ezen most dolgozik a kormány. Persze mi, akik a másik Magyarország tagjai vagyunk, több joggal javasolhatnánk Baxteréknak, hogy ők húzzanak el azonnal.

Persze ennek a szerény javaslatnak nincs semmi alkotmányos alapja, ezek itt maradnak a nyakunkon, amíg maguk a félrevezetett választók meg nem elégelik, és ki nem vonulnak az utcára. De akkor sincs semmi baj, visszajöhet félidőben az Utazó Ügynök, esetleg más, kiváló szakember, hiszen a kormány tele van jobbnál jobb szakminiszterrel. Ha nincs más választás, jöhet vissza akár Horn Gyula is. Magyarországon minden változhat, csak az SZDSZ örök, olyan kitartó, mint a mutáns vírusok, arra vagyunk ítélve, hogy együtt éljünk velük. A lotyaszájú főminiszter rossz passzban van, idegállapota kritikus, még alig kezdte meg második országlását, máris hibát hibára halmoz, de bolond, aki ennek örül, mert a lotyaszájú nárcisztikus szerencsétlen nem veszi észre, hogy „el lehet menni” – leginkább neki. Elmehetne Magyarországról (most még) a milliárdjaival, itt lehetne bennünket hagyni végre (következmények nélkül), szégyen a futás, de hasznos. De a mi Baxterünk született… reformer, mond mindent és mindennek az ellenkezőjét, és hisz önmagában, feltétel nélkül és a végső győzelemig. Torgyán József hozzá képest maga volt a politikai érzék és intelligencia megtestesülése, szerencsére nem került kezébe teljhatalom. A valósággal, a tényekkel való szembemenetelésnek hazánkban nagy hagyományai vannak jobb- és baloldalon egyaránt, Baxter azonban gazdaságpolitikájában mintha leginkább Rákosi elvtárs legjobb tanítványa lenne, igaz, kapitalista körülmények között, az amerikai imperializmus szolgálatában. Ha a mostanság magukat szocialistának nevező egyedek ezt egyáltalán képesek lennének felfogni, Baxter megmaradt volna az ingatlanügyleteknél és elszórakozott volna a kádkövekkel. A fő az, hogy Bokros Lajos (majdnem) elégedett a megszorításokkal, bár még őt is aggasztja, hogy a bevételnövelés nem arányos a kiadáscsökkentéssel, vagyis itt reform még nincs, csak ár- és adóemelés a köbön. Bokros a Nap-keltében kifejtette, még el kellene venni a tizenharmadik havi nyugdíjat, megvonni az egyházak és az oktatási intézmények támogatását, utóbbiakból néhányat be is lehetne zárni, el lehetne adni. Ahogy így elnézem a dolgok alakulását, ez mind meg is lesz, és sok más is. Még a főminiszter ülepe alatt lapuló mesternyalnokok is zavarban vannak: a balliberális médiumok újságírói, szócsövei is érzik, ez már az ő bőrükre is megy, no nem éppen anyagilag, de hithű olvasóik és nézőik azért annyira mégsem ostobák, hogy bevegyék a baxteri dumát az új egyensúlyról meg a versenyképesség növeléséről. Úgy tetszik, magát az ellenzéket is megdöbbentette az, hogy jóslatuk ennyire bevált, most akár elő lehetne szedni a „rosszabbul élünk” plakátokat, négy évig nem is kell új plakátokra költeni. Az ellenzéknek igen nagy esélye van az önkormányzati választások megnyerésére, csak üdvözölni lehet a Fidesz nagy nehezen meghozott döntését, hogy Tarlós Istvánt kérte fel a főpolgármester-jelöltségre. Maga a nagy Demszky nyilatkozta, hogy Tarlós veszélyes ellenfél, mert tapasztalt polgármester, igen erős ember, „ezért szükség van a kormánypártok összefogására”. Ha az ellenzéknek végre sikerül Demszkyt leváltania, azzal elveszi az SZDSZ legnagyobb pénznyelő automatáját, vagyis majdnem akkora a tét, mint az országgyűlési választások esetében. ’56-os munkacsoportot alakított az MSZP frakcióban Mécs Imre, Vitányi Iván és Donáth László, „gyűlöletmentes nyitottságot” hirdetve, Mécs Imre szerint 1956 élő hagyománya ugyanis a közösségi szellem, a hazaszeretet és a szolidaritás. Némi hiányérzetet kelt, hogy Horn Gyula nem tagja a munkacsoportnak, de az már biztos, szép jubileumi évünk lesz. Szolidaritási adó már van, a hazaszeretet-adón és a közösségi-szellemi adón még lehet gondolkodni. Hogy a szavak és tettek közti árkot kikkel tölti fel a kormány, az világos. Velünk.