Kerítésre várva
Kommunikáció ide, kerítésépítés oda, ez egyelőre nem sikerült. Nem a magyar kormány, hanem külső tényezők sokasága miatt, de nem sikerült. Háromszázezer népvándorló előtt mi is megadtuk magunkat.Nagyjából semmi. Így is összegezhetnénk az ENSZ sebtében összehívott közgyűlését, ahol Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra számított szeptember 30-án, hogy valamilyen érdemi akcióterv kibontakozhat az immár milliós nagyságrendű népvándorlási válság megoldására. De érdemben semmi nem történt. Mindenki elmondta álláspontját, amit már korábban is tudtunk, és igazából mindenki csak a középtávú nagypolitikai meccsre koncentrált, ami majd az orosz–amerikai kapcsolatból következik, előbb Szíria, majd a világ sorsára vonatkozóan.
És eközben az összesített adatokat tekintve, egy hétvége alatt közel ötvenezer muszlim népvándorló tolakodott be az európai kontinensre. Orbán Viktor rövid, de minden fontos elemet tartalmazó beszédét, amely a migráció megállítására koncentrál, igazából épp hogy meghallgatta a közgyűlés, ám azon kívül, hogy nagyobb összegekkel kell támogatni a már meglévő közel-keleti menekülttáborokat, hát nem sok vizet zavartak az igaz magyar álláspontot képviselő szavak.
Putyin erősödése és Obama pillanatnyi gyengülése, majd az orosz gépek szíriai bombázásának hírén kívül – ami nem kis lépés a szíriai válság kapcsán – Európa határain semmi hatást nem gyakorolt és az döntések kapcsán úgy tűnik, nem is fog gyakorolni az ENSZ. És a tízezrek Európába szállításában immár mi is naponta bűnrészesek vagyunk. Csak 2015-ben több mint háromszázezer muszlim népvándorlót engedtünk át a területünkön, Görögországtól Ausztriáig megvalósítva azt a korridort, amit Orbán Viktor mint potenciális lehetőséget lebegtetett be Faymann osztrák kancellárnak a kerítés helyett.
A korridor – a kancellári elutasítás ellenére – zökkenőmentesen üzemel, immár harmadik hete, s csak ez alatt az idő alatt Magyarország több mint százezer menekültet engedett tovább mindenfajta ellenőrzés, feltartóztatás, bárminemű szelektálás, státusmegállapítás nélkül. És akkor egészségügyi szűrésről nem is beszéltünk. „De hát minek?” – mondaná a rendészeti erők vezetője – hiszen egyenesen szállítjuk őket az osztrák határra.
Na, pont erről van szó! Arról, hogy 2015. október közepéig minden kormányzati propaganda, minden cselekvési szándék ellenére Magyarország is egy lett a nagy korridorvonalon a korridorországok között. Annyi különbséggel, kormánya legalább érzi, hogy ez minden, csak nem az EU védelme, ez minden, csak nem a schengeni szerződés betartása, amire azért mégiscsak törekednie kellene egy magát szuverénnek mondó államnak. Kommunikáció ide, kerítésépítés oda, ez egyelőre nem sikerült. Nem a magyar kormány, hanem külső tényezők sokasága miatt, de nem sikerült. Háromszázezer népvándorló előtt mi is megadtuk magunkat, maximum olyan technikát alkalmaztunk továbbszállításukra, amivel ideiglenesen leplezni tudtuk totális tehetetlenségünket.
Erre a forgatókönyvre jeleztem még augusztus 26-án, hogy ádáz ellensége leszek. Ez az áteresztés-befogadás politikája, amelyben nemcsak a befogadó, hanem az áteresztő is ugyanazzal a felelősséggel bír Európa egésze iránt. Akkor a macedón–görög határbetörés kapcsán első számú közellenséggé váltam, mert azt írtam, hogy ez nem fordulhat elő a magyar határon, de az sem, hogy beállunk a sorba és mi is a nagy népvándorló-korridor néma logisztikai szervezőivé válunk, miközben bepelenkázzuk a nagy magyar Leviatánt, aki saját állampolgáraival egyébként oly határozottan tud intézkedni, megvonni, adni, félretenni, felemelni, vagy bírságolni, büntetni.
Szeptember 15-ig törvényi felhatalmazás hiányában, majd utána horvát kényszerre, de megszakítás nélkül, folyamatosan, és immár tízezerszám felelünk Európa nyugati „hátországainak” feltöltéséért. És ez a történelmi felelősségünk még akkor is fennáll, ha ők Angela Merkel szelfijeivel vigadva szaladnak vesztükbe, és még inkább fennáll, ha tudva tudjuk, hogy a nagy befogadóországoknak csak a politikai elitje nagy befogadó, mert népeik egyenesen rettegnek a muszlim népvándorlótömegek zavartalan, ámde illegális bevándorlásától.
Ebből a népvándoroltatásból mihamarabb ki kell lépnie a magyar kormánynak és Magyarországnak. Az eddigi hazug érv, miszerint mi nem vállaljuk a horvátok feladatát a regisztrálásra, még ha valami farizeus csűrés-csavarás miatt igazunk is van, nem elegendő a morális, erkölcsi és történelmi felelősség elhárítására, ami ránk esik az idei népvándoroltatásban a Görögországtól Ausztriáig húzódó államok sorában.
Ennek véget kell vetni! A horvát–magyar határzár felépülése után nem lehet, mert nincs már több lehetőség a magyar mundér megvédésére abban az értelemben, hogy ne legyünk részesei utaztatással Európa muszlim népvándorlókkal való feltöltésének. Az ugyanis nem megy, hogy Görögországtól felfelé mindenkinek van valami részigazsága azzal kapcsolatban, hogy miért veheti totálisan semmibe az európai jogszabályokat, miközben a legfőbb ok arra, hogy miért mindenki az áteresztés, beengedés politikáját járja. Ez nem más, mint a gyengeség.
A szuverén képtelensége arra, hogy az történjen a saját határain, amit ő akar, és ne az, amit a minden nemzeti és nemzetközi jogot megsértő százezrek akarnak, csoportosan és külön-külön. Ez elfogadhatatlan! Propaganda ide, propaganda oda: eddig mi is láncszem voltunk a sorban. Erkölcsi, morális, nemzet- és Európa-védő pozíciónk egy esetben lehet csak hiteles, ha Magyarországon 1, azaz egyetlen személy sem tud továbbmenni állami segítséggel az illegális határátlépés után Nyugat-Európába. Nincs más lehetőség.
És akkor még nem néztünk szembe az esetleges Magyarországra visszatoloncolás lehetőségével. Pedig több mint harmincezer migráns van, akit akár azonnal visszaküldhetnek Magyarországra a dublini szerződés szerint. Őket még 2015 előtt, vagy az év első felében nálunk regisztrálták. Közülük közel ezer főt már visszaküldtek a külföldi hatóságok, de semmi hír róluk, hogy mi lett velük, hol vannak. De mi lesz, ha az osztrák és a német politika végre kezd rezonálni a lakosság elutasítására a migránsok kapcsán és legelőször is azokat küldi vissza, akikre minden jogalapja megvan, mert nem náluk regisztráltak? Mi lesz ezek státusának elbírálásával? Tényleg mindenkit elutasítunk majd és mindenkit küldünk vissza, ahonnan jött? Szerbiába vagy Horvátországba? Mit lépnek majd ezek az államok erre?
Közben a gyermekjogok védelme kapcsán hogyan járunk majd el? Lesz migránsbeiskolázás nálunk is? Ez mit fog jelenteni? Ha adunk menekültstátust, annak mi lesz a felső határa, ha nem, annak mi lesz a diplomáciai üzenete?
Nyilván mi nem vagyunk azon országok sorában, akik kerek perec megtagadhatták a világkvóta bevezetését. Nem vagyunk sem Ausztrália, sem Szaúd-Arábia, amely ha kell, lefizeti az embercsempészeket, hogy ne hozzá vigyék a menekülteket, vagy éppen propagandaszervezői által behazudik két és fél millió szír menekültbefogadást Szaúd-Arábiába – még ha ki is derül, hogy a szaúdi állam által szervezett hoax az egész. Nálunk, ahogyan nyomás van most az átengedés, beengedés politika végrehajtására, úgy nyomás lesz a migráns gyerekek beiskoláztatására, a valódi menekültek valódi kiválasztására is – nem kopt keresztény módon. És akkor bizony nem látható, hogy mi lesz a kormánypropaganda.
Eddig sikerült elfedni azt, hogy nem az zajlik a valóságban, amit hirdet a kormány! Ugyanakkor nagy eredményként meg is szüntette az áldatlan állapotokat a fővárosban, a határokon, és sikeresen zárta ki a migráns mindennapokat a magyar emberek életéből.
Ez nagy érdeme a kormánynak. De a horvát–magyar zöldhatár lezárása után a pillanatnyi taktikai gondolkodásból stratégiai gondolkodásra kell hogy váltson a magyar kabinet. Eddig az látszott, hogy jól látta meg a problémát, ügyesen a többségi elvárásokat képezte le kommunikációjában, a kerítésépítéssel jó irányba lépett a védekezéssorozatának megkezdésekor, de mindezek mellett mégsem érte el célját. Minden igyekezete és minden kommunikációs törekvése mellett sem tudta ténylegesen kivonni magát az európai jogsértő népvándoroltatás folyamatából, és nem tudott megszabadulni attól a felelősségtől sem, amivel részese lett Európa feltöltésének muszlim honfoglalókkal.
A magyar–horvát kerítés felépülte után a magyar stratégiai gondolkodás alapja csakis az lehet, hogy megteremtse, mondhatni visszaállítsa azt a morális és jogi alapállását Magyarországnak és a kormánynak, hogy mi a magyar és az európai jog oldalán állunk, és ezt mind magunk, mind Európa javára mindenáron be fogjuk tartani! És a magyar kormány egyetlen elfogadható magatartást ismer csak el az unió országainak részéről, azt, hogy ők is minden körülmények között e törvények betartatását követelik meg Európa határain.
Ezt pedig csakis egy esetben tudjuk megtenni, ha erővel, határvédelemmel, és minden nyugati politikai nyomásnak ellenállva kiszállunk a népvándoroltatás országainak láncából, mondhatni a magyar határokon véglegesen megszakítjuk az Európába jutást magyar irányból. Enélkül vége a magyar kormány hitelességének a migráció ügyében idehaza. Nem lehet úgy hangos határvédőnek lenni, hogy közben semmi sem különböztet meg bennünket a „jobb a békesség” alapon menekültek elől félreállók táborától.
És bár a szerb–magyar határon már egyszer megmutattuk, mi a szembenállás, csakhogy rá egy napra megint a népvándorlókat utaztatók táborát gyarapítottuk. Az ENSZ-közgyűlés felemássága, de legalábbis nyílt nagypolitikai játszmái a muszlim európai honfoglalás ügyében csak újra meggyőzhette a magyar kormányt: a napi migránsáradat kezelésében mindenki csak magára számíthat, és mindenki csak a maga ereje és politikai viszonyrendszere közepette, csak a maga végső megoldását tűzheti ki célul, mert a világ nem fogja megoldani a problémáját. A kis magyar végső megoldás pedig nem más, mint a magyar határok megvédése és kiszállás a muszlim népvándoroltató országok köréből.