Nézem a könyvheti PC-felvonulást, s kezembe kerül Bächer új könyve. Belelapozok: Unalmas mai szövegirodalom. Az ipse mondja-mondja-mondja, sok ezer karakter, rengeteg betű, de semmi értelme. S miközben nézegetem (ára 2500) arra gondolok, ha ezt a vackot nem nyomatnák, ki venné meg? Hogy maradna életben? Mert gyenge és beteges, csak injekciókkal tartják életben ideig-óráig. Aztán elsöpri a valóság. Ki beszél ma Kiss Józsefről? Emlékszik rá bárki? Ön tisztelt olvasó? Elárulom. Ő volt a századforduló Konrádja, Nádasa meg Spirója. „A legnagyobb!” – harsogta az akkori ballib média. Érdekel ma bárkit? Ki fog emlékezni szegény Bächer Ivánra? Sajnálom őket. Életképtelenek. Az ideológiájuk is, meg a művészetük is. Mi az, amit támogatni kell? Tűzzel, vassal, médiával, gondolattörvénnyel? Ami életképtelen. Ami mesterséges. Ami álvalóság. S mi az, amit dühödten tiltani kell? Ami igaz. Ami minden tiltás ellenére folyton felüti a fejét. Hiába permetezik, gyomlálják, égetik. Azt, ami a valóságból táplálkozik. Ami az élet harcának hiteles lenyomata. Amivel nem tudnak mit kezdeni az álvalóság fenntartói, mert átüt minden mesterséges pszeudo-valóságon. Kiállok, a főtérre, s elüvöltöm magam: A harmincéves háború soha meg sem történt! Érdekel-e bárkit? Vitriolos tárcát ritytyentek: Az emberiség ősei a Marsról jöttek, s voltaképp az élet értelme a tarokk kártya. Tiltja-e majd ezt valaki? Egy tétel igazságát pont az bizonyítja, hogy harcolnak ellene. S egy ideológia, eszmerendszer, életforma, vagy egy gondolat mesterséges, hazug voltát az támasztja alá leginkább, hogy akkora erőket vonultatnak fel az érdekében. A haladó szellem összes baromságának hazug, életképtelen voltát mi sem bizonyítja erőteljesebben, mint az a határtalan erőfeszítés, amivel bele akarják pumpálni az emberek fejébe. Mert ha nem állna mögötte ekkora ármádia, hát elpusztulna rögtön. Mint az agyonnemesített korcs pincsikutya, ha kiteszik a természetbe. Ki a létező valóságba, ahol meg kell birkóznia az élet kegyetlen, de igaz törvényeivel!