Ez legutóbb onnan ugrott be, hogy láttam a neten, mily piszok nagy hűhóval harangozták be, hogy a KFT együttes új lemezét a leghaladóbb módon dobják majd piacra, s a Pesti Est mellékleteként lehet megszerezni, egy bizonyos napon, potyán. Mivelhogy lejárt az ósdi, a zenék megvásárlása épülő terjesztés kora.

Aznap sok dolgom volt, szóltam hát egy ismerősömnek, úgyis a posta felé jár feladni csekkeket, ugorjon be a szomszédba egy Pesti Estért. Másnap mentem le tejért, s beugrottam hozzá is a műért. A karácsonyi ADSL-akció meg a Vista-hajóutak közt megbújva ott virított: KFT. Azt írják a srácok (bácsik): a reklámfüzetke maga a CD-tok, idézem: „Készíts borítót a különszámban található képekből, szövegekből”.

Nézegettem: Ki teszi fel ezt a polcra? A „haladó” voltaképp óvodás? El kell néki magyarázni, hogy a gyűjtés, birtoklás lényege, hogy valami az, ami. S nem az, ami bármi lehet?

Míg a számlák mellé tettem a hűtőre, beugrott egy emlék, a 90-es évek eleji undergroundból. Volt egy ifjú fanzinos ismerősöm, aki lapot csinált. „Ingyen fogom adni. Mindenkinek! A gondolat szabad! Egyenlőség!” Nekiállt osztogatni koncerteken. „Olvassátok, nézzétek, én csinálom. Nektek. Ingyen”. Aztán kétségbeesve jött. „Az emberek röhögve elviszik és eldobálják a WC-ben. Tapossák a földön. Nem veszik komolyan. Mit tegyek?” Ránéztem. „Add pénzért, te szerencsétlen! Persze, hogy nem becsülik meg, ha bármikor megkaphatják.”

Valamennyit bele is hallgattam, a zene meg szöveg is éppoly fontos, mint maga az egész, úgy, ahogy van. Másnap a száraz zsömle meg a virslimaradék mellett végezte a szemetesben.

Szóval, mint mondottam, hülyék. Egy szépséghibája van a dolognak, míg ők kinyírják magukat, azt sajnos ki is kell várni. És túl is kell élni.

Ezen szép gondolatokkal kívánok áldott karácsonyt és boldog új esztendőt.

Pozsonyi Ádám