Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Azt mondják, a világ változik, és benne az emberek is. Ez a mondás azért jutott eszembe, mert a változások, amelyeket saját életemben megélek, nyugtalanítanak. Képzeld, felhívott Pestről Ilona unokatestvérem, és beszámolt egy valamilyen Niedermüller Péter nevű politikus megnyilatkozásáról, aki ezt mondta, szó szerint: „hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen: ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük.”

Hirdetés

Megdöbbentem, ezt ma Magyarországon meg lehet tenni büntetlenül?

Igaz, nálunk ennél cifrábbakat is mondanak a politikusok. A minap Macron elnök fogadást tartott az Élysée-palotában abból az alkalomból, hogy 30 éve írták alá a gyermekek védelméről szóló nemzetközi egyezményt. A rendezvényen egy katolikus szervezet tagja az elnöknek szegezett egy kritikus kérdést: mi értelme van ünnepelni, amikor a bioetikai törvénytervezet (amelynek vitája jelenleg is zajlik a szenátusban – mesterséges megtermékenyítés) teljesen figyelmen kívül hagyja a gyermek jogait? Macron elnök azt találta válaszolni: „Értem az ön problémáját, ami abból áll, hogy úgy gondolja, egy apa szükségszerűen férfi.”

Alíz, ez kétségbeejtő, de mi másra lehetett volna számítani, amikor néhány hónappal korábban Agnes Buzya egészségügyi miniszter megmondta: az apa nyilvánvalóan lehet nő is. Meddig tűri a csendes többség ezeknek a mai politikusoknak a garázdálkodását? Albert Camus valahol azt írta, a gondolkodás megköveteli a lázadást.

Hirtelen olyan undort éreztem fogadott hazám iránt, pedig milyen gyönyörű ország ez a Franciaország, és micsoda nagyszerű emberek élnek itt, hogy tegnap elutaztam Bécsbe. Hát a császárvárosban is utolért a politika, kivételesen üdítő formában. Érkezésem másnapján tartományi választásokat tartottak Burgenlandban, és csodák csodája, a regnáló tartományfőnök abszolút többséget szerzett. Miért érdekes ez, kérdezheted. Azért, kedvesem, mert Hans Peter Doskozil régivágású szociáldemokrata, aki fittyet hány a pártelitet eluraló politikailag korrekt ideológiára, korunk uralkodó eszméire. Ő nevén nevezi a dolgokat, nem kér a bevándorlásból. Benne egy olyan politikus nyert, aki tiszteli a hagyományokat, beleértve a keresztény értékrendet, és csak szociálpolitikai kérdésekben szociáldemokrata.

Bécsi kiruccanásaim idején törzshelyem a Demel cukrászda, ahol, mint tudod, a mandulakrémtorta verhetetlen. Ott olvastam egy cikket a Der Standardban egy szociáldemokrata beállítottságú német publicistától, bizonyos Nils Heisterhagentól, aki felbuzdulva Doskozil győzelmén, cikkében leszámolt a német és osztrák szociáldemokrata párt balliberális szárnyával. Felüdítő volt olvasni ilyen és hasonló mondatokat: „az ifiszocialisták Twitter-féle forradalmi gárdája” (itt a németekről van szó), vagy az osztrák szocdem párt elnökéről: „a balliberális primabalerina”. Ennek az egésznek és az ilyen „politikusoknak” most vége, a politikában ma a realisták nyernek választásokat.

A cikkíró szerint Doskozil győzelme történelmi jelentőségű, ő a politikai „új realizmus anvantgardistája”. Majd kijelenti, hogy ha nem a Doskozil által fémjelzett realizmus kerekedik felül, akkor a szociáldemokráciának végleg befellegzett. Doskozillal kapcsolatban egy bécsi ismerősöm felvilágosított, hogy amikor mélyponton voltak a magyar–osztrák kapcsolatok, ő volt az, aki 2016-ban hadügyminiszterként osztrák katonákat küldött a magyar–szerb határra, és ezzel többet tett a kétoldalú kapcsolatok normalizálásáért, mint bármelyik néppárti politikus. Én ugyan nem nagyon értek a politikához, de mégis milyen érdekes, gondoltam, Orbán Viktor és Hans Peter Doskozil bizonyos értelemben ugyanazt képviseli. Visszatérni a gyökerekhez, az egyik esetben a kereszténydemokráciához, a másikban a szociáldemokráciához, ami tehát mindkettőjüknél azt jelenti, szembemenni korunk balliberális, uralkodó eszméivel.

Kedves Alíz, elég volt a politikából, remélem, nemsokára találkozunk. Én a mentoni citromfesztivál miatt hamarosan visszautazom Franciaországba. Sajnos nem fogok tudni eljönni a Szent István-bálra, majd elmeséled, hogy milyen volt.