Antall Péter

fotós

Kedves Péter! Hír: „Kétmillió forintot kapott a Miniszterelnöki Hivataltól az MDF pártalapítványa. A kancellária az Antall József Alapítvány biztonságpolitikai előadástervét támogatja. (…) Az MDF pártalapítványa tavaly december végén… (kérte), hogy a MeH támogassa (…) Adakozott a Szerencsejáték Rt. és a fővárosi önkormányzat is: Antall Péter elmondása szerint az onnan kapott egy-, illetve félmilliót édesapja 75. születésnapjára kiadandó fotóalbum finanszírozására szánták”. Ennyi maradt, Péter, apádból, vagyis az „antalli örökségből”. Ehhez csak annyit, akkor se fordulnék Gyurcsányhoz pénzt kérni, ha hideg vízre valóm se lenne. Szégyelld magad!

Habony Árpád

a Fidesz kampánystratégája? I. rész

„Habony népszerűsége körülbelül Hitleréhez hasonlítható. Bár Hitlernek azért voltak tisztelői”. (Bencsik András vezércikke május 25-én)

Tisztelt Uram!

Tavaly januárban e helyütt levelet írtam önnek. A levél tárgyát is megneveztem: „zsarolásos ultimátum”. Ebben leírtam, hogy nagyon rosszul mennek a dolgok és ha nem ébrednek fel és nem változtatnak politikájukon, megfontolom, hogy egyáltalán elmenjek-e szavazni. Aztán persze elmentem, nem úgy, mint Elek István, Orbán Viktor korábbi tanácsadója, aki miután bezsebelte az 1,7 milliárd forintot egy olyan szervezetre, amelynek a nevét az „utca embere” nagyjából annyira ismerte meg, mint Burma fő nemzeti ételének nevét, a Magyar Nemzetben egykori főnökéhez írt második, május 20-i nyílt levelében simán közli, hogy listás szavazatát az MDF-re adta. Miközben Elek úr megszámlálhatatlanul sokszor saját „morális” magasságára utal. Azt írtam önnek korábban, hogy mutasson a világon egyetlen kampányszakembert, aki szerint az ön módszere gyümölcsöző. Azt írtam, manapság minden országban a saját táborra „játszanak” a vezetők. Azt írtam: „Az ő lelküket pátyolgatják, nekik tetsző dolgokat mondanak és nincs ütés, amelyet vissza ne adnának. Ellentétben önökkel, akik elkótyavetyélték a lelkesedést”. Azt is írtam: „e helyett ön mit tanácsol a Fidesz vezetőinek? Hogy nyugi, nyugi, majd kipukkad Gyurcsány, addig viszont nem szabad lejáratódnunk”. Nem tudom, ki pukkadt ki, és ki járatódott le.

Azt írtam, hogy: „Gyurcsány, a populista demagóg, nem pukkad ki, mert egy demagóg populista soha sem fogy ki demagógiából.” Azt is bátorkodtam írni, hogy kár a másik oldalnak és a bizonytalanoknak udvarolni, mert Orbán Viktort és a fideszes vezetőket a másik tábor szemében már visszavonhatatlanul lejáratták. Most, a vereség után a jobboldali sajtóban indult vitában valaki gúnyosan azt írta, hogy „sikerült másfél habozót és egy baloldalit áthozni”.

Azt írtam, hogy önök minden arcukba vágott sértésre hallgattak, „mint a vert kutyák, amit a választók megvetnek”. Hozzátettem: „A választók a pártokban egyfajta politikai apafigurát keresnek” és az erőt értékelik. Példákat is idéztem: „Hívják azt Bushnak, Gyurcsánynak, Saronnak, Juscsenkónak, Putyinnak vagy a flamand Dewinternek”. Ezzel szemben „A másik tábor megszokta, hogy önöket büntetlenül le lehet köpni. Ezerszer is. Mert önök letörlik a csorgó nyálat. Hangtalanul. És bocsánatot kérnek, hogy szélsőségesek, amiért a nyál végigcsorog orcájukon”.

Utálom idézni magam, de akkora a tét (nem kizárt, hogy évtizedekre veszett el a jobboldal esélye), hogy most ezt teszem, mégpedig bő terjedelemben: „Hol van az az ígéretük, hogy a kormánypártok »nyirkos leheletüket érzik majd tarkójukon?« E helyett bocsánatért esdekelnek. Juszt és Gyurcsány Juszthoz hasonló média-udvartartása ismét tort ül az önök soron következő megaláztatásán” – írtam önnek. És azt is, hogy az MSZP az önökével szemben „falrengetően agresszív” politikájával „megy fel, mint a rakéta (…) soha nem a középet és a jobboldal kegyeit kereső retorikájával…” Azt is írtam: „Borús napokon előre látom, ahogyan 2006 májusában a Fidesz vezetői azt tanácsolják: »ne a vereség okait elemezzük, hanem összpontosítsunk a 2010-es győzelemre«. Csakhogy 2010-es győzelem nem lesz, Habony úr. A jobboldalnak még az írmagját is megsemmisítik. Bimbódzó intézményeiket csírájában fojtják el.” Akkor kiröhögtek. Most is ezt teszik?

Azt írtam, hogy „önök még arra is képtelenek, hogy ingyen, hangsúlyozom ingyen, mert a szavak ingyen vannak, sikerérzést nyújtsanak táboruknak”.

Emlékszik, Habony úr a Demokrata gesztenyéskerti ünnepére, ahová egyetlen fideszes vezető nem jött el? Teszteltem sokak morgása mellett, amikor kértem a jelenlévő fideszes vezetőket, hogy tegyék fel a kezüket. Senki nem volt ott. Mert ugyebár Kőszegen tartottak egy „rendkívül fontos” konferenciát. Vajon visszatekintve nem lett volna fontosabb, hogy legalább egyetlenegy fideszes vezető megjelenik, lelkesítve az ott önökért is ünneplőket? Vajon miért nem tanácsolta azt Orbán Viktornak, hogy ahányszor azt vetik a szemére a balliberális oldalon, hogy e lap előfizetésére buzdított, azonnal buzdítson még egyszer ugyanerre? Tudja, hogy Lengyelországban a győztes Kaczynski fivérek a Demokratánál jóval keményebb Radio Maryjának hálálkodtak a választási győzelem után és azóta is alig győzik segíteni, fütyülve minden belső és külföldi támadásra e rádióállomás ellen?

Az elmúlt időkben nem csak önt bíráltam azért, mert nem bírtam elviselni, hogy éreztem: veszíteni fogunk. Sovány vigasz, hogy a mai elemzésekből e bírálatok sorra visszaköszönnek. Bencsik Dávid e lap két héttel ezelőtti számában ezt írta: „Az igazság az, hogy a jobboldalon a friss tehetségek előtt a kapu többnyire zárva van, a kezdeményezések az iratmegsemmisítőben végzik, mert odabent nagyobb az osztozkodástól való félelem, mint a közös siker, a közös felemelkedés vágya.”

Gruiz Márton múlt heti elemzésében ezt írta: „Többfrontos háború zajlik, s mindegyik front egyformán fontos. A médiáé is. Persze ehhez hosszú távú, koncepciózusan és hideg fejjel megtervezett aprómunka kell. Különféle eszközök kombinációja szükséges, részleges bojkottok, tiltakozások, élő műsorokban felkészült viselkedés – miért jelent intellektuális kihívást egy ellenzéki politikusnak mondjuk Bánó András kérdéseinek célzatos, hazug és elfogult módjára ott helyben felhívni a nézők figyelmét?…”

Gruiz személyi kérdéseket is feltesz: „Évekig senkinek nem szúrt szemet, hogy a szelíd Révész Máriusz pártszóvivőként az ellenséges, agresszív médiaközegben nem tudja hatékonyan ellátni feladatát? Miért az évek óta fáradtnak, unottnak és megtörtnek mutatkozó Rogán Antal lett a kampányfőnök? A temérdek kritika ellenére miért elmozdíthatatlan Habony Árpád kampánystratéga?”

Ez önről szól, persze. Gruiz felteszi azt a fontos kérdést is, hogy „Miféle demokrácia-felfogás az, ahol egy párt fél a nyilvánvaló visszaélésekről beszélni, mondván az viszszaüt rájuk?”

Somogyi János ügyvéd a Magyar Nemzet május 17-i számában szinte ugyanezt írja: „De a Fidesz rettentően fél a balos médiától, aggódik, nehogy rossz hírbe keverjen. Pedig már tudhatná másfél évtizedes gyakorlatából, ha tudomást vesznek Csurka István létezéséről, akkor is hírbe hozzák vele, ha éppen ezt tartják szükségesnek céljaik elérése érdekében”.

Elképesztő stratégia ez: hízelegni próbál egy párt azon ellenfelénél, amelyik nem csak le akarja győzni, de ki akarja irtani az írmagját is.

Az indulatosnak a legrosszabb indulattal sem nevezhető Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője is ezt a véleményét hangoztatta egy előadáson, mint e lap május 11-i számában olvasható volt: „…az egykor divatos és fiatalos párt 2002 és 2006 között már sem divatos, sem fiatalos nem volt. Köszönhető ez annak, hogy a fideszes politikusok az MSZP szavazóbázisát jelentő munkásokhoz és nyugdíjasokhoz próbáltak szólni, ehhez igazították megszólalásaikat, megjelenésüket, ugyanakkor a saját táborukkal nem törődtek.”

De még ennél is szomorúbb, hogy – mint Tóth Gy. László írja a Magyar Nemzet május 10-i számában (Politikai csendélet a vereség után): „A Fidesz kommunikációs szinten sokszor úgy tett, mintha feladta volna rendszerváltoztató szándékait. Ennek logikus következményeként a Fidesz és az MSZP közti eszmei-politikai különbség sokszor eltűnt”.

Tudna Habony úr egyetlen példát is mondani egy nyugati országban működő jobboldali vagy baloldali pártra, amelyik csak azért hanyagolja el értékeit, mert az éppen kijött felmérések azt sugallják, hogy „nem éri meg” kiállni értük? Netán ezért az önöké a világ talán egyetlen pártja, amelynek honlapjáról egy kukkot nem lehet olvasni a párt politikai hitvallásáról (filozófiájáról) – beleértve azt, hogy egyáltalában jobboldali vagy netán antikommunista?

De folytatom Tóth Gy. elemzésének idézését: „Meg sem próbálták a fordítottját: tudatosan alakítani a szavazók gondolkodását, befolyásolni értékrendjüket, növelni problémaérzékenységüket, szélesíteni látókörüket. Pedig erről egy a jövőt alakítani szándékozó politika sohasem mondhat le. Szervilisen és gyáván követték a kampánystratégák praktikus, szegényes fantáziájának szüleményeit. (…) Ezért megbízóikat politikai felelősség terheli, de a kampánystratéga Habony Árpád, Rogán Antal és Deutsch-Für Tamás esetében ennél sokkal többről van szó. Ők morálisan, politikailag és szakmailag egyaránt megbuktak…”

De nézzük mit ír a másik oldalon már a vereség után – tehát akkor, amikor már nincs tétje az ott őszintén kimondott szónak – Bruck Gábor, akiről sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy nem ért a kampányhoz. „A kampány nem tud jobb lenni, mint a párt maga. A Fidesz négy éven keresztül nem dolgozott, lusták voltak vagy kiégtek. Az elmúlt években, de legalábbis ebben a kampányban egyetlen új, friss politikai gondolattal sem álltak elő. Gondolatok nélkül pedig nehéz… Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, interjúk, egymást kioltó ötletek jellemezték a kampányukat”, nyilatkozta Bruck a Magyar Narancsnak, amelynek a nevét a Fidesznek rég el kellett volna perelnie. (Vagy a Fidesznek kellene a szemétbe dobnia a narancssárgát netán a piros-fehér-zöld kedvéért.)

Bruck azt is megemlíti, hogy Gyurcsány volt, aki értékeket kezdett elcsenni a jobboldaltól, majd pedig Tóth Gy. véleményével teljesen összecsengően azt írja, hogy „A magyar pártok elképesztő mennyiségű közvélemény-kutatást rendelnek. Ettől olyan szervilis és gyáva a magyar politika. Ha kiderül, hogy egy gondolat kezdetben nem szimpatikus az embereknek, akkor azonnal feladják. Pedig lehet, hogy csak némi magyarázat kellene, lehet, hogy két hét múlva már működne”. És Bruck a Gyurcsány-Orbán-vitát nézve nem akart a szemének hinni, látva az ellenzék szelíden védekező vezetőjét. Ezt a vitastratégiát is ön találta ki?

(Folytatjuk)