Morvai Krisztina Kedves Morvai Krisztina! Először is: bocsánat azért, amiért egy ilyen aljas országban él. Egy olyan aljas országban, ahol a médiát azok uralják, akik asszisztálnak békés tüntetők szemének kilövéséhez. Másodszor: örömmel hagytam el neve mellől tisztségére utaló jelzőket, amivel azt kívántam jelezni, hogy önt ma már mindenki ismeri. És – azokra gondolok, akiknek szemek kilövése nem „comme il faut” – nagyon szereti. Harmadszor: gratulálok önnek ahhoz, hogy a jobboldali politikusoknak is nehezen feledhető példát adva, szabadon és a demokrácia, valamint a szabadságjogok ellenfeleivel egyenlően mert beszélni.

Negyedszer: hálás köszönet azért, amit eddig tett és amit tesz az áldozatokért önnek is, valamint mindazoknak (Szájer József, Gál Kinga, Balog Zoltán, Ékes Ilona, Gaudi-Nagy Tamás és a többiek, beleértve a brutalitás áldozatait), akik az oly sikeres brüsszeli meghallgatáson elmondták azt, ami történt. Amihez szemtanúként és az eseményről tudósítóként hadd tegyem hozzá, ritka sikeres meghallgatás volt, amelyen az ilyen meghallgatáson szokatlanul nagyszámú érdeklődő mellett a másik oldal által lehazudott külföldiek közül ott voltak olyan „nullák”, mint a német Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke; a holland Camiel Eurlings, az Európai Néppárt alelnöke; a meghallgatást levezető elnök, Jaime Mayor Oreja, az EP Európai Néppárti frakció alelnöke, valamint az olasz Antonio Bettannini, Frattini biztonsági alelnök kabinetje tagja, akik „nyilván” szintén a volt szabadnépes pártfunkcionárius, a most is a szemkilövőknek falazó Várkonyi Tibor e meghallgatásról megírt „Felsült Júdásai” tagjai sorából kerültek ki. A rendőri önkény áldozatainak védelme és a demokrácia maradványai megőrzése iránti igyekezete érdekében azt kívánom önnek, hogy legyen ereje folytatni azt, amit megkezdett kiváló társaival, akikkel alulról jövő kezdeményezéssel létrehoztak egy égetően hiányzó, nem kormányzati szervezetet. Nagyon szeretném, ha az október 23-i rendőri brutalitásról készülő jelentésüket eljuttatnák Franco Frattininak, az Európai Unió igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős biztosának, valamint a világ legfontosabb emberjogi szervezeteinek is. Ami pedig azt az epizódot illeti, hogy önt egy állítólagos verbális „bűnért” egy tényleges gaztettet, a szemkilövést elkövetők cinkosai keresztre kívánják feszíteni, csupán egy marginális szempontot kívánok említeni. Ez pedig az, hogy bejegyeztem az 1998-as kiadású Magay-Országh-féle angol-magyar nagyszótár 824. oldalán a „kind” szócikknél a „these kind of men” „ilyenfajta emberekként” megadott magyar megfelelőjéhez, hogy ez a fordítás antiszemita. Ugyanezt a bejegyzést tettem a magyar-angol társkötet 402. oldalán, ahol a „fajta” angol megfelelőjénél ez a példa olvasható: „nem az a fajta ember vagyok: I am not like that, I am not that type/kind”. Vagyis nem csak Magay Tamás, de poszthumuszan Országh professzor is – a szemkilövők támogatói szerint – bűnbe esett, amikor nem jelezték, mint ahogyan ezt eddig senki nem tudta, hogy a kifogásolt magyar kifejezésnek antiszemita konnotációja is van. Patkányvilág. Örülök viszont, hogy ön e világban tiszta és bátor maradt. Ami ugyanúgy az arcára van írva, mint ellenfeleinek ennek ellenkezője.

Tóth Gy. László barátomnak VI. rész Kedves Laci! Végre történt a levél két része között egy olyan esemény, amely az én érvemet gyengíti, és látszólag fel kell kötni jobban a nadrágomat. Az esemény természetesen az orosz-fehérorosz olajvita, amelynek eredményeként egy ideig kiszáradt a Barátság kőolajvezeték. Amiből persze nagy hűhó támadt, de – mint a higgadtabbak számítottak rá – a „csuklásnak” hamar vége szakadt. Hiszen csak az történt, hogy az oroszok nem voltak hajlandóak továbbra is nevetséges áron szállítani az olajat Minszknek. Aminek a piaci viszonyokat olyannyira dicsérő Nyugatnak örülnie kellene, nemde? Nyilvánvaló volt, hogy az orosz-európai energiaszállítások „diverzifikálásának” bajnokai – akik merő véletlenségből Putyintól azt a demokráciadeficitet is számon kérik, amit ők vagy hivatali elődjeik az orosz nemzeti vagyont kiárusító Jelcin volt orosz elnöktől elfelejtettek számon kérni akkor is, amikor a csecseneket tízezerszámra gyilkolta – azonnal meghúzták a vészharangot, és az orosz fél „megbízhatatlanságát” emlegették. Ezzel egy füst alatt pedig sürgették Európát, hogy a lehető legnagyobb mértékben forduljon el az orosz energiaszállítástól, mert Moszkva az ukrán után a belorusz vitában is kimutatta foga fehérjét. Nos, talán mondanom sem kell, hogy Putyinéknak az ismételten kirobbant szállítási fennakadás a lehető legkínosabb volt, hiszen ahogyan egyetlen beszállító sem akarja jószántából megszakítani szolgáltatását és saját magának mind anyagi, mind pedig reputációjában kárt okozni, Moszkva sem ellensége önmagának. Miközben tombolt a botrány, az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta integrált energia- és éghajlati változást elősegítő csomagját, amit maga a bizottság „új ipari forradalomként” ünnepelt. Csakhogy a nyilvánosságra hozott dokumentum második mondatában ez a mondat szerepel: „Az EU energiaimport-függősége a mai teljes energiafogyasztás 50 százalékáról 2030-ra 65 százalékra nő”. Akkor az oroszoktól elfordulni és diverzifikálni akaróktól kérdezem: milyen alternatív forrásokból kívánják beszerezni az unió növekvő energiaszükségletét akkor, amikor Kína és India minden csepp felesleges olajra és minden köbcentiméter földgázra már most szerződést köt, évtizedekre előre? Persze ezt a kását sem eszik olyan forrón, mint ahogyan azt a diverzifikálni kívánók gondolnák. Vegyük például a diverzifikáló táborból Merkel asszonyt, a jelenlegi német kancellárt. Akinek elődje, Schröder kancellár hivatali idejének kitöltését követően egyetlen percet sem késlekedve átvette annak a cégnek a vezetését, amely új tengeralatti gázvezetéket épít Oroszország és Németország között. Szerinted mi fontosabb a tények szempontjából: Merkel asszony diverzifikálási verbalitása, vagy az, hogy épül egy „böszme” nagy vezeték Oroszország és Németország között, az utóbbi gázellátását még inkább Putyinékhoz kötve? Erre persze azt mondod: hát persze, a konzervatív Merkel Putyin ellen van, míg szocdem elődje „becsövezi” Németországot. Rendben, de akkor mit szólsz a svéd sajtóban szintén a múlt héten tálalt bomba hírre, hogy Carl Bildt jelenlegi svéd külügyminisztert (az ország volt konzervatív miniszterelnökét) a stockholmi ügyészség kezdte vizsgálni, amiért 690 000 dollár értékben adott el részvényopciót, amelyet egy olyan cég igazgatótanácsának tagjaként kapott, amely a Gazpromhoz kapcsolódik? Szóval mindenki rohan biztosítani energiaszükségletét a lehető legközelebb lévő és leggazdagabb, a belátható jövőben ki nem merülő forrásból. Miközben diverzifikációról meg függetlenségről beszélnek a népnek, mi egyedül óvakodjunk ugyanezt tenni? A múlt heti folytatás befejezése után azon tűnődtem, hogy milyen ellenérveket hozhatok fel saját magam ellen. Az egyik ellenérv az lenne, hogy a magyar-orosz kapcsolatok szorosabbra fűzése esetén Magyarország politikai függőségbe kerülhet Oroszországtól. Erre a válaszom kettős. Egyrészt Magyarország nem tartozik abba a területbe, amelyet Moszkva a „közel külföldnek” nevez, ami gyakorlatilag megegyezik – mutatis mutandi – az amerikaiak latin-amerikai „hátsó udvarával”, másrészt pedig utalnék az elmúlt 16 év tapasztalatára. Tudnál egyetlen egy olyan esetet mondani, amikor Oroszország vagy az itteni orosz nagykövet beavatkozott volna Magyarország belügyeibe? Messze nem olyan durván persze, mint a militánsan MSZP-SZDSZ-barát Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet és elődjei tették a mai koalíció mellett, de bármilyen árnyalt módon? Holott Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja lett. Én nem tudok egyetlen ilyen esetet sem. Míg az Egyesült Államok naponta avatkozik be a magyar belügyekbe, belerángatva bennünket olyan vállalkozásokba is, mint a gyilkos iraki hadjárat vagy a reménytelen afganisztáni hadművelet. A másik ellenérv az lehet, hogy a két ország közötti élénkebb kapcsolat esetén megnő Magyarországon az orosz maffia szerepe. Nos, erre a válaszom az, hogy az orosz maffiának – akár az ukránnak – semmiféle meghívó nem kell. Azok már itt vannak, és akkor növelik jelenlétüket, amikor akarják, hiszen a jelenlegi koalíció maffia- és bűnözőbarát környezetet teremtett. Vagyis saját képére formálta a környezetet. További érv, hogy hol lenne Németországban érezhetően nagyobb szerepe az orosz maffiának annak ellenére, hogy a német- orosz kereskedelmi kapcsolatok nagyságrendekkel élénkebbek a magyar-orosz kereskedelmi kapcsolatoknál? Ami pedig a dolog erkölcsi részét illeti, vagyis azt, hogy nyilván azt mondod, nem szabad kereskedelmi és egyéb kapcsolatokat kiépíteni „egy volt KGB-ssel” (amiről korábban már volt szó), akkor felteszem a kérdést: miért legyünk mi az egyetlen kivétel? Miért mi ne adjunk el például 50 millió pár lábbelit az orosz piacon, ezzel rengeteg magyar embernek munkát adva csak azért, mert az amerikaiaknak azóta nem tetszik Putyin (mint a New York Times elszólta magát), amióta Hodorkovszkijt bekasztlizta? És persze a Jukosz olajvállalatát a Kreml átvette. Hogy a dolgot abszurditásig vigyük, „fokozzuk” a példát. Talán tudod, hogy Szaparmurat Nyijazovnál, a december 21-én meghalt „türkménbasinál” kevés undort keltőbb diktátor élt a földön. Vajon halála előtt hallottál egyetlen hangot is – akár a kínai kommunisták jogsértései ellen rendszeresen kikelőktől – a türkmén zsarnokkal szemben? Nem. És tudod, hogy most miért kezdtek oly sokan „aggódni” Türkmenisztán sorsa iránt? Azért, mert míg Nyijazovot ismerték, addig az utódlás bizonytalan kérdése mindenkit idegessé tesz. Persze itt nem Nyijazov volt az érdekes, hanem a türkmén gáz. Pontosabban nem is annyira a meglévő – ami szintén nem kismiska -, hanem Nyijazovnak egy nagyon rejtélyes kijelentése, amit az őt a halála előtt közvetlenül meglátogató Frank-Walter Seinmeiernek, a Merkel-kormány külügyminiszterének tett Asgabatban. Elárulta neki ugyanis, hogy a türkmenisztáni Dél-Jolotanszkban felfedezték egy hiper-szuper méretű földgázmezőt, 7 billió köbméter gázkészlettel. Amiért hihetetlenül nagy verseny indul majd meg az oroszok és az amerikaiak által támogatott uniós cégek között. Függetlenül attól, hogy Nyijazov utódja a türkmén ellenzékieknek csokoládét vesz vagy a fülét vágja le. A távolból nekem egyébként úgy tűnik, hogy a dél-jolotanszki versenyben ismét az oroszok nyernek majd, hiszen Türkmenisztánban azért nekik nagyobb már a befolyásuk. Míg az amerikaiak már tíz év óta csupán álmodoznak a transzkászpi gázvezetékprojektről, addig Oroszország már 2003 áprilisában megkötötte Türkmenisztánnal azt a keretegyezményt, amelynek értelmében az oroszok 2010-től 25 éven át évente száz millió köbméter gázt kapnak Asgabadtól. Amelyet Európa persze orosz gázként vesz majd meg. Most pedig térjünk át egy látszólag nehezebb területre. Mégpedig a kommunista Kínával való kereskedelemre. Mert míg Putyint tekinthetem akár jobboldalinak, addig a pekingieket semmiképpen sem. A kérdésnek nekifutva szintén felteszem a kérdést: ha a világon minden demokrácia, amelynek megvan a magához való esze, a saját nemzeti érdekei szolgálatában egymást taposva akar a kínai piacokra jutni, miért lennénk ismét a kivételek? Csupán a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatok kiépítésével (a jelenlegiek volumene a vicc határán mozog) mérhetetlenül meg lehetne lendíteni a magyar gazdaságot. Ugyanis míg az amerikai és európai gazdasági mozgás szinte mindig bizonytalan, vagyis nem tudod, mikor kapsz recessziós ellenszelet a vitorládba, addig a gazdaságát immár 29 éve töretlenül, évente 10 százalékkal növelő Kína az előrelátható jövőben töretlenül tovább fejlődik. Vagyis Kína recessziós időkben az öszszes feltörekvő piacot magával tudná rántani, Magyarországgal egyetemben. A magyar befektetők pedig – ha feltételezzük, hogy nem ostobábbak és ügyetlenebbek az ott már jelen lévő befektetők átlagánál – évente 10-20 százalékkal gyarapodhatnak.