Szász István a Népszava újságírója

Tisztelt Uram! Ön ezt írta lapja április 4-i számában: „Tudatlanságnak és értelmi-érzelmi szűklátókörűségnek tekintem azt, ha bárki az 1948-as Moszkvából diktált és az akkori magyar kommunista cinkosok készséges közreműködésével végrehajtott újabb terrorfordulatot mintegy visszavetítik (helyesen: visszavetíti – L. I.) 1945 áprilisára.” Mint tudja, Soros György azzal házal a világban, hogy ő már átélte a náci és a kommunista terrort is. Soros 1947-ben hagyta el Magyarországot. Ezek szerint ön Sorost tudatlannak és értelmi-érzelmi szűklátókörűnek nevezi. Ezt a sommásan megalázó és kifejezetten igazságtalan ítéletet Soros úr öntől és lapjától egyszer még rossz néven veheti.

* * *

Kozenkay Jenő volt kémelhárító tiszt 2. rész

Tisztelt Uram! Mint a múlt héten megígértem, vádja alátámasztására, pontosabban a háttér felvázolásának elősegítésére idézek egy könyvből, amelyet eddig Magyarországon senki nem volt hajlandó kiadni. Holott szerzőpárosából az elsőként feltüntetett Gordon Thomasnak az eddig kiadott könyveiből világszerte mintegy 60-70 millió példány fogyott el. Amiből idézek, szintén nagy siker volt. Bennünket közvetlenül is érint, hiszen a könyv címe: Robert Maxwell: Izrael szuperkéme. Maxwell, mint tudjuk, jó időn át tulajdonosa volt a Magyar Hírlapnak és nálunk is házalt egy szoftverrel a Moszad megbízásából, mint a kötetből kiderül. De most nem erről van szó, hanem a 11. oldalon található szövegrészről, amelyben a szerzők oldalakon át a Moszad működését ismertetik. „Mindent egybevéve, mintegy ezerkétszáz ember dolgozott az épületben, amelynek következtében a Moszad a globális hírszerző szolgálatok közül az egyik legkisebb. De olyan támogatóik vannak, amely más hasonló szervezetnek nincsenek. »Szajanoknak« hívják őket, ami a héber »leszajea«, segíteni szóból származik. A diaszpórában (a világszerte élő zsidóság – L. I.) több tízezer ilyen segítő dolgozik. Mindegyiket gondosan válogatják ki, olykor a »katcák« (operatív tisztek – L. I.), a leginkább olyannak az ajánlására, aki már átesett a toborzáson. A szajanok Meir Amit találmánya volt, és sikerük a világon élő zsidó közösség összetartásának fényes példáját mutatja. Amit elmondta (a szerzők a volt Moszad-vezérrel is készítettek interjút – L. I.): »bizonyítéka ez annak, hogy legyen bármennyire is elkötelezett a szajan hazájának, végül is van egy érzelmibb, misztikusabb elkötelezettségük Izrael irányába és igényük van arra, hogy amikor felszólítják őket, segítsenek megvédeni Izraelt ellenségeiktől«. Isszer Harel, a Moszad egy másik korábbi vezetője (akivel a szerzők szintén készítettek interjút – L. I.) elmondta, hogy »a szajanok hozzájárulása felbecsülhetetlen értékű. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy például egy autókölcsönzőt üzemeltető szajan a katcának, az operatív tisztnek vagy a kidonnak (hivatásos Moszad-gyilkos – L. I.) kérdés nélkül kölcsönöz autót. Egy házat kiadó szajan talál épületet a küldetését teljesítő kidonnak. A bankigazgató szajan biztosítja a pénzt, az orvos szajan az orvosi segítséget.” Ennyit, uram, tisztelettel.

* * *

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök

Tisztelt Miniszterelnök Úr! A Hír TV honlapján április 15-i keltezéssel a következőt olvastam: „Gyurcsány Ferenc bírálta az Európai Uniót, mert az elhalasztotta a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal. Azért nem kezdődtek meg az egyeztetések, mert Horvátország nem adta ki a hágai törvényszéknek a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ante Gotovina tábornokot. A magyar miniszterelnök azt mondta: »Nem hiszem, hogy egy ember miatt büntetni lehet egy egész nemzetet«. A BBC News budapesti irodája szerint a kijelentés komoly meglepetést keltett, hiszen a kormányfő az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia és Németország kormányát bírálja ezzel. És azt jelzi, hogy inkább a horvátoknak, és nem az ENSZ Biztonsági Tanácsa és az Európai Unió megállapításának ad hitelt.” Ha ezt a kijelentést Orbán Viktor teszi miniszterelnökként, az ön sajtója azonnal belemélyesztette volna agyarát Orbán Viktor sarkába és onnan kezdte volna rágni a volt miniszterelnököt, egészen a feje búbjáig. Én viszont az ön kijelentését igen tiszteletreméltónak, bátornak tekintem és gratulálok önnek érte. Ugyanis ön ezúttal a hatalmasokkal szemben állt ki egy tisztességes ügy és egy tisztességes, baráti ország mellett. Látja, ez a különbség a két oldal sajtója között. Mindkét oldalnak persze annyira szabadok és függetlenek a szimpatizáns újságírói, amennyit az adott oldal és annak vezetői megérdemelnek.