Ilyen volt Hunyadi Mátyás serege. Az 1470-es évek végére már 30 ezer nehézlovas, könnyűlovas, gyalogos harcos, valamint a királyi bandérium képezte Mátyás seregét.

Tóth Sándor történész olyan adatokat gyűjtött Mátyás seregéről, amelyek ma is ámulatba ejtők. A királyi dunai hajóhad 364 úszóegységből állt és 10 ezer katona tartozott a flottához. A hatalmas, 44 evezős gályából 16 darab volt, egy ilyen gályán 4 darab százfontos (56 kg) vasgolyót vető bombarda állt; emellett 200 nehézpuska és 100 szakállas volt a fedélzeten. A 16 gályán 5856 katona és matróz szolgált. A gályák mellett 34 nagyméretű naszád egyenként 18 evezővel növelte a dunai hajóhad mozgékonyságát és tűzerejét. A naszádokon egy negyvenfontos (20 kg) vasgolyót vető bombarda állott; összesen 1460 fő szolgált a naszádokon. Mátyás vezérhajója a Bucentanus pompás, faragott mívű díszhajó volt.

De említhetjük a Szent István csatahajót is, amelyet 1914. január 18-án bocsátottak vízre 85 évvel ezelőtt, és 2008-ban volt 90 éve, hogy elsüllyedt. Építését 1912 elején, a fiumei Ganz-Danubius üzemben kezdték. A hatalmas méretű Szent István korának egyik legmodernebb csatahajó típusa volt.

Az első világháború végéig a hazai hajógyárak 88 db hadihajót – köztük 13 tengeralattjárót – építettek, közülük a Szent István volt a legnagyobb. Hossza 152 méter, szélessége 27,9 méter, merülése 8,2 méter, vízkiszorítása 20 000 tonnánál nagyobb volt, sebessége 38 km/óra. A világon elsőként ezen a hajón építettek három ágyút egy forgatható páncéltoronyba. A csatahajó állandó legénysége 962 fő volt, elsüllyedésekor 1087 fő. Az ország büszkeségét 1915. november 17-én helyezték üzembe, majd szolgálatba állították.

Az 1918. év első felében az antant hajói elzárták az Otrantói-szorost, ami azt jelentette, hogy az osztrák–magyar hadihajókat „bezárták” az Adriai-tengerre. A hajóhad főparancsnoka, vitéz nagybányai Horthy Miklós úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló hadihajókkal és 25 vízi repülőgéppel támadást indít a tengeri zár és az azt fenntartó antant flotta ellen. A „Korfu” fedőnevű akción belül két támadó csoportot szervezett. Az elsőt személyesen vezette a Viribus Unitis zászlóshajóval, a másodikat a Szent István csatahajó, amelynek parancsnoka Seitz Henrik volt; a Szent István mellett rendelkezésükre állt a Tegetthoff csatahajó is, valamint egy romboló és hat torpedóvető naszádból álló erő.

A Szent István csatahajó első – és utolsó – küldetése 1918. június 9-én éjjel teljesedett be. (Horthy ellentengernagy az első tengeri erővel más úton haladt.) Az olasz hírszerzés valószínűleg tudomást szerzett a mozgásról, és az Anconából kifutó 16 tonnás naszádok – amelyek két darab, 450 mm-es torpedóval voltak fölszerelve – június 10-én észlelték a Szent István és a Tegetthoff csatahajókat (Luigi Rizzo korvettkapitány vette észre). Tűzparancsot kaptak és mindössze 500 méterről lőtték ki két torpedójukat a Szent Istvánra, amelyek találtak.

A becsapódó torpedók a Szent István csatahajó jobb oldali kazánházait találta el; a lék a vízvonal alatt 5 méterrel keletkezett, így a hajó szinte azonnal 10 fokban megdőlt. A Tegetthoff még megpróbálta elvontatni a közben 7 fokos dőlési szögön stabilizált hajót, de a vontatókötél elszakadt és 6 óra 5 perckor a gyönyörű hajó felborult, majd 6 óra 12 perckor tengersírba süllyedt. Először fordult elő a tengeri hadviselésben, hogy egy csatahajót torpedókkal lőttek ki.

A Korfu-tervet nem fejezték be, mert ezután Horthy Miklós visszavonulót fújt. A Szent István 1087 főnyi legénységéből 4 tiszt és 85 matróz veszett oda, közülük 44-en voltak magyarok. Az eseményt a Tegetthoff fedélzetéről filmre vették, az eredeti példány 1919-ben Franciaországba „került”, jelenleg is ott van egy archívumban.

A Szent István csatahajó az iszapba fúródva várja „föltámadását” a Premuda-szigettől 9 mérföldnyire délre, 66 méter mélyen. Azóta többen meglátogatták a hajót, 1994-ben a magyar Szent István Búvárrégészeti Expedíció is eljuthatott a tengeri kegyeleti helyre.