Álmodják igazi életüket, cselekvéseiket, gondolataikat és érzelmeiket. Ideális állapot. Testük csupán energiaforrás a világot uraló gépek számára. Álmaik szépek, életük boldog, mert a gépek így akarják. Így a leghasznosabbak.

Vannak azonban egyedek, akik nem illenek a Mátrixba, akik átlátják működését, akiket a mátrixnak saját létezése értelmében ki kell iktatnia. Erre vannak különleges Ügynökei, akik gondoskodnak arról, hogy ne csúszhasson hiba a dolgok előre eldöntött menetébe.

A mátrix a totális hatalom.

Elképzelhetetlen, hogy mi is egy mátrixban élünk? Mert különben hogyan lehetséges, hogy egy szabad országban élő szabad orvos pénzt utal át egy segélyszervezet számlájára, s másnap kiutasítják az országból? Arra hivatkozva, hogy az Egyesült Államok (bocsánat, a központi számítógép?) nyilvántartása szerint a számlaszám kapcsolatba hozható bizonyos nemzetközi terrorszervezetekkel. És se vizsgálat, se meghallgatás, sem ártatlanság vélelme: az érintett úr másnap távozni kényszerül. Az Ügynök és társai ügyelnek mindenre.

Mert különben hogyan lehetséges, hogy az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége azonnal regisztrálja számítógépemet, amint – akár csak kíváncsi érdeklődőként – fellátogatok a nagykövetség internetes honlapjára? És ha úgy döntök, fizikai valómban is ellátogatok a korlátlan szabadság földjére, akkor itthoni bankszámlaegyenlegemtől, élő rokonaimon át egészségi állapotomig mindent tudniuk kell rólam? Hogy az ujjlenyomatom, amit civilizált társadalmakban a priuszos bűnözők esetében tartanak nyilván, bekerül a Nagy Testvér Központi Adatbázisába, további nemzetbiztonsági felhasználás céljából? Lehet, bármikori érdekük esetén bármi és bárki lehet belőlem, virtuális testben virtuális személyiséggel, és nem lesz, aki elhiggye, itt valami nem stimmel. Előfordulhat, ha nem vigyázok, holnap másvalaki bőrében ébredek, lehetek terroristagyanús, nemkívánatos személy. Lehetek meghurcolt pécsi orvos is, szándékuk szerint.

A mátrix irányítható, formálható és reprodukálható.

Ebben rejlik a hatalma.

Mert különben hogyan lehetséges az, hogy néhány millióan, mintha kómában álmodnának, nem veszik észre, hogy más történik, mint amit mondanak nekik? Hogyan lehet, hogy csak azt a megtervezett álmot látják, amit az Ügynök és gépezete kitalált és óriási költséggel fenntart számára? Hogyan lehet, hogy elhiszi, amit álmodik, s nem érzi, nem látja azt, ami vele történik?

Úgy, hogy álmodik. Egy mesterségesen megalkotott, ártatlan emberek élete árán fenntartott világ álmait, amelyből csak lassan ébred, mert az Ügynök utolsó erejével mindahányszor visszaprogramozza őt a mátrix nem létező boldogságába.

De vajon mi lenne, ha egyszer, mint a filmbéli jók, mi is a magunk kezébe vennénk a mátrix irányítását a rosszakkal szemben? És keresztülnéznénk az Ügynökön, rádöbbenve, hogy nem is létezik, hogy csak egy mesterségesen megalkotott, ártatlan emberek élete árán fenntartott rendszer szüleménye, ami abban a pillanatban összeomlik, amint az igazságot látni kezdjük.

És amikor felborul a mátrix hazug rendszere, megszűnik a féken tartott agyak központi irányítása, eljön a valódi szabadság. És mindenki a valóságban is érzi, hogy a világ sokkal emberszerűbb lett annál, mint amit mások megálmodtak nekünk. Nem lesz többé mátrix, ami elhitesse velünk a programozott hazugságokat, de nem lesz többé Ügynök sem, aki erőszakkal vagy negédesen visszatartson bennünket a szüleményvilágába.

Mert az Ügynök üzemideje sem vég nélküli. Bár a tizenhárom évvel ezelőtt lecserélt, működési elvét tekintve azonban a régivel azonos központi számítógép újra és újra termeli a programkatonáit, mi azért egyre biztosabban felismerjük őket. Mert kétségtelenül emberarcúbbak lettek, a mesterséges intelligencia soha nem körözi le Isten teremtményét, mert csak egy tökéletes és tévedhetetlen.

És az Ügynök visszalényegül azzá, ami. Virtuális számsorokra hullik szét, néhol sok száz, néhol csupán egy betűből és három számból álló elektronikus kódokra.