Mea maxima culpa

Mea culpa, mea maxima culpa… orosz embertől idézek, az orosz ortodox egyház fejétől, Kirill pátriárkától. Ne kövezzenek meg érte. Tudom, hogy háború, rombolás, szankciók meg minden, de azt is, hogy Oroszországban is emberek élnek, akik az elmúlt napokban ünnepelték a pravoszláv húsvétot. Imigyen szólott az ünnep alkalmából Kirill pátriárka: „Ma globális léptékben alakul ki egy új pogányság, amely embertől származó dolgok imádatán alapul, a haladás, a tudomány, a technika imádatán.

Nem az egyik, a másik és a harmadik dolog tiszteletéről beszélek, hanem az istenítésükről. […] Mi legyen az Orosz Ortodox Egyház és Oroszország válasza? Az, amit már most is adunk: nem értünk egyet az emberi civilizáció ezen irányával.”

Tudom. Veszélyes dolog bármiben is egyetérteni egy főpappal, ha orosz. Könnyen megvádolják az embert oroszpártisággal, és az majdnem olyan súlyos bűn, mint az LMBTQ és tsai. elleni kiállás. De ha túltesszük magunkat azon, hogy ki mondta, akkor nem ötlik fel bennünk is annak gondolata, hogy mintha egy újfajta pogányság készülne elsöpörni az európai gyökerű civilizációt? Az „embertől származó dolgok” tiszteletén túlmenő imádat már valóban Isten elleni vétek, mert a tisztelet és a bálványimádat között különbség van.

Vajon egy új pogányság elsötétülő korszakát, avagy egy új ellenvallás elleni lázadás, egy új, keresztény ihletésű felvilágosodás korszakát éljük? Esetleg mindkettőét egyszerre? 

Hívjuk segítségül a XVIII. századi felvilágosodás legnagyobb alakját, Immanuel Kantot, aki 1784-ben tette közzé Mi a felvilágosodás? című tanulmányát, amelyben válaszol saját kérdésére: „A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta kiskorúság ez, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbéli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata.”

Vajon van-e merszünk a magyar álláspontot összevetni Kant tézisével? Merjük-e észrevenni a párhuzamot, ahogy a modern magyar létfelfogás „a maga értelmére támaszkodva” igyekszik a józan észt és a nemzeti felelősséget szembefordítani mind a háborús rögeszmékkel, hogy ugyanis a tüzet csak még nagyobb tűzzel lehet eloltani, mind az ezenközben egyre agresszívabban terjedő istentelen kultuszokkal?

Merjük-e tudni, hogy a teremtett világ kétpólusú: hím és nő? E megdönthetetlen tényen alapszik a földi élet. Ezt lehet tagadni, lehet szembefordulni vele, ki lehet vonulni valamely nem természetes kapcsolatrendszer előnyben részesítésével, de mindez a megdönthetetlen tényen nem változtat. A reprodukció, vagyis az élet továbbvitelének lehetősége kizárólag csak két eltérő nemű egyed nászának ajándéka. Minden úgynevezett LMBTQ és tsai. embert is egy apa nemzett, és egy anya szült meg.

Ha Kirill pátriárka talán nem annyira polkorrekt a mai amerikanizált világban, Immanuel Kantot még nem érte támadás. A mások vezetése nélküli szabad gondolkodás bátorságához eljutván, az ember nem csupán a globálisan terjesztett hazugságok megtagadásáig, hanem az „embertől származó dolgok” lassan már vallási dogmává emelt kultuszának elutasításáig is eljut. És erre a képességére szüksége is van ebben a különös világkorszakban, amikor a sötétség és a világosság élet-halál harcát vívja.