Mester és tanítvány, gondolja magában Medgyessy, és még arra gondol, hogy lám, ő többre vitte, ő egyszerre parolázott a szakállas Castróval meg ezzel a George fiúval ott kint Washingtonban, bizony, sokra vitte ő itt, ki hitte volna.

Másodiknak a régi jó barát, Adrian Nastase fotóját teszi a kofferba, Adrian ezen a fotón vadászöltözetben látható, kezében kedvenc kétlövetűjével, háta mögött hosszan nyúlik el a teríték, lehet ott vagy kétezer vadkacsa is. Hát igen, gondolja magában Medgyessy, nagy dolog az, ha az emberek értik egymást, és még arra gondol könnyedén, hogy talán nem volna rossz oly kellemesen társalognia magyarul is, ahogy románul tud és szeret, de aztán legyint a szépen ápolt kezével, ugyan, minek, arra a kis időre?

Harmadiknak a legendás kémdiploma kerül a kofferba: a D-209-es ügynök sikeres vizsgát tett kémelhárításból, hősies hazavédelemből és a szovjet kémhálózatok elleni halálmegvető küzdelemből. A diplomát maga Jurij Andropov írta alá, akkor még a KGB első embere. Hát, igen, gondolja magában Medgyessy, délceg idők voltak azok, akkor még volt becsülete a téglának – akarom mondani, gondolja magában, a titkos tiszteknek, de ez is csak egy futó gondolat, sem pompásan szoláriumbarnított arcának ápolt ráncait, sem ritkás, de mégis fiúsan fésült hajzatának szálait, de még makulátlanul ép és ránctalan öltönyének, vajsárga ingének, világoskék selyemnyakkendőjének tökéletes összhatását sem rontja el. Medgyessy büszke arra, hogy éjszaka is pompás öltönyben, tökéletes ingben és nyakkendőben alszik. Így ül a vécén is.

Most megáll egy pillanatra és eltűnődik. Mit tegyen a kofferba még? A tartalék hétezer-ötszázhúsz selyemnyakkendő, a nyolcezer vajsárga ing, a tizenkétezer tökéletes öltöny a hozzávaló cugehőrökkel már rég kint vannak a biztonságos célállomáson. Az off-shore cégek bankszámláira is már mind megérkeztek a pénzek – hajaj -, gondolja magában Medgyessy -, nagy utat tettek meg, sokat kanyarogtak erre meg arra, amíg az üldözők utat nem veszítettek, de most már minden rendben, most már az is rendben van.

Mit vigyen még magával? Ajánlották neki, hogy vigye a Parlamentet. Először megütődött: ebben a kofferban? Aztán negédesen felkacagott, á, biztosan csak tréfáltak vele. A Parlamentet? De hát minek? Az árát már rég elvitte, a jelzálogot meg itthagyja ezeknek a fasisztáknak, akik majd utána jönnek. Medgyessy arra gondolt, hogy Gál J. Zoltánt mégsem viszi magával. Túl sokat tud. És túl sokat beszél. Arra itt van neki a Gyurcsány, és az jön vele, ott ül majd ő is a páncélvonaton, illetve páncélrepülőn.

Medgyessy eltűnődik magában, honnan jutott eszébe a vonat? Aztán felrémlik, hogy Piroska mesélt neki Kun Béláék zseniális szökéséről, ahogy Bécsbe vitték az államkasszát, közben azt a szegény embert, valami Ottót meg kilökték a vonatból, mert a részét követelte. Most ilyen nem lesz. Ez másfajta világ. Finomabb, elegánsabb, nagystílűbb. Ő ezt szereti. Ezt a finomságot. Ezt a fincsit.

Medgyessy kinéz az ablakon. Odalent minden csendes, de ő mégis hallani véli a közelgő tömeg moraját, a tüntető tíz- és százezrek kiáltásait, és ezek mind az ő vesztét akarják. Arra gondol magában, hogy tulajdonképpen sosem szeretett reflektorfényben élni. Ő a nyugalmat szereti, a pompás koktélokat, a kellemes esti beszélgetéseket, a könnyed teniszpartikat, a fényűzést, a pompát, a kényelmet és hát persze legfőképpen a pénzt. A sok pénzt. A nagyon sok pénzt. Azt nagyon-nagyon szereti, de már az is rendben van.

Tulajdonképpen már indulhatna, és tulajdonképpen már nagyon szeretne indulni. Az ösztönei azt súgják neki, hogy valami baj van, és azt az elmúlt évtizedekben megtanulta, hogy amikor az ember bajt észlel, akkor inalni kell és meglapulni. És ő most bajt észlel. Látszólag minden rendben. A kormány működik – rabolnak a fiúk, mint a szovjet hadsereg -, a tájékoztatási gépezet ontja a nyilatkozatokat – hazudik -, látszólag minden fincsi, és mégis.

Valami nem stimmel. Valami van a levegőben, mintha megfordult volna a szél. Medgyessy szórakozott mozdulattal bekattintja a Samsonite-ot, és arra gondol, hogy ezentúl a bőrönddel alszik. Cipőben persze.