Idén már másodszor értékelte le Magyarország devizaadósságának besorolását a Standard & Poor hitelminősítő intézet. A világ legnagyobb hitelelemzője szerint hazánk immár csak gyengén közepes adósnak számít, amit az uniós tagok közül csupán Lengyelország mondhat el magáról. Az intézet szerint a bejelentett megszorító csomag is kevés a gazdaság stabilizálásához, a költségvetési deficit idén 11 százalék lesz, s az államadósság 2009-re eléri a GDP 74 százalékát.

– A leminősítés a múltnak szól. Amint az elemzők megismerik a stabilizációs csomag részleteit, minden bizonnyal változtatni fognak értékelésükön – próbálta tompítani a leminősítés sokkját Veres János pénzügyminiszter. Kevés sikerrel: a forint egy éve tartó vesszőfutása újabb gyászos fejezethez érkezett, nemzeti valutánk már a leértékelés napján 272 forintos szintre süllyedt az euróval szemben, másnap pedig már csupán 274 forintot ért. Mindez két és fél éves mélypontot jelent, 2004 elején azonban csak egy spekulációs támadás miatt zuhant a nemzeti valutánk néhány napra erre a szintre, most viszont az árfolyam minden bizonnyal hosszabban fog a mélyben tanyázni. A S&P egyúttal szinte minden magyar adósságot is lerontott: visszaminősítette Budapest, az ÁB-Aegon Biztosító, a K&H Bank, valamint a CIB Bank besorolását is.

Legrosszabbként az EU-ban Valójában a S&P elemzői éppen hogy nem a múlttal indokolják az újabb leminősítést. A múlt bűneit már figyelembe vették januárban, amikor az elsőrangú adósoknak járó A stabilról A mínuszra fokozták le a magyar devizaadósságot. Való igaz: az A mínusz azt jelenti, hogy a leminősítés, vagyis a közepes adósoknak járó B kategória felé halad az ország – amennyiben semmi nem történik a folyamat megállítása érdekében. Csakhogy a hitelminősítő most épp azután döntött az újabb leminősítésről, amikor a magyar kormány bejelentette a rég ígérgetett stabilizációs programot. A Standard & Poor közleményében nagyon is jövőbeli aggodalmakkal indokolta az ismételt pofont. A társaság elemzői úgy látják, a magyar államháztartás finanszírozási helyzete folyamatosan romlik. A költségvetési deficit idén eléri a GDP 11 százalékát, és 2009-re is csak 6,8 százalékra csökken. Aminek következtében az ország adósságállománya a jelenlegi 62 százalékról 74 százalékra nő. Így csak távoli álom lehet az euró bevezetése, aminek az elemzők 2014-ig semmi realitását nem látják. A hitelminősítő úgy véli, a folyamatot a most bejelentett stabilizációs csomag sem változtatja meg alapvetően. Bár a S&P-nél elismerik, a jövőre bejelentett négymilliárd eurós költségvetési megszorítás „rendkívüli a térségben”, de ezzel együtt is folyamatosan romlanak a költségvetési számai. A kormány nemrég még 6,1 százalékos hiányt tervezett, ehhez képest most 11 százalékról van szó, és ha ebből le is számítják a megszorító csomag hatását, a többlethiány még mindig nagyobb, mint amit a takarékossággal nyer a költségvetés. Vagyis az ország helyzete még erőteljesebb stabilizációt indokolna, ellenkező esetben folyamatosan gyengülni fog a befektetői érdeklődés. A megszorítás ellenére romló tendenciát mutatja, hogy például 2009-re a hitelintézet januárban még 5,5 százalékos költségvetési hiányt, és 69 százalékos államadósságot jósolt, míg a most prognosztizált számok ennél jóval magasabbak. Ennek megfelelően a hitelminősítő nemcsak rontott Magyarország besorolásán, de szokatlan módon máris további leminősítést is kilátásba helyezett. Magyarországnál immár megbízhatóbb adósnak számítanak a balti államok, környezetünkből pedig Csehország, Szlovákia és Szlovénia is. A Standard & Poor által alkalmazott hatléptékű skálán besorolásunk már csak egy egységgel jobb, mint Oroszország vagy Bulgária minősítése. Ahogy a leminősítés után a Financial Times fogalmazott: a magyar államadósság csupán három lépésre van a teljes elértéktelenedéstől. Ami meglehetősen szokatlan egy uniós tagállam esetében.

Felélt jövő A fél éven belüli kétszeri leminősítés szintén ritkaságnak számít a nemzetközi gyakorlatban. Felmerül a gyanú: ha a kormány nem szépítgette volna folyamatosan a költségvetés helyzetét tükröző számokat, az elemzők most nem látnának hirtelen ekkora romlást, és megúsztuk volna ezt a gyors második pofont. Emlékezetes, a 2003-ra bevallott költségvetési deficit nyolcszor módosult, mire 2005 augusztusára(!) kiderült, hogy az eredetileg kitűzött 4,5 százalék helyett valójában 7,3 százalék. De hasonlóan kínos történet a 2004-es hiány alakulása, amely 3,8 százalékról nőtt hét lépésben 6,5 százalékra. A S&P indoklásából ugyanis az derül ki, mintha az intézet – a hazai elemzőkkel ellentétben – komolyan vette volna a magyar kormány hiányprognózisait. S most nagy bajnak érzékeli azt, amit Veres János „végre az igazat mondjuk” fordulattal minősít (Demokrata, 2006/24). Persze az is lehet, hogy ha előbb szembesítettük volna a világot a valós helyzettel, egyszerűen csak erőteljesebb lett volna a januári visszaminősítés. Ami nyilvánvalóan nem jött volna jól a választások előtt. De ha elfogadjuk a pénzügyminiszter érvelését, hogy a leminősítés a múltnak szól, akkor sem moshatja kezeit. Bár a kormányfő előszeretettel hivatkozik arra, hogy az eladósodás már 2000-től megindult, az Állami Számvevőszék június elején kibocsátott jelentése ezt cáfolja. A számvevők arra a megállapításra jutottak, hogy 2000-ben és 2001-ben alig nőtt az államadósság, 2002-től viszont minden évben jócskán 10 százalék fölött. Konkrétan: az 1999-es 6886 milliárd forintos összeg 2000-ben 7226, 2001-ben 7715 milliárd forintra nőtt. Az 5, illetve 7 százalékos növekedés mindkét évben alacsonyabb volt az éves inflációnál, ennek megfelelően akkor csökkent az államadósság GDP-hez viszonyított aránya. 2002-ben viszont hirtelen 9224 milliárd forintra (19 százalékkal) nőtt az adósság, és a következő évek mind legalább ezermilliárd forintos tehernövekedést hoztak. Pedig a 2005-ös eredménybe az is besegített, hogy a kormány – Gyurcsány Ferenc ígéreteivel ellentétben – a Budapest Airport eladásából befolyt bevételből 402 milliárd forintot adósságtörlesztésre fordított. A Számvevőszék azt is vizsgálta, az adósság növekedése hogyan befolyásolja a fizetendő kamatterheket. A táblázatok tanúsága szerint a 2001-2002-re jellemző 700 milliárd forint körüli összegről az utóbbi évekre 900 milliárdra nőtt az államadósság kamata. Mindez óriási teher a költségvetésnek, hiszen a bevételek közel hatodát szívja el. Vagy másképp nézve: ha nem lenne ez a kamatkötelezettség, éppen meg lehetne úszni a jövőre kilátásba helyezett 1000 milliárd forintos megszorító csomagot. Ebből is látszik, hogy az elmúlt időszakban a jövő felélése folyt. Ráadásul szerencsés környezetben, hiszen a Nemzeti Bank az utóbbi két évben folyamatosan csökkentette a kamatszintet, így a kamatteher az adósság növekedésénél lényegesen kisebb mértékben emelkedett. A jelenlegi forintgyengülés mellett azonban előbb-utóbb napirendre kell kerülnie a kamatemelésnek, ami máris elvesz néhány tíz- (esetleg száz-) milliárdot a megszorító csomagból. Ahogy a jelentés fogalmaz: „a költségvetés mozgásterének a jelenleginél is nagyobb beszűkülését okozhatja”. A következményeket semmibe vevő osztogató politika tanulságos példája a Nyugdíjbiztosítási Alap egyenlegének alakulása. 2001-ben még minimális többlettel zárt az alap, a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetésével azonban egyre súlyosabb lett a helyzete. A nyugdíjkifizetések 2002-ben 14, 2003-ban 39, 2004-ben pedig már 80 milliárd forinttal haladták meg a befizetéseket. Hasonló folyamatok zajlottak le az Egészségbiztosítási Alapnál, ahol 30 milliárd forintról három év alatt 343 milliárd forintra nőtt a hiány. Összességében a 2001-ben mért 53,4 százalékról 2005-re valamivel 60 százalék fölé nőtt az államadósság GDP-hez mért hiánya. Az uniós csatlakozáskor kialkudott kedvezmények azonban lehetővé tették, hogy Magyarország a magánnyugdíj-pénztári átállás költségeivel csökkenthesse a hiányt, így 2005 végén 57,7 százalékot vallhattunk be Brüsszelnek. Sajnos azonban ez a kedvezmény a következő években egyre kisebb mértékben számítható be, így az euróbevezetés szempontjából kulcsfontosságú 2008- 2010 közötti években már ennek hatását is ki kellene gazdálkodni.

Megjósolhatatlan áldozatok – Továbbra is nagyon gyorsan növekvő adósságterheket látunk – nyilatkozta a Standard & Poor egyik illetékese Magyarország jövőbeli kilátásairól. S hasonlóan pesszimisták a Dresdner Bank elemzői, akik úgy vélik, a most bejelentett takarékossági csomag sem elegendő a gazdasági folyamatok megfordítására. Pedig a megszorításnak már így is komoly ára van: a legújabb becslések szerint az infláció a korábban ígért 3-4 százalék helyett már 6,5-7 százalékos lesz, a gazdasági növekedés pedig csupán 2,4 százalék. Ennél azonban sokkal erőteljesebb viszszaeséssel járna, ha az újabb és újabb leminősítések nyomán Magyarországról tényleg elkezdenének menekülni a befektetők. A valutaválság ugyanis felszökő kamatokkal, erős inflációval, 20-30 százalékos életszínvonal-csökkenéssel jár. Elemzők régóta mondogatják: a magyar kormány vagy megteszi a szükséges stabilizációs intézkedéseket, vagy – jóval nagyobb áldozatok árán – a piac kényszeríti ki azt. Most az az érdekes helyzet állt elő, hogy a kettő egyszerre történik: mire a kormány elszánta magát, a külföld türelme is elfogyott. Nehezen jósolható meg, hogy ebben az esetben mekkora lesz az áldozat. Kárász Andor