Hirdetés

Az ellenzék egyik legútszélibb frázisa a „bezzeg Romániá”-zás. Előszeretettel húzzák elő, ha találnak egy olyan gazdasági mutatót, amit némi ügyeskedéssel úgy tálalhat a média, hogy keleti szomszédunk lehagyott minket, de a demokrácia dicséreteként halljuk azt is, ha tüntetésekről van szó.

Különösen fájó pont a tüntetésszervezés a magyar ellenzék számára, hiszen kormányellenes megmozdulásaik rendre unalomba fulladnak, többségükre csak a száz-kétszáz fős kemény magot tudják összerántani. Romániát tekintve ugyanakkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy aligha akad még egy ország az Európai Unióban, ahol annyit és olyan intenzitással mennek utcára az elégedetlenkedők, mint ott. Az elmúlt pár évben folyamatosak voltak a demonstrációk, és legalább minden évre jutott egy-egy komolyabb bukaresti balhé is. Mivel ezek a tüntetések rendre korrupcióellenes transzparensek alatt zajlanak, vagy az állam működésével, törvényhozással kapcsolatos kérdések miatt viszik utcára az embereket, a balliberális médiában gyakran elhangzik, hogy a románok milyen tudatos demokraták. Mintha Romániában még a gyári munkások is az európai értékekről diskurálnának az ebédszünetben, és persze otthon a családi asztalnál is a jogállamiságról folyik a beszélgetés vacsora közben, a gyerekeket pedig az asztal körül kergetik, ha nem tudnak cizellált mondatokban fogalmazni a fékek és ellensúlyok rendszeréről.

Ám ezt legfeljebb az hiszi el, aki semmit sem tud a románokról vagy a tüntetések hátteréről. Bukarestben nem nagy kunszt tömegdemonstrációt összehozni, az egybegyűltek többségének pedig halvány fogalma sincs arról, miért vonult az utcára. 2017-ben például a korrupciós bűncselekmények besorolását enyhítő btk.-módosítás miatt tomboltak százezrek a fővárosban, ám mindent elmond a tüntetés komolyságáról egy Maia Morgenstern bukaresti színésznővel készült interjú. „Valóban nem olvastam végig a rendeletet. Amit olvastam, abból sem értettem túl sokat” – nyilatkozta Mel Gibson Passiójának híres szereplője.

A valóságban Románia rendszerváltás utáni történetében nem sűrűn találunk példát spontán tüntetésre. A kilencvenes években nagy vihart kavaró bányászjárásoknál még erősen kilógott a lóláb, de a helyzet azóta sem változott, csak a módszerek finomodtak. A tüntetések szervezéséhez Romániában mindenkor kiváló alapot ad a szegénység miatti elégedetlenség, ennek okán egyébként már ötmillió ember távozott külföldre. Ez alkotja azt a robbanásveszélyes fundamentumot, amire a politikai pártok és nem ritkán külföldi érdekcsoportok is könnyűszerrel építeni tudnak, arról nem is beszélve, hogy a különböző politikai tömbökhöz kötődő fegyveres testületek és titkosszolgálatok is igyekeznek halászni a zavarosban.

A külföldi háttér két éve is felmerült, amikor nyilvánosságot kapott, hogy több multinacionális cég előbb engedte el a munkából alkalmazottait, sőt egyes helyeken szabadnapot is adtak, hogy a dolgozók részt vehessenek a kormányellenes tüntetéseken. A belföldi szál sem hanyagolható el, hiszen a román ellenzéki média végig a tüntetések gerjesztésén munkálkodott. A tavaly kezdődött, jórészt a román diaszpórához köthető tüntetéssorozat pedig napnál világosabban megmutatta, hogyan mennek itt a dolgok. Az egyik oldalon ott állt az egyre súlyosabb válságba keveredő szocialista Dăncilă-kormány, mellettük pedig a csendőrség terrorellenes elitalakulata, amely civil ruhás provokátorok segítségével verte szét a bukaresti kormánypalota előtti tüntetést. Velük szemben állt a tüntetéseket kezeit dörzsölve szemlélő Klaus Iohannis köztársasági elnök, aki már akkor az elnökválasztási kampányához gyűjtötte a muníciót, a politikai ellenzék vezetője, a Nemzeti Liberálisok, és idesorolható a demonstráció eszkalálódását tétlenül szemlélő Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is, amely azért nem tett semmit, mert vezetői sérelmezték, hogy a kormány csökkentette a költségvetésüket.

Ám a játéktér ennél biztosan szélesebb. Ahogy azt a Lumea Justiției (Az igazságszolgáltatás világa) román portál megírta, és a Háromszék napilap szemlézte, az áramvonalas #Rezistre keresztelt ellenzéki tüntetések egyik szervezőjeként ismert civil szervezetet kriptovalutával tömte ki egy Soros-közeli lengyel alapítvány. Arról is beszámoltak, hogy hasonlóan homályos, külföldi forrásokból vettek fel pénzt civilek a nyugati országokból érkező tüntetők buszoztatására és bukaresti elszállásolására is. Tudjuk azt is, hogy a tüntetéssorozat jóval kiterjedtebb Románia határainál, ahol pedig számottevő román közösség él, ott a román követségek elé szerveztek megmozdulásokat azoknak, akik akkor éppen nem tudtak hazautazni. A mai napig nem tudni, hogy kik rángatják dróton a tüntetőket, hiszen a szabad szemmel is azonosítható vezéralakok magukat csak promoterként, azaz elősegítőként emlegetik, többségük pedig úgy nyilatkozott, hogy még arról sem tudott előzetesen semmit, hogy milyen volumenű tüntetésre készüljön, így meglepte őket a tömeg.

A tüntetőkre hulló pénzeső és más szervezett támogatás forrása – hiszen jegyezzük meg, szakértők már tavaly figyelmeztettek, hogy a tüntetők egy része szemlátomást felkészült a városi gerillaharcra – egyelőre ismeretlen. De aligha keresgélünk rossz helyen, ha megnézzük, kinek lépett a tyúkszemére a román kormány. Akad ilyen, méghozzá globális játékos. Az amerikai ExxonMobil, amely a Romániához tartozó fekete-tengeri gáz kiaknázásában érdekelt, ám tavaly a kormány olyan gáztörvényt alkotott, amely hátrányosan érintette a mamutcéget: akkor le is állította a munkálatokat. Arról nem is beszélve, hogy az új jogszabály az orosz gázimportnak kedvezett, így várható volt, hogy az Egyesült Államok valamilyen retorzióval él majd. A román vezetés érezhette, hogy honnan fúj a szél, mert amint annyira eldurvult a válság a parlamentben, hogy megszűnt a kormánytöbbség, máris visszavonták az érintett gáztörvényt.