Bénárd Ágoston könnyezve és minden tagjában reszketve írta alá a trianoni békediktátumot

A magyar ifjúság csak hallomásból ismeri a trianoni békediktátumot, de itt élünk együtt a nyolcvanhárom évvel ezelőtt megcsonkított Kárpát-medencében. Ennek a Kárpát-medencei Nagy-Magyarországnak pedig hatvannégy vármegyéje volt. Ennek emlékére alakította meg a budapesti ifjúság a „Hatvannégy Vármegye Egyesületet”. Az egyesület vezetősége 64 tagból áll, és a 64 tag mindegyike a saját vármegyéjében született. Most úgy döntöttek, elindulnak a baljós palota felé. Emlékezni.

A franciaországi Versailles-ban van a Grande Trianon nevű palota. Itt kellett Magyarországnak – az első világháború elveszítése után a győztes hatalmak által készített „békediktátumot” aláírni 1920. június 4-én. Az első világháború idején Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia tagja volt. Ennek feje a Habsburg-házból származó I. Ferenc József volt, aki „Ausztria császára” és „Magyarország királya” címet és hatalmat viselte egy személyben. Ez az Osztrák-Magyar Monarchia szövetséget kötött a Német Birodalommal. A Német Birodalom pedig már szövetségben volt Törökországgal és Bulgáriával. Ezek viseltek hadat az Egyesült és Társult Hatalmak (Entente) ellen. Entente-nagyhatalmaknak is nevezik. E nagyhatalmak közül egyedül Oroszország és szláv csatlósai akarták a háborút. Oroszország fegyverezte fel a szerbeket is, akik Szarajevóban megölték az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét.

Hogy a Versailles-ban megkötött, úgynevezett trianoni békeszerződés valójában milyen célt szolgált, azt már 1920-ban meghatározta a bolsevizmus pápája, Lenin, a következő szavaival: „A nemzetközi politika a versailles-i szerződésen alapszik. A versailles-i szerződés pedig rablók és útonállók szerződése… Németországra ráerőszakolták a békét, de az a béke uzsorabéke, gyilkosok, mészárosok békéje volt, mert kirabolták és feldarabolták Németországot és Ausztria-Magyarországot. Megfosztották őket az élet minden lehetőségétől, a gyermekeket éhezésre, éhhalálra kárhoztatták. Ez a béke hallatlan rablóbéke, mely az emberek tízmillióit – köztük a legcivilizáltabbakat – rabszolgasorba taszítja. Ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.” (Lenin: „Beszéd a moszkvai kormányzósági Végrehajtó Bizottságok Elnökeinek a tanácskozásán, 1920. október 15.” – Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1974.)

Ezt a „békeszerződést” egy szemtanú francia újságíró, Henrie Pozzi könyvében, melynek címe: „Századunk bűnösei” – igen egyszerűen csak „trianoni karneválnak” nevezi. Itt elmondja, hogy Románia a Monarchia szövetségese volt, de átállt az Entente-hoz, melynek tagjai nem akarták befogadni. Így a románok más módszert alkalmaztak. Ennek ismertetésére legjobb az, ha Pozzi könyvéből idézünk:

„De mosoly is fakadt Trianonban. Először a román nők jelentek meg a trianoni és versailles-i szállók éttermeiben. A román államfők (nevük kiírva) gyönyörű nők koszorúját vonultatták fel az ”igaz ügy„ védelmére. A hölgyek nagy része a bukaresti előkelő társaság tagja volt. Valamennyien Románia hatalmának növelését tűzték ki célul. Ezek az elragadó honleányok ostromolták a konferencia politikusait, diplomatáit és szakértőit a román haza érdekében.

A szerb diplomaták amerikai feleségei és azok barátnői is veszedelmesen feldúlták a konferencia döntőbíráinak a nyugalmát. Egész Párizs csodálta a szerb követ feleségének a szépségét. A kis Doriáról, aki ragyogó tavaszt varázsolt a Hotel Crillon komor szürkeségébe, csodákat meséltek a férfiak. A vöröshajú »72-es számú« Brünnből jött, öt nyelven beszélt és jártas volt a szerelmi élet minden apró játékában.”

I. Ferenc József 1916-ban meghalt. Utána a szintén Habsburg IV. Károly lett Magyarország királya és Ausztria császára, tehát az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója. A páduai fegyverszünet megkötésére ő bízta meg Weber tábornokot, de közben Magyarországon 1918 októberében megalakult a kommunista Magyar Nemzeti Tanács, amely függetlenítette magát a Monarchiától és IV. Károlyt nem ismerte el királynak. Ez a Nemzeti Tanács vette át a hatalmat Budapesten 1918. október 25-én gróf Károlyi Mihály vezetésével.

Ennek a „magyar” Nemzeti Tanácsnak legfontosabb intézkedése az volt, hogy az első világháború egyetlen ellenzőjét – gróf Tisza Istvánt – meggyilkoltatta. (1918. október 31.) Annak idején – a Gazetta de Laussanne-ban közölt tudósításokra való hivatkozással – a Buenos Aires-i „Ősi Gyökér” által kiadott könyvecske, amelynek címe „Trianon és a harmadik világháború” (1984), így számol be az eseményekről:

„A Nemzeti Tanács következő intézkedésével sikerült az »országveszejtést« létrehozni, amit a II. Internacionálé kiszolgálói végeztek el. Ennek kimagasló személyisége a Károlyi-kormány hadügyminisztere – Lenin elveinek tanítója – Lindner Béla volt, aki a világtörténelemben eddig páratlanul megmaradt tőmondatba foglalt programmal: nem akarok katonát látni!… elrendelte a hatalmas és erős magyar hadsereg leszerelését.”

Ez a magyarveszejtő szándékú kormányzat, mely Magyarország védelmét lehetetlenné tette a hadseregének leszerelésével, szinte napok alatt hozta meg nemcsak a halálos ítéletét a „saját” országa elpusztítására, hanem végre is hajtotta azt. Lássuk tehát az eseményeket időrendben: 1918. november 3. – Megkötjük a páduai fegyverszüneti egyezményt, amely mentesíti Magyarországot az ellenséges megszállástól.

November 4. – Károlyi küldöttséget meneszt Belgrádba és „békét” akar kötni a szövetséges és társult hatalmak (Entente) seregeinek parancsnokával. (Itt tudni kell azt, hogy ebben az időben a német hadseregek még harcolnak és a 300 ezer főnyi – úgynevezett Mackensen hadsereg – Romániát tartotta megszállva, mert Románia 1916. augusztus 27-én hadba lépett ellenünk az Entente oldalán.) A Károlyi-kormány megbízottai tehát – egy nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után – katonai egyezményt kötnek Franchet d’Espery francia tábornokkal Belgrádban, amelynek értelmében „a magyar kormány hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Entente csapatai – az esetleges német átkaroló támadás elhárítására – előnyomulhassanak Maros-Szabadka-Pécs vonaláig”.

November 11. – A német hadsereg fegyverszünetet köt, és így a háború befejeződik a németek részére is.

Károlyi kormánya nem ragaszkodik a páduai fegyverszünet határozataihoz és nem hatálytalanítja az esetleges német átkaroló támadás kivédésének érdekében kötött belgrádi katonai egyezményt. Ugyanis erre a belgrádi katonai egyezményre való hivatkozással Románia mozgósítja hadseregét és a román csapatok megindulnak Erdélyen át Magyarország ellen. A háborúból nem megverten, hanem teljes erőben lévő, hatalmas magyar hadsereg pedig leszerelve már nem létezik, mert tönkretette egy magát magyarnak nevező marxista-leninista hadügyminiszter. A román csapatok 1918. november 29-én átlépik a magyar határt. A magyar kormány nem védekezik, annak ellenére, hogy a páduai szerződés értelmében joga van ahhoz, hogy az országot mentesítse minden ellenséges erőtől. Ez a páduai szerződés ugyanis kifejezetten hangsúlyozza, hogy Magyarország területén ellenséges erők nem tartózkodhatnak. A szellemileg korlátolt arisztokrata – gróf Károlyi Mihály – csak egy báb volt azoknak a kezében, akik magukat szociáldemokratának nevezték, de valójában Marx és Lenin hívei és ügynökei voltak. 1919. március 20-áig elveszett Erdély, a Felvidék, a Délvidék és a következő napon, 1919. március 21-én gróf Károlyi Mihály átadta a hatalmat Moszkva budapesti főügynökének, Kun (Kohn) Bélának és kommunista társainak.

A párizsi békekonferencia – magyar delegátusok nélkül – 1919. január 31-én kezdte tárgyalni a cseh, szerb és román területi követeléseket, vagyis Magyarország szétosztását, feldarabolását. Ez a békekonferencia 1919. május 1-jén egyszerre hívta meg Ausztria és Magyarország képviselőit a részvételre.

A meghívásnak csak Ausztria tudott eleget tenni, mert Magyarországon ebben az időben rendezte Kun Béla a kommunista anarchiát szociáldemokrata kormányával. A békekonferencia bizottságai már 1919. május 8-án arra az álláspontra helyezkedtek, hogy Magyarország Európa veszélyes kommunista tűzfészke és ezért életképtelen területre kell öszszezsugorítani, és határait úgy kell megállapítani, hogy azok védhetetlenek legyenek. Magyarország feldarabolása így tökéletesen sikerült. Az Egyesült Nemzetek másodszor is meg akarták hívni a békekonferenciára Magyarországot – miután az első meghívás meghiúsult a Kun Béla-féle anarchiával -, ezért a magyar állam élére olyan kormányt kívántak állítani, amely szolgalelkűen belenyugszik Magyarország feldarabolásába.

Ezért Kun Béla dicstelen kormányát 1919. augusztus 7-én Friedrich István nemzeti kormánya váltotta fel. Ekkor az a helyzet, hogy hazánkban két hatalom fut egymás mellett az uralkodásért. Egyik Friedrich István Magyar Nemzeti Kormánya és a másik az utolsó megkoronázott király által megbízott József tábornagy, aki a „homo regius” nevű ősi törvény alapján akar uralkodni. Ez a József tábornagy 1919. augusztus 12-én Horthy Miklóst fővezérré nevezi ki, aki megbízottjának a kezébe le is teszi a hűségesküt. Ugyanakkor Prága és Bukarest – tehát a csehek és a románok – versenyt futnak Budapesten, hogy a saját érdeküket szolgáló „magyar” kormányalakítás sikerüljön. Anynyira erősek, hogy majdnem sikerült letartóztatniuk a Friedrich-kormány tagjait. Magát Friedrichet angol katonai őrség mentette meg ettől a letartóztatástól.

A Szövetséges Hatalmak ultimátumsorozatának eredményeként a román csapatok kivonulnak Budapestről 1919. november 14-én, és 1919. november 16-án Horthy Miklós – mint József tábornagy, homo regius által kinevezett fővezér – bevonul Budapestre. 1919. november 22-én Budapesten megalakul a „koncentrációs kormány” a tizedrendű képességekkel rendelkező Huszár Károly miniszterelnökségével és Peyer Károly, valamint Garami Ernő szociáldemokrata miniszterek részvételével. Közben a Szövetséges Hatalmak Legfelsőbb Tanácsa kidolgozta a békefeltételeket és 1919. december 1-jén hívta meg a magyar megbízottakat a békefeltételek átvételére.

A magyar megbízottak Apponyi Albert gróf vezetésével 1920. január 5-én érkeznek Párizsba. A Chateau Madridba internálták őket, ahol rendőri őrizet alatt voltak. Csupán Apponyi Albert grófnak engedték meg idős korára való tekintettel, hogy rövid sétákat tegyen a Bois de Boulogne útjain egy rendőrfelügyelő kíséretében.

1920. január 15-én vették át a békefeltételeket. A Legfelsőbb Tanács azt követelte tőlük, hogy minden vita és módosítás nélkül, azonnal írják alá és visszautasítás esetén azonnali katonai megszállással fenyegették meg Magyarországot. Ezenkívül figyelmeztették a küldöttséget, hogy tiltakozás esetén beszüntetik a rokkantak, betegek és gyermekek élelmezését. (Itt tudni kell azt, hogy a csonkaországban éhség volt, mert lekapcsolták azokat a területeket, amelyek az élelmi cikkeket termelték és szállították a fővárosba és környékére.)

Apponyi gróf sok melléklettel ellátott „nyolc” jegyzéket nyújtott át a békekonferencia tagjainak és engedélyt kapott arra, hogy a következő ülésen egyórás előterjesztésben megjegyzéseket tehessen a békefeltételekre. Ez az egyórás előterjesztés ötnegyed óráig tartott, mert Apponyi gróf ékesszólással védte népe igazát. Olyan őszinte fájdalom remegett hangjában, hogy sokan sírva fakadtak. Így beszélt:

„Ne bánjanak úgy egy néppel, mint egy nyájjal. Most, amikor el kell dőlnie, hogy a jog és a szabadság hangzatos jelszavait őszintén értelmezik-e, ezekre a szent elvekre való hivatkozással kérem a népszavazás elrendelését. Elfogadjuk annak eredményeit, bármilyen legyen is az. Ha ellenfeleink visszautasítják a népakaraton nyugvó igazságos döntést, megidézem őket az emberiség lelkiismeretének ítélőszéke elé.”

A Legfelsőbb Tanács hajthatatlan maradt. A konferencia végleg határozott Magyarország határai fölött. Magyarország számára nincs könyörület! – mondta a bizottság elnöke. Apponyi gróf lemondott a magyar békedelegáció elnökségéről és a döntésre a magyar kormányt minősítette egyedüli jogosultnak.

A békeszerződés aláírásának idejét 1920. június 4-ében jelölték meg, helyét pedig: Versailles, a Grand Trianon palotában. Ettől az időponttól fogva nevezték a Magyarország erőszakos megcsonkítását tartalmazó „írást” trianoni békeszerződésnek.

Ennek a „békeszerződésnek” az aláírását a magyar kormány egyetlen tagja sem volt hajlandó vállalni. Ekkor a minisztertanácsban sorsot húztak. A sors dr. Bénárd Ágoston népjóléti miniszterre esett. 1920. június 4-én dr. Bénárd Ágoston könnyezve és minden tagjában reszketve írta alá a trianoni békediktátumot.