A választások második fordulójának estéjén, fél órával az igazság pillanata után egy kisebb társaság a kialakult helyzetet elemezte a Halászbástyánál. Egy, a negyvenes éveiben járó hölgy igyekezett a hasonló korú láthatóan csalódott társait kicsit felvidítani. „Bár a választásokat elvesztettük – szólt a hölgy -, de a jövőkor választói, a fiatalság velünk van, nézzetek csak körül!” Körülnéztek és látták. Akárcsak a Titanic legénysége a jéghegy csúcsát az ütközés pillanatában. A Titanic elsüllyedt, de hogy a magyar ifjúság tényleg balra húz, és ha igen, akkor milyen mértékben, azt még nem tudni. Egy azonban biztos, a jobboldalon nagy a csönd, pedig már zöröghetne a haraszt, mert fúj a szél.

A „konzervatív ifjúság” fogalma kicsit olyan, mint a délibáb, az egyik szentül hiszi, hogy létezik, a másik pedig látni véli. Ezt a kategóriát többségében a pengeélen táncoló magyarországi keresztény középosztálybeli fiatalság alkotja, akik a Fidesz rendezvényein lengetik nemzeti zászlóikat és azért jelennek meg szép számban ezeken a találkozókon, mert mindennapjaikban apolitikus, illetve erősen baloldali orientáltságú fiatalok tengerében kell éljenek. Az ifjúság lételeme, még biológiai értelemben is, a változás. A szavazójogosultság elérésének éve sokak számára a várva várt férfivá, illetve nővé válás idejével is azonos. Apropó változás. Mondhatnánk, hogy aki fiatalon nem liberális, az soha nem ismerheti meg igazából a világ dolgait. És most ne tessenek az SZDSZ-re és a könnyű drogokra asszociálni, ráadásul a nyitottsághoz még senkinek sem kellett lemondania a keresztény erkölcsiségről. A legendás Arthur királynak is meg kellett ismernie a létezés számos eltérő módját, Merlin egyszer hallá, egyszer sólyommá változtatta, hogy páratlan uralkodó legyen, kinek történetét legendák őrizték meg az utókornak.

Mitől lenne tehát ab ovo konzervatív egy fiatal? Ki a konzervatív? Elfogadott definíció szerint az, aki a nagy, radikálisan átalakító társadalmi változásokat ellenzi, és ezzel szemben kultúrájának hagyományait és értékeit tisztelve a mérsékelt haladás elvét vallja. Elvárható ez egy olyan fiatalembertől, aki éppen most kezdi megismerni a másik nemet, a világot és a társadalmi játékszabályokat? Elvárható ez egy olyan fiatalembertől, akinek mellesleg még a Fidesz is azt a hívószót közvetítette a választások alatt, hogy Változás 2006? Ez ugyanis tulajdonképpen egy liberális hívószó; annak a hirdetése, hogy a társadalomban számos gyors politikai és gazdasági változás menjen végbe.

Az EU-generáció

A XXI. századi ifjúságnak sok azonos nézőpontja van. E korosztály nagyszülei emlékeznek még arra, hogy miként tépték szét egymást Európa országai és milyen az élet az állandó fenyegetettségben. Szülei a világtól elszeparált diktatúrában nőttek fel. Ma már azonban senki nem kérdőjelezi meg Európa egységességének szükségességét, ráadásul a mai fiatal generációknak már fogalmuk sincs az ötvenéves európai megosztottság ideológiai következményeiről. Ennek eredményeképpen a mai ifjúság az unió bővülésében egy nagy lehetőséget, táguló perspektívát lát, miközben a politika iránti érdeklődése folyamatosan csökken, és ez így is van rendjén. Nagy általánosságban ugyanis a fiatal huszonévesek valós érdeklődésének központjában az identitáskeresés, a kitörési lehetőség, a szórakozás, a másik nem tagjai, a technikai civilizáció vívmányai, továbbá a Balaton és a Velencei-tó, a táborok, a csoportos utazások és persze a bővülő Európai Unió vonzó lehetőségei állnak. Ismét az általánosságot hangsúlyozva, statisztikusan mérve nem tartozik a fiatalok érdeklődésének fókuszába az aktuálpolitika, így a tisztán politikai csoportosulásban való részvétel sem, és ne tagadjuk, a komolyzenei koncertek, a néptánckörök, a hagyományőrző egyesületekben való részvétel és a templomba járás sem.

E korosztály létmodelljét leginkább az ideiglenességben és a változásban definiálja. Aki kételkedik a fentiekben, az tegye fel saját húsz év körüli gyermekének vagy rokonának a kérdést, hogy az illető például miképpen viszonyul a húsvéti locsolkodáshoz, mikor volt utoljára néptánckörben és mikor ment el legutóbb önszántából vasárnapi misére, illetve ki a kedvenc popénekese, melyik zenei világot szereti a legjobban, milyen divatot követ, szerinte milyen a jó buli és így tovább. A válaszok intenzitása már mindent elárul. Először is azt, hogy a jobboldalon elképzelt ideálképtől eltérően – mely szerint a konzervatív ifjúság ezekre a kérdésekre megnyugtató válaszokat kellene adjon – a valóság az, hogy az úgynevezett konzervatív fiatalok is csak olyanok, mint a többiek. Fiatalok. Nagy valószínűsége annak van, hogy a legújabb generáció a locsolkodást kínosnak tartja, a néptáncot soha nem művelte és hát templomba sem nagyon jár, mivel saját kommunikációs csatornával rendelkezik a Jóistenhez.

A mai Magyarország ifjúsága meglepően egységes. Tanul, szeret, álmodozik és társaságot keres. A jobb- és baloldal meghatározása köreikben alapvetően értelmét veszti, ezekkel az oldalirányú megkülönböztetésekkel a többség leginkább bicikli, kismotor és autóvezetés közben, és nem a választások alatt uralkodó indulatoktól túlfűtött hetekben találkozik.

A közösségi érzés

Az, hogy ki milyen családi, illetve társadalmi közegből jön, meghatározza az adott személy bizonyos társaságokban, közösségekben kialakuló komfortérzetét. A budai gyerekek nyugodtabbak, többet mosolyognak és közelebb állnak a természethez, de kevesebben vannak, mint a pesti gyerekek, akik viszont zárkózottabbak és a társadalmi-politikai események kifejezetten érdeklik őket. A lakótelepi gyerekek körében gyakori az elfojtott agresszivitás, de jelentősen erősebb az összetartás és a közösségi érzés jobbsorsú társaiknál. Mindettől függetlenül a Fiatal Baloldal aktivistái és lelkes rajongói egy zártkörű bulin ugyanazokra a könnyűzenei számokra táncolnak, mint fidelitasos társaik, ugyanazt az olcsó sört és bort iszszák, sőt ha reggel fél kettő körül összeeresztenék a két oldalt, akkor a borgőzös révületben alig tűnne fel a különbség.

Továbbmenve, minkét tábor tagjai ugyanolyan szívesen utaznának Londonba, Párizsba vagy Rómába, fürödnének az Adriában és másznák meg az Alpok csúcsait. A mélyben ugyanaz mozgatja mindkét tábort: a közösségi érzés. Ennek az érzésnek a generálása kell legyen minden jövőre építő ifjúsági szervezet célja. Ez alatt nem feltétlenül a féktelen bulizásokat kell érteni, hiszen lehet együtt kirándulni, beszélgetni, bográcsozni vagy grillezni, bicikli- és kenutúrákat szervezni, és persze politizálni is. A fiatalok általánosságban életkorukból fakadóan merészek, tettrekészek, vállalkozó szelleműek és nyitottak, viszont egyenként kifejezetten magányosak.

Ezt ismerte fel remekül a politikai baloldal és az őt hűségesen kiszolgáló média. Az SZDSZ-hez kötődő budapesti entelektüellek kiváló zenei és kulturális rendezvényei és a Gyurcsány-jelenség új helyzetet teremtett az ifjúsági fronton helyenként kortárs, progresszív, helyenként pedig rendbontó, fiatalos attitűdjével. Az új baloldal, amely önmagát részben a Fidesszel való dacolásban határozta meg, megtalálta a hangot és az utat a többségében apolitikus és évek óta folyamatosan lumpenizálódó fiatalok rétegéhez. A titok kulcsa a közösség érzése. Ők ezt tálcán nyújtották át az arra éhezőknek. Lásd előbb Xénia-láz, most pedig a buli színe piros.

A baj az, hogy az új baloldal a lumpenosodást tudatosan gerjeszti, amivel egyrészt az erőtlen keresztény-konzervatív ifjúságpolitika érvényesülését gátolja, másrészt középtávon a Nyugat-Európában már jól ismert, agresszív, a baloldali diáktüntetésekre, randalírozásokra, a kirakatok és a magántulajdon látványos tönkretételére, illetve a rendvédelmi szervekkel való brutális összecsapásokra alkalmas tömeget nevel. Ideje lenne tanulnunk Németország és Franciaország példájából. A magát konzervatívnak valló jobboldalnak egész Európában feladata kellene, hogy legyen a lumpenizálódásnak bármi áron gátat szabni és az ifjúságnak más alternatívát kínálni fel. De mit? A tekintélyt.

Magányos cowboy

Már az óvódáskorú gyermekek is csoportokba rendeződnek. Az iskolákban, az utcákon, a lakótelepeken klikkek és csapatok alakulnak, amelyek élén a jövő véleményvezérei próbálgatják erejüket. Ez később sincs másként, egy karizmatikus vezér képes másokat az érzelmek mentén a saját céljai alá rendelni és mozgósítani. Az őt követő tömeg pedig hálás ezért, mert az egyénnek normális esetben minden életszakaszában szüksége van szellemi-lelki vezetőre.

Orbán Viktort a fél ország követi őszinte odaadással. Harcedzett személye tiszteletet parancsol, igazi keresztény-konzervatív erkölcsi bajnok, nemzeti hős. Ő a középosztálybeli férfiak példaképe, az idős emberek tiszteletbeli fogadott fia. Viszont megjelent a színen a fiatalos, táncos lábú, szemtelen és jó fej Gyurcsány Ferenc is. A fiatalok nyelvén Feri, aki a német zöldpárti Joschka Fischer mintájára mindenkinek megengedi, hogy tegezze őt. Feri még a nagytekintélyű Orbán Viktorral is szembeszáll, kínálva ezzel az ifjúság nagy része számára alternatívát.

A fiatalok ugyanis pontosan tudják, milyen érzés dacolni a nagyokkal, hiszen tanulóként ezt az élményt ezerszer élték át, vagy szerették volna átélni a tanárokkal szemben. Ráadásul a Feri is a semmiből kezdte, mint mindenki más, és pénzben kifejezhető eredményei pedig a legtöbb fiatal vágyai között az első helyeken találhatók meg.

Feri fiatal követői többnyire a Duna Plázában, a multiplexekben, a külvárosi diszkókban és a Nyugati tér körüli kocsmákban érzik jól magukat, és szabadidejükben a kereskedelmi csatornák műsorain lógnak. Táplálékláncuk élén a gyorséttermek kínálata áll, szeretik a kényeztetést, a laza munkamorált és a szabadosságot. Ők az öntudatos fogyasztók.

Orbán Viktor rajongói ezzel szemben alig néznek tévét, de szívesen olvasnak, vásárolni pedig inkább a Mammutba és a Mom Parkba járnak. Ők azok, akik ínyenc alapon borozgatnak, társaságban grillhúst sütnek, esténként megtöltik, főképpen szabadelvű értelmiségi társaikkal, a Liszt Ferenc téri kávézókat és a Ráday utca, a Bazilika körüli utcák kávézóit, a házibulikban latin-amerikai dallamokra csinos párjaikkal hajnalig táncolnak.

Aki tehát azt hiszi, hogy Orbán Viktor visszafogott, fegyelmezett viselkedése a fiatalok elé elavult modellt állít, az téved. Orbán ugyanis azt közvetíti, ami a lumpenizálódással szembeszegülő vagy attól megundorodó fiatalság számára érték: hűség, kitartás, erő és hit, de a minőségi lét igényével. Ő tulajdonképpen egy romantikus hős, egy magányos cowboy az igazság útján. Fiatal követőinek többségének, akik mellesleg szólva a Fideszt nem biztos, hogy szeretik, ez némi gondot is okozhat, mert az ifjúság éppen hogy a magány elől menekül. Híveit az a paradox helyzet kínozza, amely őket magányos létükben a magányos hős példaképükkel hasonlatossá teszi.

A fiatalok mozgósítása

A fiatalok mozgósítása a baloldalon évek óta folyik. Az új baloldal gyorsan elérhető örömöket és egy pszeudóvalóságot kínál. Azt ígéri, ezekhez általa és szövetségesei által könnyedén hozzáférhet bármely fiatal. A baloldali média pedig kifejezetten gerjeszti a kereskedelmi televíziók előtt gubbasztó lumpenizálódó tömegben az erre irányuló igényt.

A jobboldal mélyen gyökerező értékrendszeréhez azonban nem vezet ilyen gyors út, ráadásul nincs is alternatíva a média könnyen emészthető, mindenhonnan feltörő nyomására. Itt kitartóan kell küzdeni, és nem árt, ha továbbra is a keresztény erkölcsiség mentén vezetjük életünket. A jobboldalon a legnagyobb gondot az erőtlen ifjúságpolitikai rendszer és az álszent hozzáállás okozza. E tekintetben a kampány során Schmidt Pál tette a legtöbbet, amikor beszédei alkalmával őszintén és egyenesen felhívta a nagyszülők figyelmét, hogy beszéljenek unokáik lelkére, hová tegyék az x-et. Mások viszont tanár bácsis, semmitmondóan hivatalos stílusban üzengettek a srácoknak.

Ez a jobbik eset. Mert a kampányidőszakok kivételével a jobboldali ifjúsági szervezetek felejthető „erőfeszítéseit” és mulasztásait jobb, ha nem is említjük, bár a Fidesz friss hajtású ifjúsági tagozata már küzd, hogy bebizonyítsa életképességét. A jobboldali pártokhoz kötődő feudálisan függő berendezkedésű ifjúsági szervezetek sorra mind megbuktak. Ki emlékszik már az MDF, az FKGP vagy a KDNP ifjúsági szervezetére? Önmagának ellentmondó módon a polgári oldalon egy függő helyzetű szervezet maradt életben, amelyik megtagadta felettes énjét és önmagát, az SZDSZ ifjúsági szervezete, a Fidesz. E tekintetben azonban jó példát ő sem tudott hozni magával a konzervatív oldalra.

Ezekre a formációkra ugyanis többnyire az elitizmus és a folyamatos rivalizálás volt a jellemző: a belül és felül lévők gondosan lezárják a felemelkedés útját a többiek elől, akik egy idő után kedvetlenül elfordulnak és távoznak. Az ifjúság megszervezése körüli jobboldali merevség oka mégis csak részben rejlik a feudális szerveződésben. A jelenség másik forrása a személyi kérdések megoldatlansága és a gazdátlanság. Se versenyzők, se pálya, se versenybírák. Mitől lenne verseny?

Az igazság az, hogy a jobboldalon a friss tehetségek előtt a kapu többnyire zárva van, a kezdeményezések az iratmegsemmisítőben végzik, mert odabent belül nagyobb az osztozkodástól való félelem, mint a közös siker, a közös felemelkedés vágya. Öt éve rágom itt a gittet, én szeretnék a nagy csapatban hivatásos politikus lenni, nehogy már egy új arc csak azért, mert jobb nálam, beelőzzön, mondja a jobboldali ajtónálló, és keményen tartja az ajtót.

A baloldalon professzionálisan káderező gépezet működik. Aki működteti, az tudja, hogy ő akkor lesz sikeres, ha sok tehetséget fedez fel. Tehát nem féltékenykedik, mert nincs miért. A használható fiatalokat felkutató, felemelő és őket továbbképző rendszer fél évszázados rutinnal kiválóan működik, tisztán érdekelvű alapokon. És amíg leginkább az SZDSZ köreiből kerül ki a magasan képzett fiatal baloldali intelligencia, az MSZP fáradhatatlanul dolgozik az öntudatos baloldali káderek sorozatgyártásán.

Az új szocialista ifjak kifejezetten agreszszív hangneme és stílusa, amely az újgenerációs liberálisok arroganciájával egészül ki, nyers erőt sugároz és az erősekhez tartozni vágyó gyengéket kíméletlenül gyűjti a két párt zászlói alá. Erre a jobboldalon egyelőre se válasz, se elképzelés nincs.

Egyenlő feltételek

Az eddigi jobboldali ifjúsági szervezetek mára sajnos elveszették súlyukat, jelentőségüket és fényük is erősen megkopott. A legtöbb gyakorlatilag megszűnt. Közülük némelyik a karrierépítés ugródeszkájává lett, emiatt a kampányban nem kevés zavart okozva túlpörgött, vagyis az ifjúságért vívott harc e téren vereséggel zárult. Orbán Viktor mutatott rá, hogy a közös siker ellenfele a belső bizonytalanság. Azt mondta, azok nyernek, akik összefognak és azok veszítenek, akik széthúznak.

Fogadjuk meg ezt a tanácsot. A jobboldalon a választási vereséget elkerülhetetlenül követő szellemi tisztulási folyamat részévé kell váljon a nemzeti érzelmeken alapuló progresszív és modern ifjúságpolitika és stratégia létrehozása is. A nemzeti oldal ifjúsági szervezetei ki kell hogy nőjenek gittegyleti mivoltukból, színt kell valljanak és a Szövetség építésének újabb szakaszát kell kidolgozzák, amely a nemzeti érzelmű, demokratikus és dinamikus magyar ifjúság számára gyűjtőhelyként, támaszként és intellektuális központként kell szolgáljon.

Ehhez azonban szakítani kell a feudális felfogással. Fel kell mérni a valós helyzetet, törekedni kell az összefogásra, ki kell tárni a kapukat és be kell engedni a gyakran mesterségesen távoltartott, tehetséges, elszánt és építkezni akaró fiatalok vérfrissítő sokaságát.

Az új jobboldal ifjúsági szervezeteiben a tehetség és a rátermettség kell legyen a kiválasztódás elve, ennek eszköze pedig ugyanaz, mint a sportban, a korrekt, mindenki által igénybe vehető pálya, az elfogulatlan és segítőkész versenybírák és legfőképpen maga a verseny. A nyílt, sportszerű, mindenkinek egyenlő feltételeket biztosító verseny.

Az új jobboldali pragmatizmus és professzionalizmus az ifjúság körében szükségszerűen meghozza a versenyképes választ a sikeres baloldali mozgósításra. Létre kell jöjjön egy szigorúan tudás alapú erőközpont, amelyen keresztül a legtehetségesebb és legrátermettebb jobboldali fiatalok vezetésével a nemzeti elkötelezettségű ifjúság végre kezébe veheti saját sorsát, ezzel alternatívát kínálhat, és baloldali kihívóinak méltó ellenfelévé válhat.

Nem minden fiatalember csatlakozik majd így sem a nemzeti táborhoz, de ha a baloldali erőre nem hat komolyan vehető jobboldali ellenerő, akkor a nemzeti tábor győzelme matematikai alapon is évtizedes messzeségbe kerülhet.

Statisztikailag bizonyítható, hogy a nemzeti tábor ifjúsága képzettebb, hűségesebb és odaadóbb, mint a baloldalé, de megerősödésének ma még útját állja a naivitás, az arisztokratikus gőg és a dilettantizmusra való hajlam. Az új baloldal csak attól jobb, hogy pragmatikus, professzionális és érdekvezérelt, ezért összetart. De van gyenge pontja is: csak mint zsoldoshadsereg működik. Lelkesedése csak addig tart, amíg az érdekszövetség fennáll, de komoly ellenfél megtorpanásra késztetheti. A pálya adott, a helyzet megérett, az ellenfél elbízta magát. Hajrá, fiatalok!