Semjén Zsolt

a KDNP elnöke

Tisztelt elnök úr!

Amikor július 2-án megláttam a hírt, hogy „Semjén: Az emberi jogok terén nincs alku és maszatolás”, majd az MTI-re hivatkozó hír alcímét, amely szerint „A KDNP és az SZDSZ néhány területen együtt tud működni”, szívem hevesebben kezdett verni.

Végre, gondoltam, egy olyan párt elnöke, amely a közvélemény-kutatások radarernyőjén még nyomot sem hagy és így az igazmondással csak nyerni tud, belevágja elemi felháborodását Fodor Gábornak, egy 1 százalékos párt elnökének a képébe, hogy pártja kitüntette a papokat véresre verő rendőrség fejét, és azt, hogy a vajdasági börtönökben sínylődő fiatalok napi kínzása helyett Tibet és a szudáni Darfúr foglalkoztatja.

Amikor pedig azt is elolvastam, hogy a tárgyaláson az SZDSZ részéről jelen volt Gusztos Péter is, akit köztudomásúan aggasztanak a szélsőséges jelenségek, arra gondoltam, hogy a penitenciára felhívó szavai különösen az ő esetében hullanak majd termékeny talajra.

Majd amikor a hír bevezetőjében megláttam, hogy a pártfinanszírozásról is beszélnek a koalícióból kikerült balliberális párttal, megörültem, hogy e téma kapcsán kendőzetlenül elmondja véleményét annak kapcsán, hogy az önök tárgyalása előtt az Alkotmánybíróság és nem sokkal előtte az Állami Számvevőszék egyértelművé tette: az MSZP-SZDSZ kormány 2,7 milliárd forintot lopott el az egyházi fenntartású iskoláktól és óvodáktól. Hiszen ennél visszataszítóbb aljasságot nehéz elképzelni.

Ezután tovább olvastam a hírt. Az SZDSZ elnöke elmondta, hogy a környezetvédelemben is együtt tudnak működni. Ekkor már gyanakodni kezdtem. Miként működhet együtt ön azzal a párttal, amelynek legprominensebb embere, Demszky Gábor 18 éves budapesti főpolgármesteri tevékenységét a sivár beton szeretete és a fák iránti gyűlölete jellemezte egy olyan fővárost kialakítva, amelyben – ellentétben nem csak a nyugati fővárosokkal és városokkal – a zöldterületet folyamatosan, rohamosan, dühödten és a profitéhes érdekeknek teljesen alárendelve csökkentik?

Mit tud ön ennek a pártnak felajánlani? Hogy Magyarország összes temploma mellől kivágják először a legrégibb fákat, majd következnek az egyházi iskolák területén található bokrok?

Ezután érkeztem el ahhoz a részhez, amely konkrétan megjelölte, hogy önt, a pártja részéről jelenlévő Simicskó István alelnököt és Rubovszky György parlamenti frakcióvezető-helyettest, valamint az SZDSZ tárgyalódelegációját nem a magyarországi emberi jogok kirívó és folyamatos megsértése, a magyar rendőrség, az ügyészség és a bíróság befolyásolhatóbb részének átpolitizálása, hanem a tibeti emberi jogok helyzete foglalkoztatja.

Vagyis, mondtam magamban, akkor ez a Semjén Zsolt még sem oroszlánszívű Richárd, aki érezvén, hogy csak rokonszenvet és választót tud nyerni az őszinteségen, elmondja, mi fáj oly sok potenciális szimpatizánsának, hanem arra gondol, tovább menetel azon a magyar jobboldalon mind divatosabb úton, amely a gondolati rabság „felszabadító” kényelméhez vezet. Hiszen mi a kockázata a tibeti emberi jogokkal foglalkozni akkor, amikor például a médiában Magyarországon, Nyugat-Európában vagy Amerikában nem igazán nevezhető túlzottnak a tibeti származásúak jelenléte? És ehhez még hozzájárul, hogy most, az olimpia előestéjén Washington Pekinggel folytatott stratégiai harca részévé tette, hogy a világ valamennyi emberi jogi problémája közül éppen a tibetiekre irányítsa a figyelmet.

Ön, aki újdonsült tárgyalópertnerei egyetértése mellett kijelentette, hogy nem ismer maszatolást az emberi jogok területén, ugye Fodor Gábort kézen fogva elviszi egy felvidéki kórházba, ahol megkérdezi az ottani magyar betegeket, megértik-e az ottani ápolók és orvosok magyar nyelvű nyöszörgéseiket? Elviszi őt a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemre, hogy Hantz Pétert és Kovács Lehelt utánozva ismét megpróbálják kiszegezni magyarul a „Dohányozni tilos!” táblát? Vagy elutaznak-e Gusztos úrékkal egyetemben egy izraeli börtöntúrára, ahol önök majd nem maszatolva tiltakoznak annak láttán, hogy egy „demokráciában” palesztin gyermekek ezreit kínozzák, mint ahogyan annak részletes dokumentációját megtalálja Catherine Cook, Adam Hanieh és Adah Kay példásan dokumentált könyvében?

De hagyjuk az egzotikumokat, elnök úr. Az ön súlya Kínában talán nem akkora, mint Bush elnöké, aki mégis csak elmegy az olimpia megnyitójára.

Talán eljött az ideje, hogy megmérje, milyen az ön magyarországi befolyása. Próbálja ki: siker esetén szavazatokat nyerhet.

Említek egy példát.

Van egy katolikus általános iskola Bicskén. A Szent László iskola.

Egy csodálatos ember irányítja. Tamás atyának hívják. A kommunista börtönökben 19 évet ült, már évekkel ezelőtt elhunyt Tabódi atya méltó, fiatal utódja. Az iskolát olyan emberek irányítják és olyanok tanítják az odajáró gyerekeket, akik – bocsánat e méltatlanul devalvált szó használatáért – áldozatos munkájáról köteteket lehetne írni. Ennek az iskolának – a XXI. század elején járunk – nincs tornaterme.

Ha ön a kínai boltosokat felgyújtó és a kínai rendőrök fenekéből húsdarabot kivágó tibetiek emberi jogai mellett Fodorral a koalíciójuk által a magyar egyházi iskoláktól elsikkasztott 2,7 milliárd forintról is beszélt volna, hátha ráveszi ezt a politikai gazembert, hogy diszkriminációellenes demagógiájukhoz híven és bűnbánatot gyakorolva követelje ő is a Gyurcsány-kormánytól az ellopott pénz azonnali visszaadását, beleértve a kamatokat. Ezt megteheti pótlólag is. Beszéljen erről is Fodorral.

Ha megteszi, egy világot nyer: ráébred a bátor tettek szervezetet regeneráló ízére.

Ali Hamenei ajatollah

Irán legfelsőbb vezetője

Függelék

Kedves Ali Hamenei!

Amikor a két héttel ezelőtti levelem megírása előtt az interneten vizsgálódtam, hogy miként kell önt megszólítani, azt láttam, hogy ön nem szerepel a 12 „nagy ajatollah” között. A múlt héten viszont a Magyar Nemzetben nyilatkozott egy Irán-szakértő, aki önt annak nevezte.

Nehéz az életünk, humorizálhatnék, ha nem állna országa légicsapások előtt, amelynek következményeit az egész világ igen súlyosan megsínyli majd.

Nem nagy szavak ezek, és ehhez még annyi jóstehetség sem kell, mint ahhoz, hogy e hasábokon az iraki háború hajnalán itt arra figyelmeztettem, Magyarországon az amerikaiak által vezetett invázió hatására az üzemanyag literje 300 forint fölé is emelkedhet. Tettem ezt akkor, amikor a szakértők óriási többsége azt jósolta, hogy az olaj ára zuhanni fog, és az iraki inváziót kitervelő és erőltető amerikai neokonok azt állították, az azóta sok ezer milliárd dollárba kerülő háborút az iraki olajból származó jövedelemből finanszírozzák éppen úgy, mint Irak újjáépítését. A balliberális oldalon a 300 forintos üzemanyagon jókat derültek.

E függeléket azonban nem ezért írtam. Hanem azért, mert egy hölgynek a múlt héten írt magánlevelét idézem itt most, engedélyével.

Nem mindennapi levél.

Ugyanis itt, Nyugaton Iránról szinte mindig olyanok írásait olvassuk, akik „kívülről” írnak róla és igen sokszor csupán a kliséket ismételgetik.

A magyar hölgy esetében ez nem így van. Ő messze nem szakértő, de érzelmileg az köti az ön országához, hogy férje iráni: az Abadán-Khorramshar ikervárosban született. A hölgy tavaly három hónapot töltött Iránban.

Leveléből olyanokat tudunk meg, mint a szokványos cikkekből soha.

Ezt írja:

„Már akkor is rakétákkal fenyegetőztek, meg atommal, és ez azért nem viselt meg túlzottan, mert Natanz és Esfahan, ahol egy hónapig laktunk, ahol az atomreaktorok vannak, mind zsidók lakta terület. Így gondolhatod, hogy nyugodtan ültünk… Azóta annyiban változott a helyzet, hogy állig felfegyverzett emberek védik homokzsákok és telefonok mellett éjjel-nappal a létesítményeket. Teljes a mozgósítás. Ahmadinedzsád közölte, hogy egy rakétára tízezer rakéta a válasz. Ebben nem kételkedem. Én nem kezdenék háborút Iránban, mert ott pont olyan a terep, mint Afganisztánban. A másik pedig az, hogy Iránban az olajforrásokat japánok meg oroszok őrzik. A katonák hihetetlenül jól képzettek. Ami az atomreaktorokat illeti, azok már a sah idején is működtek. Amerika építette fel őket. Egyszerűen korszerűsítették őket. A sahnak is lett volna módjában atombombát gyártani, de mégsem tette. Az öreg ajatollah meg egyenesen kiátkozta az atomot. Ezért nem is nagyon fejlesztették ki… Nézd meg, hogy mit műveltek már Iránnal. Az irakiak is jobb, ha hallgatnak, mert mecseteket égettek fel és emberek százezreit ölték meg. Szaddám, ez a képmutató tetű, a szent Koránt csókolgatta kivégzése előtt, korábban meg égette. Khorramsahr még mindig romos. A mecsetet azonban renoválták. Az emberek még mindig hullanak a vegyszertől, mint a legyek. 1980-ban 44 ország segítette Irakot az Irán elleni háborúban. Köztük volt Izrael. Nem csoda, hogy ma az irániak így fel vannak készülve. Tudják, hogy milyen bűnöket követtek el ellenük az európaiak, az amerikaiak, sőt az arabok persze a fő háborús uszító és háborús bűnös Izrael, amely most szét akarja bombázni Iránt.”